Árpád
-3 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Gyurcsány vállalhatatlan – Werber fejtágít az LMP-nél

1340617
Reálisan összejöhet a legnagyobb ellenzéki párt szerepe, ha pedig minden összeáll, akár kormányváltás is lehet – egyebek mellett erről beszélt egy november közepén tartott LMP-s fejtágítón a korábban az MSZP-t segítő izraeli kampányguru, Ron Werber. A tanácsadó szerint a siker alapja a hálózatépítés, amiben az LMP eddig nem volt túl erős.

Viszonylag sok olyan vezetői fejtágító zajlik mostanában az LMP-ben, amelyen Ron Werber osztja az észt – tudtuk meg a párt belső életét ismerő forrásoktól. Legutóbb november 17–19. között a Rubin Hotelben volt egy olyan háromnapos esemény, ahol Werber szavait itták a párttagok. A kampánytanácsadó alkalmanként 6-7 órán keresztül magyarázott, pénteken a fővárosi vezetésnek, szombaton és vasárnap pedig a különböző vidéki alapszervezetektől érkezőknek. Mindez azért is érdekes, mert pár hete Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja a Magyar Nemzetnek azt mondta, még nincs szerződése a pártnak Werberrel.

Azt, hogy Werber az LMP-nek fog segíteni, először Szél Bernadett „kotyogta el” a 168 Órának adott interjújában még szeptemberben. „Én nagyon jó szakembernek tartom, akinek a tanácsait hasznos lenne meghallgatnunk” – mondta akkor Werberről a pártelnök. A párt tagsága azóta már lenyelte, hogy a sajtóban sokszor csak a „gyűlölet karmesterének” nevezett kampányguru őket erősíti. Vannak, akik szerint ez elkerülhetetlen, és a negatív kampányban profi Orbán-gépezettel szemben csak egy olyan szakértő segíthet szembeszállni, aki jól ismeri a politikai kampányok világát. Így végül Werber szerepe is legitimálva lett a párton belül.

Az LMP-t segítő tanácsokban eddig nem úgy tűnt, hogy Werber a gyűlölet apostola lenne, forrásaink szerint éppen a nyugodtságot, az ellenfelekkel szembeni tiszteletet szorgalmazta, mert szerinte kifizetődő lehet, ha a párt nem veszi fel a kesztyűt, amikor ráront a politikai propaganda, amire viszont biztosan számítani kell a következő hónapokban.

Elnézést kért a nyersességért

Persze Werber elfogadottságához az is kellett, hogy időközben Szél Bernadett, aki a politikából  visszavonuló Schiffer Andrást váltotta az LMP élén, egyre népszerűbb legyen. Szél, aki Schiffer regnálása idején még a másodvonalban volt, mára már a párt legerősebb arca lett, az LMP pedig növelni tudta a népszerűségét.

Bár kezdetben Schiffer csak látszólag vonult vissza és a háttérből még megpróbálta befolyásolni a pártban zajló folyamatokat, ma már a párt belső életét ismerők szerint partvonalon kívülre került. Nincsen ott az eseményeken, és már nem mondják annyian a belső vitáknál, hogy biztos „a Schiffer kavar a háttérben". Szél Bernadetten kívül a párt erős emberei közé sorolják Hadházy Ákost. És Ungár Pétert is – úgy tudjuk, utóbbi hozta be a pártba Werbert is.  

Azok a párttagok, akik a legutóbbi fejtágítón hallgatták Werbert, azt mondják róla, hogy úgy tűnik, nagyon okos, ért ahhoz, amit csinál, de elég nyersen fogalmaz. A Rubin Hotelben tartott egyik előadásában Werber használta a „motherfucker” kifejezést, mire az egyik résztvevő ezt szóvá tette, a tanácsadó pedig sokak meglepetésére elnézést kért.

Volt, amikor a szocialisták fejét tágította

„Mindent egy lapra tesz fel a szocialista párt, és áprilisban offenzívát indít hívei visszaszerzésére. Azóta, hogy Ron Werber visszatért a szocialistákhoz, először tartott szigorúan zárt értekezletet a Köztársaság téri pártszékházban a Csapatjáték néven elhíresült kampánycsapatnak" – írtuk még 2004-ben. Az inkognitóban készült riport kivágta a biztosítékot az MSZP-nél. Az eseményen egyébként Kovács László pártelnök is megjelent demonstrálva, hogy a vezetés Werber mellett áll. A pr-szakember átadott egy dokumentummásolatot a részvevőknek, amely visszatérésének egyik legfontosabb feltétele volt. Werber akkor azt mondta, a szocialisták nagy szarban vannak. Akkori riportunkat itt olvashatja el!

A tanácsadó egyébként azt szokta a párt szemére vetni, hogy alig van hálózatépítés, pedig ez fontos lenne a kampányban. A hálózatépítéstől a legtöbben idegenkednek, kényszerként, hálátlan feladatként élik meg, mert rengeteg emberrel kell beszélni, hogy valami eredménye legyen. „Telefonálgatsz, felhívsz ötven embert, aztán összejön egy-két támogató nyilatkozat vagy hetenként egy belépés" – mondta az LMP egyik tagja, miért utálja mindenki a munkának ezt a részét. Pedig Werber szerint ez a lényeg, profi hálózatépítő eddig csak a Fidesz és korábban az MSZP volt.

