Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Napok óta össznépi felvásárlás rontja ünnepi készülődésünket

1930 haui balázs fortepan 92905
Világháborús jelentések, okkult jóslások, bizarr tárgyalási esetek, Budapest ostroma miatt elmaradt focimeccs csalódott drukkerei, tudósítás a lágerekből. Hogy töltötték elődeink a karácsonyi időszakot? 1914 és 1989 között megjelent napilapok karácsonyi híreiből és archív fotóiból szemezgettünk.

1914: Nem is igaz, hogy elvették ágyúinkat

Uj csata az egész harcvonalon -  A Kárpátokban visszavertük az oroszokat: Höfer, altábornagy a vezérkar főnökének helyettesének hivatalos jelentése című cikk, megjelent a Pesti Naplóban, 1914. 12. 24-én.

"Hadműveleteink a Kárpátokban kedvezően fejlődnek. A Latorca vidékén az oroszok támadási kísérletét Volócnál visszautasítottuk. A felső Ung völgyében Fenyvesvölgynél csapataink tegnap 300 oroszt elfogtak és tovább nyomultak előre. Támadásunk a lupkowi szorostól északkeletre Liskó irányában is tért nyert. Az orosz vezérkarnak december 18-án kelt hivatalos jelentése azt tartalmazza, hogy ezen az arcvonalon 3000 emberünket elfogtak és ágyukat és gépfegyvereket is vettek el tőlünk. Ez az állítás koholt. Itteni harccsoportunk halottakban, sebesültekben ás eltűntekben két tisztet, 305 főnyi legénységet vesztett; egyetlen ágyu s egyetlen gépfegyver sem jutott az ellenség kezére. A Krosznó, Jaszló és Tuchov melletti, valamint a Dunajec alsó folyása menti harcok még tartanak. E folyó mentén az oroszok az elmult éjjel is megujították hiábavaló és veszteségteljes támadásaikat.

Katonai csoportkép 1914 körül
Katonai csoportkép 1914 körül
Fotó: Fábián Sámuel / FORTEPAN

A Nida mentén ez idő szerint áll a harc. E folyó torkolata közelében az ellenségnek a Visztulán át épített hídját tüzelésünkkel felgyújtottuk. Tomaszovtól délre csapataink kaukázusi ezredek éjjeli támadását visszaverték. Szövetségeseinknek a Rawka és Bzura szakaszáért folytatott harcai még tartanak. Ilyenformán az egész arcvonalon uj csata van folyamatban."

1930: Pereskedés a grófné elégett perzsabundája miatt

A magyar bíróság érdekes ítélete a Riviéra Expressen elégett podgyászok ügyében című cikk, megjelent 1930. 12. 24-én a Magyarország című lapban.

"Hosszú pereskedés után most hozott Ítéletet a törvényszék abban a kártérítési perben, amelyet Károlyi Viktor gróf indított a Wagon Lits ellen, mert három évvel ezelőtt a Riviera-Expressen támadt tűzben utibőröndjei elégtek. Az elpusztult bőröndök egyikében volt a gróf feleségének vagyontérő perzsabundája is. A gróf azért perelte a Hálókocsi Társaságot, mert a személyzet semmit sem tett, hogy az égő podgyászkocsiból a bőröndöket kimentse s igy 61 podgyász közül 53 égett el. A grófon kívül pert indítottak a többi károsultak is, úgyhogy mintegy 40 kártérítési perben követelik az érdekeltek káruk megtérítését. (...)

Károlyi Viktor gróf hármas jogalapon követelt a per kezdetén 80 ezer, később pedig 45 ezerpengős kártérítést. Az első jogalap mint fuvarozó, a második mint fogadós, a harmadik az általános magánjog alapján szerepelt a kártérítési keresetben.

