Maradhat posztján a menekültsegítők likvidálásáról beszélő főtanácsadó
Továbbra is fővárosi közhivatalnok maradhat a kormánymédiában menekültsegítő civilek likvidálásáról beszélő Földi László, a Fidesz-közeli volt hírszerző, viszont többé nem nyilatkozhat a médiának a menekülthelyzetről - írja a Népszava. Ennyi lett a következménye annak, hogy Földi László nemrég az Echo Tv Informátor című műsorában úgy nyilatkozott a menekültsegítő civilekről, hogy azok kollaboránsok, háborús bűnösök, akik mivel Földi szerint Magyarországon ma háború dúl bírósági eljárás nélkül, szabadon likvidálhatóak.
Soha többet nem szólalhat meg a nyilvánosság előtt ilyen témában. Ha mégis megszólal, akkor elköszönünk egymástól – válaszolta a Népszavának Tarlós István főpolgármester. Tarlós szerint számára nem kellemetlen a kérdés, de Földinek van munkaköri leírása, ez alapján neki nem a migránsokról való nyilatkozgatás a feladata, és nem ezért kapja a fizetését sem.
Az egykor az Információs Hivatal műveleti igazgatói posztját is betöltött Földiről a Heti Válasz derítette ki, hogy az év eleje óta bruttó 700 ezer forintért és 200 ezer cafetériáért a Fővárosi Önkormányzat főtanácsadója, közigazgatási és biztonsági szakreferense. Földi a pártállam idején a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségének hírszerző tisztje és az MSZMP tagja volt, majd a rendszerváltás után a hírszerzés tényleges operatív tevékenységének közvetlen irányítója volt.