Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Cserdi polgármestere elfelejtette, hogy három éve elítélték sikkasztásért

2017.10.27. 00:48

Van úgy, hogy az ember elfelejt ezt-azt: bevásárolni, hogy hová tette a kulcsát, vagy hogy aznap van a házassági évfordulója. De az azért elég ritka, hogy valaki úgy felejtse el a jogerős szabadságvesztését, hogy a próbaidő még le sem telt.

Cserdi polgármesterével, Bogdán Lászlóval mégis ez történt. A PécsMa beszámolója szerint Bogdán 2010-ben egy pécsi összeszerelőüzemben dolgozott, és nagy tételben hozott ki mobiltelefonokat és alkatrészeket. 2014-ben jogerősen két év szabadságvesztésre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, a büntetést négy év próbaidőre felfüggesztették.

A 2006 óta a falu élén álló Bogdán 2013-ban, a híres-hírhedt köcsögmentesítő akció után nyilatkozott az Indexnek. (A szerencsétlen elnevezésű program keretében a cserdi cigányoknak börtönlátogatást szervezett, hogy a látottak elrettentsék őket a bűnelkövetéstől, és így elkerüljék, hogy a börtönben szexuális erőszak áldozatává váljanak.) A többiek és általában a cigányok elé példaként állított karrierjét bemutatva felidézte, hogy szemétszedőből miként lett évek alatt termelési igazgató egy elektronikai eszközöket gyártó multinacionális vállalatnál (6:16-nál kezdődik ez a rész).

Bogdán László a PécsMa kérdésére azt nyilatkozta, nem tud az ítéletről, de ha a törvényszék ezt mondja, akkor “az biztosan így is van”, ő azonban "nem követte az eseményeket". A helyi lap rákérdezett, hogy a büntetőügye és a börtönlátogató prevenciós program miként fér meg egymás mellett, amire Bogdán azt felelte, hogy erről személyesen beszélne, majd letette, merthogy “át kell szállnia a vonaton”.

Cserdi a reflektorfényt megkedvelő polgármestere október elején először azért került a figyelem középpontjába, mert bejelentette, hogy faluja kész vendégül látni az Őcsényből kiutált menekülteket. Később arra panaszkodott, hogy egy szeptemberi budapesti roma összejövetelen megrugdosták és leköpték. Utóbb kiderült, hogy ezt valószínűleg csak kitalálta.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!