Vonat ablaka, ismeretlen helyszín, 1930
Vonat ablaka, ismeretlen helyszín, 1930
Fotó: Magyar Bálint / FORTEPAN

A hálókocsi társaság a perben, amely Gedeon Alajos dr. törvényszéki tanácselnök előtt folyt és amelyben a két év alatt nagyon sok tárgyalás volt, a kereset elutasítását kérte azzal az indokolással, hogy a társaság a tűzesetért nem vonható kártérítési felelősségre. A hálókocsi társaság azt fejtegette a védekezésében, hogy a podgyászokat a vasúttársaság vette át és a szerződés is a vasút és a gróf között íródott. Mint fogadós sem vonható felelősségre a hálókocsi társaság – védekezés szerint –, másrészt a kár nem a társaság alkalmazottainak vétkes gondatlansága következtében keletkezett, mert nem voltak kötelesek a mentési munkálatokban résztvenni. A törvényszék ma hirdetett Ítéletében részitélet alapján megállapította a Hálókocsi Társaság kártérítési felelősségét, még pedig súlyos gondatlanság alapján."

1939: Végre leülhetnek a villamosvezetők

Ülőhelyet kapnak a villamosokon a kocsivezetők című cikk, megjelent 1939. 12. 24-én a Népszavában.

"A jövő év elején megkezdik a Beszkárt 42.5 milliós beruházó programjának végrehajtását. Ennek során az úttest közepére helyezik a villamossíneket, új motoros kocsikat rendelnek, 50 új autóbuszt hoznak forgalomba. Az újítások között – a tervek szerint – van egy kisebb költséget igénylő, a Beszkárt-alkalmazották szempontjából azonban annál nagyobb jelentőségű reform: az új motoros villamoskocsikon és a középfeljáratú villamosokon a kocsivezető részére ülőhelyet szerelnek fel.

A szociáldemokratapárti törvényhatósági bizottsági tagok már régóta sürgetik ennek az újításnak megvalósítását. Számos esetben ismertették a főváros vezetői előtt a kocsivezetők nehéz, felelősségteljes munkáját, amit sokszorosan fárasztóbbá tesz az, hogy szolgálatuk közben le sem ülhetnek. Hivatkoztak elvtársaink külföldi példákra: a legtöbb nyugati nagyváros villamosain már régen ülőhelye van a vezetőnek."

1944: Jobban zavarta a drukkereket, hogy elmarad a focimeccs, mint az, hogy közben nagyban folyik Budapest ostroma

Ujra elmaradt a Ferencváros-Ujpest mérkőzés című cikk, megjelent a Nemzeti Sportban 1944. 12. 26-án, Budapest ostromának megkezdése után egy nappal.

"Ismeretes, hogy Karácsonyhétfön kellett volna lejátszani az immár kétszer elmaradt Ferencváros-Újpest rangadó mérkőzést. Ezen dőlt volna el – esetleg – az őszi elsőség kérdése. A mérkőzés most, harmadízben is elmaradt. Háromnegyed tíz órakor az Üllői-úton az FTC-pálya irányába hosszú sorokban ömlik a közönség.

– Biztos, hogy a Ferencváros lesz a győztes, – hallatszik a tömegből.
– Tévedés, most az Ujpest a jobbik, mi leszünk a győztesek, – jön meg a válasz, nyilván egy ujpesti szurkoló szájából.

Amikor az FTC-pálya elé érünk, már nagy tömeg áll a kapuk előtt. Bemegyünk a pályára. A kapun akkor jön éppen Schlosszér Imre, a régi csúcsválogatott játékos, Bíró Sándor, Laborcz és Sólymost, a három ujpesti fiú.

– Elmarad a meccs! – mondják nagybúsan.

A lelátó alatti klubirodában Weisz István, az FTC-pálya igazgatója fogad bennünket.

– Az előbb kaptam távbeszélő értesítést a rendőrségtől, hogy visszavonják a mérkőzés lejátszására adott engedélyt, – mondja, –. Pedig legalább 15.000 néző lett volna kíváncsi a mai összecsapásra. Azért is sajnálom, hogy a mérkőzés elmarad, mert a pálya kitűnő állapotban van. Az idény közepén sem lehetne jobb.

