Szerinte ezt az egykori miniszter úgyis jobban tudja, hiszen ő hozta létre.
2024.03.23. 18:54 Módosítva: 2024-03-24 12:19:04
A sértett kezdeményezésére a bíróság az elkövető távoltartását is elrendelhetné.
Nem engedik szabadlábra.
Áldozatának négy hete lesz felkészülni.
Hosszú interjút adott a lúgos orvos áldozata, aki szerint 20-25 év börtön járt volna az elkövetőnek.
15 nap helyett több hónapot várt az összegre.
2021. augusztus 10., 07:54
Újabb eljárás következik.
Nyolc és fél év kellett a döntéshez.
Úgy tűnik, Bene Krisztián nem akarja kifizetni az áldozatának járó 25 millió forintos kártérítést.
Az utolsó pillanatban sikerült a házeladását megakadályozni.
Az egykori kórházigazgató azt kifogásolja, hogy a per alatt változott a büntetőeljárási törvény.
Bene Krisztiánt 11 évi szabadságvesztésre ítélték.
Marad az eredeti ítélet, le fogja tölteni a 11 éves büntetést, jó magaviselet esetén 7 és felet.
A bíróság büntetővégzésben 200 ezer forintra büntette Bene Krisztián titkárnőjét, amiért a nő hamisan igazolt alibit a volt kórházigazgatónak.
A lúgos orvos áldozatának kártérítési pere 2017 óta húzódik. A korábbi bíró zárt tárgyalást rendelt el, így a nőnek három férfi előtt kellett bizonygatnia, hogy nemi szerve milyen fokon sérült a maró lúgtól.
A jogerősen 11 évre ítélt volt kórházigazgató azt állítja, sérültek a jogorvoslathoz való alkotmányos jogai.
2020.02.05. 16:22 Módosítva: 2020-02-07 10:55:11
Ő igazolt alibit Bene Krisztiánnak, az ügyészség annak idején az ő vallomása miatt is akarta megszüntetni a nyomozást. Így sem a hatóságokon múlt, hogy a nőt felelősségre vonják.
591 ezres kártérítést ítéltek meg az orvosnak a rossz börtönkörülmények miatt. Ebből talán hamarosan láthat pénzt a lúggal leöntött nő is.
Az öt éve húzódó ügyben a vádlottat már háromszor elítélték, de korábban egyik sem volt jogerős. Ez most az.
2018.02.22. 09:22 Módosítva: 2018-07-11 23:07:42
Ez már a második alkalom, hogy másodfokú ítélet születik az ügyben, amikor az áldozatot saját lakása ajtajában egy maszkos alak megtámadta, kábító-altató injekciót adott be neki, és a nemi szervét maró lúggal öntötte le.
Az utolsó szó jogán beszélt a lúgos ügy vádlottja, B. Krisztián. Ügyvédje a védőbeszédében megpróbálta ízekre szedni az orvosok, a bírók, a nyomozók és a sértett állításait is.
Nem jöhet szóba más elkövető, csak a vádlott B. Krisztián, mondta az ügyész a lúgos támadásként elhíresült bűncselekményben. A szerdai tárgyaláson levetítették azt a felvételt, amin a volt kórházigazgató az alibijét bizonygatja.
2017.12.05. 15:56 Módosítva: 2017-12-13 09:56:08
Folytatódott az ügy megismételt pere. Az egykori kórházigazgató vádlott egyszer sem érdeklődött a nő hogyléte felől a támadás után, az áldozat életminősége nem teljes, a vádlott tagad.
2017. augusztus 17., 08:03
Renner Erika szerint a vád képviselője passzív volt a tárgyaláson.