A Tett és Védelem próbálja a Kuruc.info egyik rovatát elérhetetlenné tenni
Hiába van jogerős bírói ítélet a Kuruc.info nevű szélsőséges, antiszemita oldalának technikai korlátozására, a jelek szerint ez technikailag nem megoldható. Legalábbis a zsidóellenes bűnök feltárásán dolgozó Tett és Védelem Alapítvány szerint, amely 2013-ban feljelentést tett a szélsőséges véleményeknek helyet adó portál „Holokamu” aloldalának elérhetetlenné tétele érdekében.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség kezdeményezte az aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. június 11-i jogerős döntésével elrendelte az elérhetetlenné tételt. Viszont a lap "rovata" azóta is működik, írják.
A Tett és Védelem szerint a portál szervere az Amerikai Egyesült Államokban működik, így „a bíróság jogsegély keretében az Igazságügyminisztérium közvetítésével megküldte a kérést az USA illetékes szervének. Tekintettel arra, hogy a jogsegélyben kért elérhetetlenné tétel nem vezetett eredményre, a bíróság értesítette a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot (NMHH) a kuruc.info „Holokamu” aloldalának végleges elérhetetlenné tételéről.”
Most arról ír az alapítvány, hogy a bíróság és az NMHH között lezajlott többszöri levélváltás során kiderült, hogy „technikai problémák miatt nem képes a Hatóság az aloldal elérhetetlenné tételére, mert bár az NMHH képes lenne az aloldalt blokkolni, „azonban ez is csak azokban az esetekben, amikor nem a főoldalról kattint valaki a holokauszttagadó tartalmakra, máskülönben az egész oldal válna elérhetetlenné.”
A TEV szerint megengedhetetlen, hogy mindenfajta jogkövetkezmény nélkül lehet jogerős bírósági ítéleteket kijátszani és azok végrehajtását homályos technikai nehézségekre való hivatkozással elodázni.