Auguszta
-4 °C
2 °C

Lúgos támadás: összezavarodtak a vádlott tanúi

DSC 2261
2017.12.05. 15:56
Renner Erika, az ő élettársa és barátnői kihallgatásával, illetve a vádlott alibijének lehetséges igazolóival folytatódott az eljárás a december 5-i tárgyalási napon a lúgos támadásként elhíresült bűncselekményben. A vád szerint 2013 márciusában B. Krisztián azért támadta meg volt barátnőjét, mert a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erika épp indulni készült otthonából, amikor az ajtóból egy maszkot és sisakot viselő kék szemű alak visszatuszkolta a lakásba, megkötözte, kábító-altató injekciót adott be a combjába, majd levetkőztette, nemi szervét és annak környékét maró lúggal öntötte le. A támadást rablásnak álcázta, majd rázárta a nőre az ajtót és magára hagyta.
  • Pontosan ki és mikor vetette fel, hogy B. Krisztián, Renner Erika korábbi barátja lehet az elkövető? Kinek a szájából hangzott el először B. Krisztián mint potenciális elkövető neve?
  • Hogyan viselkedik Renner Erika kutyája az idegenekkel?
  • Zaklatta-e, és milyen módon zaklatta a korábbi gyerekorvos a bűncselekmény áldozatát? Miket lájkolt a Facebookon, milyen sms-eket írt a nőnek?
  • Hol volt B. Krisztián a támadás időpontjában?

Ezek voltak a főbb kérdések a megismételt másodfokú eljárás második, keddi tárgyalásán, amin először a vádlott B. Krisztián védője, dr. Szekér Gyula tett fel kérdéseket Renner Erikának. Öt évvel a történtek után újra arról kérdezte (most már sokadszorra) a védő a nőt, hogy mire emlékszik a támadásból, hogy melyik nap, milyen napszakban és miként merült fel benne, hogy B. Krisztián, a volt barátja - a Budai Irgalmasrendi kórház akkori igazgatója - az elkövető. A kérdésekre a sértett nyugodtan, időről időre elcsukló hanggal azt ismételgette, hogy mivel erős altató-kábító hatású gyógyszer volt a szervezetében, ezért a támadást követő eseményekre nem emlékszik, de mivel félt és tartott volt barátjától, nagyon hamar arra gondolt, ő lehet az elkövető. Kitartott korábbi álláspontja mellett, hogy a támadáskor viszont nem ismerte fel a vádlottat.

dr. Gál András, a Renner Erikát képviselő ügyvéd is kérdezte védencét. dr. Gál a megismételt eljárásban hetven oldalnyi beadványt írt a bíróságnak, most főként arról érdeklődött, hogyan zaklatta Renner Erikát B. Krisztián szakításuk után. A nő azt mondta, a férfi emailben, sms-ekkel zaklatta őt, és még másfél évvel a támadás után is megjelent a munkahelye előtt.

Erika barátnője, Katalin a bíróságon azt mondta, hogy ő vetette fel a kórházban, a támadás után, hogy B. Krisztián lehetett a támadó. "Azt kérdeztem Erikától: a Krisztián volt? Erre ő zokogott és azt mondta, igen. Azért gondoltam, hogy Krisztián volt, mert hónapokon keresztül zaklatta Erikát. Szemtanúja voltam ennek a zaklatásnak: követte, hívogatta, én is tapasztaltam ezeket.

Már rotyog a húsleves, gyere át

- ilyen sms-eket küldött a támadás előtt nem sokkal Erikának", mondta Katalin. Azt is felidézte, hogy egyszer Erikával sétáltatta a kutyát, Erika házához érve Krisztián odarohant hozzájuk és feldúlva könyörgött, hogy Erika bocsásson meg neki, és beszéljen vele.

