Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Soros György tájékoztató kampányt indít Soros Györgyről

2017.11.22. 09:35 Módosítva: 2017-11-22 09:36:15

A Hír TV Egyenesen című műsorának vendége volt Csontos Csaba, a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti szóvivője, ahol bejelentette:

Soros György nem marad csendben, tájékoztató kampányt indít Magyarországon a kormányzati támadások miatt.

Az jól látható volt az elmúlt napokban, hogy Soros Györgynek elege lett az Orbán-kormány őt lejárató kampányából, az alapítványa hétfőn sajtóközleményben adta ki a a nemzeti konzultációs kampány cáfolatát, majd az RTL Klubnak a milliárdos videót is küldött, amelyben magyarul reagált a vádakra. Csontos elmondta, ezek a megszólalások egy folyamat első elemei, amelyben a magyar lakosságot tájékoztatják arról, hogy „mi is az igazság”, és mivel foglalkoznak a Soros által finanszírozott szervezetek.

A Soros-alapítványok szóvivője arról is beszélt, hogy a kormányzati lejárató kampány csak az ország problémáiról próbálja elterelni a figyelmet. „A gyűlölet nagyon jó takaró, fedőanyag" – mondta.