Több olyan LMP-sel is beszélgettünk, akinek ugyan nem tetszik Werber kampánytanácsadói múltja, de azt elismerik, hogy az izraeli szakember az amerikai stílusú motivációs tréningek guruihoz hasonlóan zseniálisan tudja motiválni az embereket, és képes elhitetni velük, hogy meg tudják csinálni, amit elterveztek. Ez a fajta hozzáállás, de leginkább a hálózatépítés és a tudatos politikacsinálás eddig nem igazán volt jellemző a főleg bázisdemokráciában gondolkodó, a koherens döntések meghozatalára kevésbé képes LMP-ben, így Werber ebben is új színt hozhat.   

A Rubin Hotelben tartott többnapos fejtágító végére Werber teljesen elfáradt, mivel egész nap folyamatosan beszélt, szinkrontolmáccsal. Az eseményen részt vevő források szerint a tanácsadó rövid tőmondatokban adott helyzetelemzéseket és értékelte a többi pártot, valamint beszélt a stratégiáról, a kampánytaktikáról. A jelenlévők szerint Werber néha nem tudta, hogy az adott mondatokat elmondta-e már az aktuális csapatnak, de ettől függetlenül az egész előadásmódján nagyon profinak találták az LMP-sek. Amiatt is érezhették így, mert míg korábban az ilyen párteseményeken jellemzőek voltak a csúszások és a bénázások, ezúttal percre pontosan ment a napirend. 

A DK-tól nagyon óvja az LMP-t

A többi ellenzéki pártot értékelve Werber elmondta, szerinte az MSZP lecsúszik, támadható lett, és már az jól jelzi a szocialisták gyengülését, hogy kormányfőjelöltjét nem a párton belül, hanem a sajtón keresztül próbálta meg építeni – végül pedig az egész kudarcba fulladt. Ez viszont Werber szerint azért jó az LMP-nek, mert szavazókat tudnak elcsábítani a szocialistáktól. 

A tanácsadó beszélt a DK-ról is, szerinte Gyurcsány Ferenc pártja kemény dió, de semmiképpen sem szabad összeállni vele, mert a pártot vezető

Gyurcsány mérgező, vállalhatatlan jelenség.

A kisebb pártokról azt mondta, aranyosak ugyan, vannak gondolataik is, de a belvárosi közegben mozognak csak jól, vidéken nem léteznek. Ráadásul sem pénzük, sem hátországuk nincs. 

Werber szerint a Jobbik identitásválságban van, mert az eddig meglévő szavazóiknak csalódás az új, néppártosodó irány. A tanácsadó ezért azt tanácsolta az LMP-nek, hogy érdemes a jobbikosokkal minél többet nyilvánosan vitatkozni. Werber szerint azon támadásokra, amelyek szerint az LMP nem hajlandó összefogni, a pártnak azzal kell reagálnia, hogy egyrészt nincs mástól konkrét ajánlat, másrészt ők már összefogtak, így most másokon a sor. Példának Werber szerint a Gémesi György nevével fémjelzett, egyébként nem túl jelentős Új Kezdet pártot kell felhozni. A kampányguru azt tanácsolta az LMP-seknek, hogy tisztelettel beszéljenek a többi pártról, meg kell találniuk a közös célokat. 

A tanácsadó szerint nagyon fontos, hogy az LMP-nek van miniszterelnök-jelöltje, nem kívülről várja a messiást, ráadásul Werber úgy látja, hogy Szél Bernadett az emberek szemében „új, tiszta, feddhetetlen" nő. 

A kampányguru szerint még bármi megtörténhet

Ron Werber szerint a 2018-as választás még nem lefutott. Arról beszélt, hogy az utóbbi időszakban kicsit javult a párt népszerűsége, ez pedig szerinte akár egy komolyabb támogatásba is átfordulhat. A tanácsadó szerint az utóbbi időszakban elég jól sikerültek a lakossági fórumok, példának Demeter Márta egyik újpesti rendezvényét is felhozta, ahol elég sok embert sikerült mozgósítani.

De Werber szerint most még semmi nem dőlt el, a tanácsadó úgy véli, hogy a választók 60 százaléka egy hónappal a választás előtt sem tudja biztosan, hogy mit fog tenni. Sőt, sokan még akkor sem tudják, hogy kire fognak szavazni, amikor bemennek a szavazófülkébe. Werber az LMP-seknek arról beszélt, hogy senki nem arra szavaz, akiről azt gondolja, hogy az érdekeit képviseli, hanem egyedi, csoportdinamikai stratégiák vannak. A választók egy jelentős része a győztesekkel szeretne lenni, vagy éppen csak a kontrollok erősítése miatt az ellenoldalt támogatja, hogy a vélt nyertesek ne nyerjék túl magukat.

A fejtágítókon Werber a résztvevőknek azt mondta: szerinte reális, hogy 2018 után az LMP lesz a legnagyobb ellenzéki párt, de ha minden összeáll, akkor kormányváltás is lehet. A résztvevőknek azt tanácsolta, az LMP lehetőleg ne vesszen össze senkivel a többi kihívó közül, főleg ne a többi párt híveivel, mert amikor majd indul a hajrá, még sok minden történhet.