Amíg beszélgetünk, másodpercenkint cseng a telefon. Mindenki azután érdeklődik, hogy a mérkőzést megtartják-e. Csalódottan veszik tudomásul a választ. Elhagyjuk a pályát.

A kapu előtt még mindig álldogálnak néhányan. Nem akarják elhinni, hogy a mérkőzés elmarad.

Aztán az egyik mélyen a szemére húzza a kalapot és csendesen annyit mond:

– Annyi baj legyen, így legalább a Ferencváros végzett a HB öszi fordulójában az első helyen!"

1945: Ott volt, aztán kiderült, hogy annyira mégsem

Antóniától 20.000 pengőért megtudtam, hogy súlyos sebesülten, ismeretlen helyen tartózkodom.  A sziderikus ingát viszont nem mutatta be című cikk a Világosságban jelent meg 1945. 12. 23-án.

"Az egyik esti lapban a következő hirdetés jelent meg: 

ANTÓNIA: okkultizmus, sziderikus inga, jövőbelátó. Eltűnt hozzátartozóiról mindent megmond. Hozzátartozók fényképét mindenki hozza magával, lehet írás vagy használati tárgy is. Szondy u. 90. III. 2. Fogad: 4-6-ig.

Kíváncsi voltom Antóniára és a sziderikus ingára, főképpen pedig arra, vajjon mennyit jövedelmez a mai nehéz világban multba és jövőbepillantás délután 4 és 6 óra között. A névtáblán Oláh Miklós név szerepel. Az előszobában tizennégyen szoronganak, nagyobbára szegényesen öltözött felek, csupa nő. Az Antóniához vezető ajtón cédula lóg: Tiszteletdíj 20.000 pengő, alku nincs! Háromnegyedórás várakozás után: — Kérem a következőt. — szól ki egy mély hang és máris szemben találom magam Antóniával. Harmincöt, negyven év körüli fekete nő, szürke spórtnadrágban, fehér angorapullóverben, rövid nerzbundában fogad. Kezében nagyitóüveg. Leültet.

– Szegény eltűnt öcsémet keresem – közlöm és bemondom a saját nevemet, – Tábori poetaszám 105/7 volt, utoljára Tápiósüly mellett látták.

Antónia személyazonossági igazolványt kér. Csak azért, mint mondja, mert azon szám van és a számok mutatják meg legjobban az utat a jövő felé. Pillanatig zavarban vagyok, aztán előveszem az arcképes villamosbérletemet, amelyen a fénykép alatt van a sorszám, de a nevet nem lehet látni. Most Antónia jön zavarba, szeretné kihúzni a bérlétet a tokból, aztán meggondolja magát és fényképet kér. Fénykép helyett írásomat adom és izgatottan várom szegény önmagam megkeresését.

– Hidegben van. – kezdi Antónia. Eddig „stimmel" – gondolom. – Embereket látok körtilötté, testén lőtt seb, de él! Sok megrázkódtatás éri, de végül is hazakerül. – Ha arra gondolok, hogy Budán lakom, már-már hinni kezdek Antónia tudományában, amikor hirtelen hozzáteszi: – Nagyösszegű pénzt látok, csak a sebe gátolja abban, hogy a pénzhez hozzájusson...

– És ha már nincs sebe, akkor sem tud hozzájutni? – kérdem izgatottan.

– Sajnos, a seb komoly, bár aggódásra nincs ok – nyugtat meg Antónia és ezen, úgylátszik, nem lehet változtatni. Lefizetem a pénzt. Antónia cigarettára gyújt és már belép a következő delikvens. Idősebb nő. Megvárom. Sírva jön ki. Antónia a nővére zsebkendőjéből megjósolta, hogy az eltűnt márciusban meghalt.

