Egyedül, elvonulva küzd a rákkal a Magyar Televízió legendás bemondója
További Kultúr cikkek
-
A háborús Budapest, ahogy még sosem láttuk
- A legnagyobbakat kértük meg, hogy árulják el a slágerek titkát
- Szakmai konzulensként segíti a Kolibri Színház új igazgatóját a teátrum korábbi vezetője
- Összecsap a Hunyadi-sorozat A mi kis falunkkal, ekkor érkezik a TV2-re a sorozat
- Prieger Zsolt: A tökéletes tisztaságot B. Gergő és társai sem tudják bemocskolni
Elveszítette feleségét, és most egy súlyos betegséggel is szembe kell néznie Kovács P. József egykori legendás tévébemondónak.
Lánya szerint nincs szó betegségről
Frissítés: Kovács P. József lánya, Kovács Brigitta [akit a Blikk írásában tévesen Krisztinának említenek] cikkünk megjelenése után e-mailben megkeresett minket, és azt írta: „Apukám hála istennek makk egészséges”.
Az Index nem beszélt Kovács P. Józseffel, így nincs saját információnk a konkrét egészségügyi állapotáról. A cikkben arról esik szó, hogy az egykori bemondó rendszeresen jár az onkológiai intézetbe, ahol – mint mondta – „gyógyulni” próbál a betegségből
A Blikk cikke szerint a bemondó elárulta, mire számít a betegségével kapcsolatban, továbbá betekintést nyújtott magányos mindennapjaiba is.

Nem tompul a fájdalma
„A feleségem hiánya olykor elviselhetetlen” – mondta Kovács P. József, aki azt is elárulta, hogy jelenleg teljes magányban, egy üres házban él. Ráadásul 13 év után a puli kutyáját is elveszítette, amely helyett 82 évesen már nem szeretne másikat.
A kezeim között halt meg
– árulta el a lapnak a legendás tévés.
Mint kiderült, az egykori tévébemondó ráadásul súlyos betegséggel küzd: rendszeresen jár az onkológiai intézetbe, ahol lelkiismeretes orvosok segítségével próbál gyógyulni.
Kovács P. József elárulta, hogy jók az eredményei, és a szakorvosok szerint akár tíz évig is élhet, ebben ő maga is hisz.
A televízió már nem fontos
Még gimnazista volt, amikor megnyert egy országos szavalóversenyt. Azonnal felfigyeltek a jóképű, gyönyörű orgánummal rendelkező fiatalemberre, s szinte becipelték a televízióba. Ott látott először kamerát, igazi stúdiót. Kovács P. József 1962-től főállású bemondó lett, egy ország kedvence, aki a mai napig megőrizte népszerűségét.
Elárulta, jólesik neki, hogy még nem felejtették el: nemrég például meghívták díszvendégnek egy olyan eseményre, ahonnan a pályája indult, a várpalotai könyvtárban fog szavalni, mint hajdanán. De számára kedves megemlékezésekre, koszorúzásokra is szívesen elmegy.
A televíziós személyiség szerint a világ azóta nagyon megváltozott:
az értékre és a mélységre egyre kevésbé van igény. Ebben az új világban pedig csendesen és magányosan érzi magát.
A híreket nagyon megválogatva nézi és olvassa, inkább zenét hallgat, természetfilmeket néz. Többször is nyilatkozta: a televízió, ahol az egész életét töltötte, már nem olyan fontos számára. Ehelyett inkább a családjára, a legendás Déryné éttermet vezető gyermekeire, Brigittára és Kristófra, illetve négy unokájára koncentrál.