A parlament megelőzte a bíróságot, ítéletet hirdetett Czeglédy-ügyben

2017.11.14. 10:33 Módosítva: 2017.11.14. 10:44

A parlament 148 igen szavazattal, 3 nem ellenében fogadta el fideszes képviselők indítványát kedden, így az Országgyűlés határozatban kérte fel a kormányt, hogy gondoskodjon a Czeglédy-ügyben ki nem fizetett fiatalok és nyugdíjasok rendkívüli kárrendezéséről, írja az MTI, majd úgy fogalmaz, "a Ház döntése alapján a kabinetnek a lehető leggyorsabban ki kell fizetnie azokat, akiket Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi képviselője és társai tudatosan megkárosítottak".

Czeglédy Csaba ügyvéd – aki az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben –, illetve (Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, jelenleg is előzetes letartóztatásban van, nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsítják.

Az ügyének összesen 13 gyanúsítottja van. A gyanú szerint Czeglédyék 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítéssel foglalkozó céghálózatot alakítottak ki. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével elkerüljék a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését, véli az ügyészség.  Az iskolaszövetkezet fizetésképtelenné válása nemcsak diákokat, de felnőtteket és nyugdíjasokat is érint.

Ahogy azt ebben a cikkünkben leírtuk, Czeglédy Csaba ügye tehát az igazságszolgáltatás rendszerében van, számlákat zároltak, nyomozók nyomoznak, ügyészek vizsgálódnak, Czeglédy előzetesben. És teljesen logikus, hogy a Fidesz ezt az egész ügyet minél jobban és hangosabban tolja rá az MSZP-re és DK-ra, viszont ezzel a ma elfogadott, Fidesz-közlemény szintjén megírt indítvánnyal mindenképpen szintet léptek. Ebben úgy fogalmaznak, „tekintettel a legkiszolgáltatottabbak közé tartozó mintegy ezer fiatal és nyugdíjas munkavállalóra, akiket Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi képviselője és társai tudatosan megkárosítottak". Amivel csak az a gond, hogy függetlenül attól, hogy ez bőven lehetséges, hogy így igaz,

a javaslat úgy mondja ki Czeglédy bűnösségét, hogy annak ügyében még vádemelésig sem jutott az igazságszolgáltatás

Az Országgyűlés emellett indokoltnak látja annak vizsgálatát, hogy a Human Operator Zrt. tevékenységének volt-e köze azon balliberális pártok finanszírozásához, amelyeknek Czeglédy Csaba a mai napig képviselője a szombathelyi közgyűlésben, írja az MTI. Indokoltnak látja, de a határozati javaslat nem pontosítja, hogy ezt kiknek, hogyan kellene vizsgálni, Gulyás Gergely maga pedig úgy fogalmazott, hogy a javaslat senkit konkrétan semmire nem kér fel, csak „FELVILLANTJA" a vizsgálat lehetőségét. Ő csak tudja, ő jegyzi a javaslatot, benne a balliberálisozással.

Kis színes az egész ügyhöz: az egyik internetes kormánylap, az Origo szombaton tényként állította, hogy "két hét múlva kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát a Czeglédy-Gyurcsány-botrány ügyében". Az állítás már csak azért meglepő volt, mert a Csongrád Megyei Főügyészség azt írta az Indexnek, hogy az ügyészség nem idézte tanúkénti kihallgatásra a cikkben megjelölt személyt. Persze lehet, hogy majd, ha úgy alakul az ügy, fogja. A cikk könnyedén felidézheti bennünk Bacsó Péter A tanú című filmjét, ahol a koncepciós bírósági eljárás kellős közepén véletlenül kiderül, hogy már az ítélet is elkészült. Hiszen a kormánypárti lap már tényként közölte az ügyészség következő lépését egy folyamatban lévő büntetőügyben.

Három MSZP-s véletlenül nyomott, Fodor Gábor furcsán

Frissítés: A módosítót két lépcsőben szavazták meg. Volt egy külön módosító, ami azzal egészíti ki az indítványt, hogy a károsult nyugdíjasok is kártérítést kapjanak a vizsgálat lezárultával. Majd jött a zárószavazás. Az első lépcsőben szavazott három MSZP-s képviselő is, ráadásul igennel: Dr. Kiss László, Dr. Molnár Zsolt, és Tukacs István. A párt később közleményben azt írta, a:

módosító javaslat szavazásánál hárman tévedésből nyomtunk gombot.

A három MSZP-s képviselő mellett egy független képviselő is szavazott ekkor a fideszes, KDNP-s és jobbikos képviselők mellett. Fodor Gábor. Megkérdeztük Fodorékat, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy igen, Fodor Gábor a zárószavazáson természetesen nem nyomott gombot, mert nem ért egyet az egésszel, csak azt a kiegészítést szavazta meg, ami arról szól, hogy a nyugdíjas károsultak is kártérítésben részesüljenek. Azt nem tudjuk, hogy Fodor Gábor tudta-e, hogy abban ugyanúgy szerepel a Czeglédyt mindenféle vádemelés és ítélet előtt bűnösnek kimondó kijelentő mondat.

Nemmel szavazott 3 képviselő: Kónya Péter, Kész Zoltán és Szelényi Zsuzsanna.