Ez én vagyok! – mondta a 41 éves rejtélyes képre Gabi, a kozmetikus

1976 egyik átlagos napján a pályakezdő, de már akkor is népszerű budapesti kozmetikus, Gabriella szokása szerint szimultán dolgozott két vendége arcán. Egyikük szempilláját koromfeketére festette, miközben a másik vendég arcán időzött az illatos pakolás. A serény munka közepén egy fotós férfi toppant be a Petőfi Sándor utcai szépségszalon felső szintjén található kozmetikába, és udvariasan érdeklődött, hogy készíthet-e pár felvételt. Gabriella beleegyezett, majd sok évre el is felejtette, hogy mindez megtörtént.

Gabriellából az elmúlt 41 évben mesterkozmetikus lett, és nagyon meglepődött, amikor viszontlátta idén január elsején ezt a képet az Indexen olyan felvételek között, amikről a Fortepan szemfüles szerkesztői azt írták: fogalmuk sincs, hol készültek. 

„A képen én vagyok látható munka közben. Az üzlet a Budapesti Állami Fodrászat 1-es számú üzletében az emeleti kozmetikát mutatja. A cím: Budapest V. ker. Petőfi Sándor utca 1. A kép a privatizáció előtt készült, ma Főzelékfaló van a helyén” - írta az Indexnek Mechtl Gabriella mesterkozmetikus, miután megjelent nálunk a Fortepan válogatása.

Egy nappal később már a nappalijában üldögélünk, és kiváló állapotban megőrzött hetvenes évekbeli munkakönyvét mutatja, amiben kacskaringós betűkkel az áll, hogy 1975-ös belépésétől 1990-ig a Budapesti Állami Fodrászat (később Aphrodite Fodrász Vállalat) kozmetikusa volt. A mai Ferenciek terénél, a Petőfi Sándor utca 1. szám alatt dolgozott, abban az üzletben, ami a Fortepan fotóján is látható. Mint utóbb kiderült, a fotót Bauer Sándor, a Vendéglátás nevű lap tudósítója készítette, és vitt is Gabriellának egy példányt előhívás után a felvételből.

Az egyik legkedveltebb fodrászat és kozmetika volt

A hosszúkás, kétszintes üzlethelyiség olyan volt, mint a Tardis a Doktor Who tévésorozatban, kívül nagyon kicsinek tűnt, de belül hatalmas volt: egyetlen aprócska ajtó vezetett a tágas, hosszúkás üzletbe, ahol a fodrászatban húsz szakember vágott, szárított és festett, a felső szinten pedig a kozmetikusok tevékenykedtek. A forgalmas Felszabadulás tér és a rengeteg nő miatt Gabriella szerint folyamatos alapzaj és „madárcsicsergés” volt a szépségszalonban. Az üzlet kialakítása azóta nem változott, az lámpasorok kiosztása ugyanolyan, mint 1976-ban, csak most szépülni vágyó nők helyett főzeléket majszoló tömegek töltik meg a légterét.

Ma betonárkádok állnak a Kossuth Lajos utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződésénél található üzlet előtt, de ez nem volt mindig így, csak a Ferenciek téri (korábban Felszabadulás téri) metrómegálló 1976-os kialakításakor épült meg az árkádsor, a Fortepan egyik fotóján még az oszlopok nélkül látható a szépségszalon bejárata (baloldalon, fényreklám nélkül).

„Minden vágyam az volt, hogy bekerüljek ebbe az üzletbe dolgozni, ugyanis az édesanyám, Mechtl Ferencné, Erzsike itt volt fodrász és üzletvezető. Amíg ő nyugdíjba nem ment, nem kezdhettem el a munkát, mert az összeférhetetlen lett volna. De gyerekkoromban bejáratos voltam az üzletbe, ismertem mindenkit, minden pletykát, szerettem ott lenni, nagyon vágytam ide” - mondja Gabriella, akinek már a nagyapja is a szépségiparban dolgozott, a közeli Párisi utcában volt híres férfifodrász és parókakészítő.

Érettségi és a kozmetikusiskola elvégzése után Gabriella végül 1975-ben állt be dolgozni a fotón látható üzletbe. „Magunk kutyultuk a krémeket, pakolásokat, nem az volt, mint most, hogy mindent készen kapunk, viszont nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen alapanyagok vannak benne. Hatalmas pörgés volt, nem olyan privát, csendes volt ez a kozmetika, mint a maiak, hanem egymás mellett, futószalagon foglalkoztunk a vendégekkel. Előfordult, hogy valaki kiszaladt munkaidőben a kozmetikába, aztán fojtott hangon könyörgött, hogy takarjam le, amikor hirtelen megjelent a főnöke és beült a mellette lévő székbe” - eleveníti fel a vicces sztorit a nyolcvanas évekből.

A Népszabadság 1984. októberi száma szerint az ötvenes évek eleje óta működő Budapesti Állami Fodrászat egyeduralkodó volt a szépségiparban, 1984-ben 111 üzlete volt a vállalatnak városszerte, és 1800 embert foglalkoztatott. 

Magánkézbe került, amint lehetett

A pörgést és a kollégáit is nagyon szerette a képen látható kozmetikában Gabriella, huszonöt év után, már mesterkozmetikusként viszont elég lett neki belőle, és elkezdett álmodozni arról, hogy saját üzlete legyen. Közben a fodrászvállalat is egyre kellemetlenebb helyzetbe került, a rendszerváltás közeledtével a korabeli újságcikkek szerint nem különösebben nyereséges Budapesti Állami Fodrászat üzleteit egyre másra zárták be. A Népszabadság cikke szerint 1982-ben például az 150 milliós árbevételhez képest mindössze egymillió forintos nyereséget termelt, így nem csoda, hogy a privatizáció ezt az óriásvállalatot sem kímélte. Amint lehetett, magánkézbe adta az állam. „Nagyon sajnáltam, hogy privatizálták ezt a nagyon jól menő üzletet, főleg, hogy a helyén az új tulajdonos kilós turkálót nyitott. Később lett belőle a Főzelékfaló.” Addigra viszont Gabriella már új, saját munkahelyen dolgozott, az Aranykéz utcában talált üzlethelyiséget egy társasház földszintjén.

1998. július másodikán is ebben a kozmetikában volt, és igencsak bosszankodott, hogy a Pesti Színházba díszleteket szállító ponyvás teherautó éppen a kozmetikája elé parkolt, eltakarva a napfényt. Aztán kiderült, ez a teherautó mentette meg az életét, ugyanis 

Boros Tamás vállalkozóra irányult a támadás, őt és még négy járókelőt ölt meg a bomba, Gabriella kozmetikáját ripityára törte a detonáció, de a rombolás nagyját felfogta a ponyvás teherkocsi. „Akkora volt a robbanás, hogy a bombát rejtő kispolski csomagtartójának a fedele átrepült az ötemeletes házunkon, és beleesett az udvaron álló kukánkba. Szerencsére az üzletben senki nem sérült meg, pedig hatalmas erővel berobbant az ajtó, kitörtek az ablakok is” - meséli.

A robbantás szerencsére nem tántorította el a vendégeit, egészen 2017-es nyugdíjazásáig dolgozott az Aranykéz utcai Variella kozmetikában.

A Fortepan-fotón Gabriella mögött látható sötét színű ovális üvegcse végigkísérte kozmetikus éveit, még ma is megvan neki. A csinos tégely hiánycikk, ennek megfelelően nagy kincs volt a hetvenes években. 

(Borítókép: Bauer Sándor/FORTEPAN)