Nem vesz részt az LMP és a Momentum az október 23-i összellenzéki tüntetésen
Október 23-án több ellenzéki párt (Együtt, Liberálisok, MoMa, MSZP, PM) és civilek tüntetnek annak érdekében, hogy közösen határozzák meg azokat a követeléseket, amelyeket a magyar társadalom egy új, igazságos hatalommal szemben támaszt. A Gulyás Márton alapította Közös Ország Mozgalom eseményére egyelőre nem jelzett vissza a Jobbik, a Momentum pedig jelezte, hogy csak akkor vesz részt a rendezvényen, ha minden, a választási rendszer koncepciójának kidolgozásában részt vevő párt is megjelenik. Ezen kívül az LMP még egyeztetett a közös tüntetésről, azonban ma Hadházy Ákos, a párt társelnöke az ATV-ben bejelentette, hogy végül nem vesznek részt az eseményen.
Felhívtuk Hadházyt, aki az Indexnek elmondta, hogy sokat gondolkodtak a dolgon, és alapvetően jogosnak és fontosnak tartják a Gulyás-féle mozgalom célját, illetve gratulálnak a konzultáció és a választási törvény koncepciójának összehozásához. A politikus szerint azonban az október 23-i tüntetés már nem ennek a jegyében történik, pedig lehetne az is a célja akár, hogy reményt adjon az embereknek. Helyette valószínűleg együttműködési technikákról, összefogásokról lenne szó az ott megjelenő ellenzéki pártokkal kapcsolatban, és Hadházy szerint ennél azért fontosabb ünnep az október 23. Azt viszont leszögezte, hogy az LMP távolmaradása nem jelenti azt, hogy a jövőben nem vesznek részt választási szövetségekben vagy fognak össze más pártokkal, de ezekről akkor kell beszélni, amikor megvan a megfelelő mód és idő rá.
A korábbi hírekkel ellentétben a tüntetésen végül nem vesz részt a Momentum sem, akik a részvételt ahhoz kötötték, hogy csak akkor vesznek részt a rendezvényen, ha minden, a választási rendszer koncepciójának kidolgozásában részt vevő párt is megjelenik. Helyette saját tüntetést szerveznek október 23-ra.
(Borítókép: Hadházy Ákos a Lehet Más a Politika társelnöke, frakcióvezető-helyettese beszédet mond az LMP kongresszusán a XIV. kerületi Moha Házban 2017. szeptember 30-án. Fotó: Máthé Zoltán/MTI)