Lefelé menet a lépcsőn még megtudom, hogy Antónia házhoz is megy, egy idősebb asztrológussal együtt és ketten mindössze negyvenezret kérnek. Kiszámítom: napi keresetük négy-ötszázezer pengő körül mozog. Tudtommal jósolni, jövőbelátni hatóságilag tilos. A bírság összege mindössze csak 500 pengő. Igazán kis „rezsi“. A sziderikus ingát viszont nem láttam. Pedig az sem lehet utolsó mutatvány az igazmondás terén ..."

1956: 70 ezer magyar tölti a karácsonyt lágerekben

Akiknek nem díszítenek karácsonyfát – Bécsi levél című cikk a Népszabadságban jelent meg 1956. 12. 25-én. 

"A bécsi nyugati pályaudvar, az Opera és a Votivkirche előtt ezer magyar menekült nézi sóvárogva a ragyogóan kivilágított karácsonyfát ... Legtöbbjük számára az idén nem ragyognak fel a karácsonyfa gyertyái. És szomorú lesz a karácsony a lágerekben, ahol kereken 70 000 magyar tölti az ünnepeket. Elmarad a sok apró ajándék – nem lesz más, csak barakk, szögesdrót a láger körül, fegyveres őrség a kapu előtt. S a félelem: csak nálunk, a mi lágerunkba ne lőjenek, mint Salzburgban, ahol néhányan szökni próbáltak.

A traiskircheni lágerben csaknem 2000 magyar él. Itt kérdezte tőlem valaki: „Miért nem jön ide magyar bizottság? Minden bizonytalan. Menjünk-e, mehetünk-e vissza? Igaz-e, hogy büntetés nélkül visszaengednek bennünket?” Csak újsághíreket kapnak mindenről. S az osztrák lapoknak úgy látszik, nem érdekük, hogy a magyarok hazatérjenek. Hiteles hazai hírek híján idegesen olvassák az osztrák újságokat, melyek kivégzésekről, a szovjet páncélosok vérengzéséről költenek legendákat... Nyugat nem mutat semmi készséget hogy segítse a visszakívánkozó menekülteket. (...) Tulajdonképpen karácsonyi tudósításra készültem. De hiába vártam a karácsonyi hangulatra – más lett belőle. Sok-sok ezer menekült szeretne otthon lenni karácsonyra."

1967: Remek karácsonyi újdonság, hogy már a gyerekek is kosarazhatnak 

FELNÖVŐBEN a mini-kosárlabdázás című cikk a Népsportban 1967. 12. 24-én

"Az eddigi tapasztalatok szerint a „mini-kosár” minden szempontból hasznos a 8—12 évesek számára. Célja: a gyermek erkölcsi és sportnevelése, valamint az országban a kosárlabda utánpótlás kialakítása. A kisdiák a „minipályán’’ megtanulja mi a segítőkészség, a közösségi érzés, a csapattársak segítése. Megfelel a gyerekek játékos szellemének, játszva tanulják meg a kosárlabdázás minden technikai és taktikai fortélyát, s ráadásul korán hozzászoknak a versenyek, mérkőzések légköréhez.

Rákóczi út, 1967
Rákóczi út, 1967
Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN

Nálunk a mini-kosárlabdázás versenyszerűen jövőre indul be. Az eddigi bemutatók nagyon népszerűeknek bizonyultak és januárban a TF-en négy vasárnapon keresztül a tévé színe előtt folytatódnak ezek a népszerűsítő bemutatók. Az 1963-as versenynaptárunkban már szerepel a mini-kosárlabda is, két csoportban bonyolítják le. Az egyikben a II-III-IV., a másikban az V-VI. általános iskolások vesznek részt."

1979: Az emberek békét akarnak, nem pedig egy újabb háborút

Békét akar az emberiség című cikk, Népszabadság, 1979. 12. 24.