Gerincbántalmak és beszédfelismerés

Kitért kérdéseiben arra is dr. Gál, hogy B. Krisztián vajon tudott-e arról, hogy Renner Erikának gerincbántalmai vannak. Ez azért lényeges, mert az elkövető a kábítást követően vigyázva fektette áldozatát a padlóra, az előszobában heverő csizmákkal kitámasztotta a lábait, Erika szerint éppen úgy, hogy ne fájjon a gerince (egy bizonyos fekvő pozícióban enyhül a fájdalma). A sértett kihallgatása után B. Krisztián reagált Renner Erika szavaira, ezúttal méretes ikeás zsákban hozta a dokumentumhalmot, amiből olykor idézett. B. Krisztián azt mondta, tudott a betegségről, de nem gondolta, hogy meghatározó probléma. A nő szerint viszont ennél mélyebb tudásról van szó, ugyanis B. Krisztián irányította őt reumatológushoz, el is ment vele a CT vizsgálatra, majd a leletekért, és végül a kórházigazgató kórházában járt masszírozásra és gyógytornára is.

Tagadta B. Krisztián, hogy elment volna a nő munkahelyéhez és azt is, hogy követte volna a nőt. Felhozta viszont, hogy Erika a több éves kapcsolatuk alatt nagyon sok helyzetben, sokféleképpen hallotta beszélni (telefonálni, énekelni, idegen nyelven beszélni, kiabálni, rekedten és suttogva is), hogy szerinte ha ő lenne az elkövető, akkor mindenféleképpen fel kellett volna ismernie a hangját, és őt magát is.

B. Krisztián kitart amellett, hogy nem ő követte el a bűncselekményt,

Dr. Újvári Ákos bíró ezért rákérdezett arra, hogy abban a több éves időszakban, amikor szabadlábon volt, meglátogatta-e volt szerelmét, érdeklődött-e egészségügyi állapotáról a támadás után. Erre a vádlott azt mondta, hogy soha, egyszer sem tette ezt meg, mert a védője ezt tanácsolta neki.

Renner Erika barátja, barátnői és B. Krisztián ismerősei is beszéltek

A bíróság meghallgatta Balogh Attilát is, aki a támadás időpontjában néhány hónapja már Erika barátja volt, és azóta már az élettársa. „Teljesen megváltozott az életünk. Reggel és este is a mai napig kezelem Erikát, most is itt beszélgetünk, pedig készülhetnénk a karácsonyra a gyerekekkel." dr. Csiha Gábor ügyész is kérdezte őt az életminőségükről a támadás óta.

Erikának kilenc műtétje volt: bőrpótló, vizelet-helyreállító, majd plasztikai beavatkozások.

Gyerekünk nem lehet, pedig tervben volt” – mondta Balogh Attila, akinek a bíró közelről megtekintette a szemszínét (sötétbarna), valamint kikérdezte testsúlyáról és magasságáról is. Balogh Attila ott volt, amikor megtalálták az áldozatot, ahogy Erika barátnője Csilla is, mindketten úgy emlékeznek, hogy a kórházban merült fel B. Krisztián neve, mint potenciális elkövetőé, és senki másra nem is gondoltak.

Szólították B. Krisztián feleségét is kedden, akinek a jog szerint a házastársi kapcsolatra tekintettel lehetősége van megtagadni a bíróságon a válaszadást. Élt is mentességi jogával, ezért egyáltalán nem tett fel neki kérdéseket a bíróság. B. Krisztiánnak egyébként 12 éve van a felesége mellett barátnője, hét évig Renner Erika volt a szeretője, öt éve pedig új barátnője van, erről ő maga beszélt az előző tárgyalási napon.