"Remények és gondok között ünnepeljük az idei karácsonyt. Reménységünk abból a hitből és meggyőződésből fakad, hogy a növekvő összefogás, egymás jobb megértése árán úrrá leszünk gondjainkon, s a megszokott lendülettel haladhatunk tovább a kitaposott úton. Kétségeinket a nagyvilágból érkező hírek táplálják. Háborúra spekuláló, a népeket már eddig is nagy terhekkel sújtó fegyverkezési verseny további növelésén mesterkedő körök ismét növelik a feszültséget. S ez a hír megkeseríti a karácsonyi ajándékok örömét.

Az 1979-es év egyik legszebb ajándékígérete a SALT-II. szerződés aláírása volt. A Szovjetunió által sürgetett tárgyalások eredményeként a békeszerető erők nagy küzdelme árán tölthetett el bennünket a várakozás öröme. Mind erősebben hittünk abban, hogy az aláírást ratifikálás, majd újabb szerződés követi, s a zaklatott esztendők után új erőre kap, szilárdabbá, visszafordíthatatlanabbá válik az enyhülés.

Blaha Lujza tér, Corvin Áruház, 1979
Blaha Lujza tér, Corvin Áruház, 1979
Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN

S néhány nappal karácsony előtt, amikor a reményeket már úgyis jócskán megtépázta a halogatás, a nyugtalanító konfrontáció, Brüsszelben ünneprontó ajándékot kapott a békére áhítozó világ. A NATO külügy- és hadügyminisztereinek tanácsa elfogadta az úgynevezett eurorakéták tervét, mely szerint új típusú amerikai rakétákat telepítenek Nyugat-Európába, célba véve velük a szovjet föld gócpontjait, fenyegetve a többi szocialista országot is.

Az Észak-atlanti Szövetség irányítói néhány vonakodó tagállam akarata ellenére példátlan politikai és gazdasági nyomással kényszerítették ki a terv elfogadását, s az erőszakot az általuk kitalált szovjet katonai fenyegetéssel indokolták. Ezt a koholmányt egyaránt cáfolja a tapasztalat és a józan értelem. Sok millió békeszerető, tárgyilagosan ítélő ember látja napnál világosabban, hogy a szovjet néptől semmi sem áll olyan távol, mint egy új háború kirobbantásának gondolata."

1989: Csak az kap cukrot, lisztet és olajat, aki az elsők között ér a boltba

Az áremelések hírére felvásárlási láz a boltokban című cikk a Népszava 1989. 12. 23-i számában jelent meg.

"Napok óta ismét össznépi felvásárlás rontja ünnepi készülődésünket. Az áremelések hírére pillanatok alatt szinte eltűntek az üzletekből az alapvető tartós élelmiszerek: nincs elegendő olaj, zsír, liszt, cukor, helyenként már a só is hiányzik a polcokról. A vásárlók boltról boltra járnak, nő a tömeg, elégedetlen mindenki, a vevő, aki nem kap, s a kereskedő, mert nem tud adni – a hiány közben gerjeszti önmagát.

Logodi utca, 1989
Logodi utca, 1989
Fotó: TM / FORTEPAN

Az Éjjel-nappal Csemegében Pécsi László üzletvezetőhelyettes abban bízik, hogy a két ünnep között talán már csöndesül a vevők rohama. Addig azonban nem könnyű a helyzet, a cukor, a liszt, a zsír, az olaj itt is csak percekre jelenik meg az üzlettérben, amint megérkezik és kirakják, elfogy. Normális viszonyok között 10 mázsa cukor, 10 mázsa liszt elég volt egy hétre, most a tízszeresére lenne szükség. Vásárhelyi Alfréd, a Kispesti Centrum Áruház igazgatója úgy vélekedik, évek óta a legjobb karácsonyi ellátás lehetett volna az idén, ha nincs ez a hisztéria.

– Még unicumot, szovjet pezsgőt is árulunk, kivételesen van bőven szárazárunk, téliszalámink is, a húskínálat is megfelelő. Mi meg tudtuk oldani a liszt, a cukor csomagolását az áruházban, 4-5 dolgozónk méri kilós, kétkilós zacskókba az árut. De még így is elfogy a polcokról."