Azt a nőt is meghallgatta a bíróság, aki a bűncselekmény idején B. Krisztián titkárnője volt. Ő azt vallotta, hogy főnöke előző nap szólt neki, hogy később ér be, de hogy pontosan mikor ért be a férfi, arra nem emlékezett. Ez a nő állítja, hogy a bűncselekményt követő napokban a vádlott üzent neki az édesapján keresztül, hogy keressen tanúkat a kórházban, akik láthatták B. Krisztiánt. Egy kérdőívet állítottak össze az intézményben, amit a lehetséges tanúkkal kitöltettek, hátha látta valaki a főigazgatót. Dr. Gál, Renner Erika sértetti képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy egy kórházi dolgozó korábban azt mondta, hogy ez a titkárnő kérte meg, hogy vallja azt: látta a főigazgatót. Az a dolgozó később visszavonta ezt a hamis vallomását, mert valójában nem is látta B. Krisztiánt.

Nem elfelejtettem, csak nem ugrott be

Megjelent viszont a kórház liftkezelője a bíróság előtt, aki állítja, hogy a bűncselekmény reggelén 8 körül karnyújtásnyira ment el tőle a főigazgató a kórházba érkezve, még köszönt is neki, hogy "Kezit csókolom". A bíró firtatta, hogy vajon hogy emlékszik ilyen hajszál pontosan a találkozásra, de erre csak annyit mondott, hogy jól emlékszik. A bíró ekkor felolvasta a liftkezelő korábbi vallomásait, amikben teljesen más dolgokat mondott: volt, hogy az előző napot (2013. március 11-ét), máskor a hét-nyolc órát jelölte meg a találkozás időpontjaként. "Nem elfelejtettem, csak nem ugrott be" - válaszolta arra, hogy miért nem írta rá a kórházban köröztetett kérdőívre, hogy látta B. Krisztiánt. A keddi szembesítéskor ellentmondás volt az egykori főigazgató és a liftkezelő nyilatkozata között: a nő szerint a férfi befele ment a kórházba, B. Krisztián szerint pedig kifele.

Egy kórházi karbantartó, Szendrei László is megjelent a bíróság előtt, aki először a liftkezelőhöz hasonlóan azt mondta, hogy 8-negyed 9 körül látta a főigazgatót a kórházi portán. Aztán Újvári bíró az ő korábbi vallomásait is felolvasta, amelyek szerint a bűncselekmény után pár nappal a kihallgatásánál azt mondta, kilenckor látta B. Krisztiánt. Ezt hallva a karbantartó arra módosított, mégis inkább fél9-9 körül láthatta a férfit. Egy zárcsere volt a feladata, de a különböző meghallgatásokon keverte, hogy a munka előtt vagy után látta a vádlottat.

B. Krisztián titkárnője azt mondja a bíróságon, hogy a támadás napján a főigazgató 10.30-kor már biztosan bent volt, és értekezletet tartott. Azért olyan nagyon fontos, hogy ki mikor látta B. Krisztiánt a kórházban, mert a jelenlegi információk szerint a lúgos támadás háromnegyed 8 körül történhetett 1.8 kilométerre onnan, a San Marco utcában.

B. Krisztián védője a tárgyalás végén azt kérte a bíróságtól, hogy szüntessék meg a vádlott előzetes letartóztatását, ezt a három bíró rövid tanácskozás után elutasította. A tárgyalássorozat 2018 januárjában folytatódik, a korábbi kórházigazgató előzetesben marad.

Az előző tárgyalásról írt cikkünkben részletesen összefoglaltuk, hogy mi történt korábban ebben a fordulatos ügyben.

A rendkívüli bűncselekmény ügyében sem első-, sem másodfokon nem született jogerős ítélet, harmadfokon a Kúria pedig hatályon kívül helyezte az ítéletet, az ügyet visszahelyezte az Ítélőtáblára, mert hibásnak találta a bizonyítási eljárást. A mostani, megismételt eljárásban rendkívüli részletességgel régi és új tanúkat hallgatnak ki, és szembesítik Renner Erikát korábbi barátjával, a vádlott gyerekorvos B. Krisztiánnal, aki továbbra is tagad.

(Borítókép: B. Krisztián a vádlottak padján - fotó: Bődey János / Index)

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft