Stop Soros néven új kormányzati törvénycsomag készült
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Szerdán kormányülést tartottak, amelynek szünetében Pintér Sándor belügyminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy milyen további lépéseket tesz a kormány Soros György ellen a nemzeti konzultációt követően.
Három törvénytervezetből álló csomagról tárgyalt a kormány. Nem nyújtják be rögtön a parlamentbe, hanem társadalmi vitára bocsátják. A három törvény:
- Az illegális migrációban részt vevő, azt támogató szervezeteket adatszolgáltatásra köteleznék. Bíróságnak kell kiadniuk az adatokat, és transzparens lesz az adatbázis. Hogy mi számát az illegális migráció támogatásának, az egyelőre nincs meghatározva. Ha például valaki ad Szerbiában egy menekültnek egy telefont, amin van egy térkép, az már ilyen tevékenységnek számíthat.
- A nyilvántartásba vételen túl annak a szervezetnek, amelyik több pénzt kap külföldről, mint Magyarországról, magyar állampolgároktól, a külföldről kapott támogatásának 25 százalékát lesz köteles illetékként befizetni. A pénzt a NAV fogja beszedni. Ha nem teljesítik az elvárásokat a szervezetek, akkor az ügyészségnek kell akcióba lépnie. Ha az ügyészség jogosulatlan tevékenységet vél felfedezni, akkor bírósághoz fordulnak.
- Létrehozzák az idegenrendészeti távoltartás intézményét: az érintett külföldi állampolgárokat Magyarországról távol tartanák, a magyarokat pedig a schengeni határ 8 kilométeres körzetétől tartanák távol bizonyos esetekben.
A törvények szövegét holnaptól lehet elolvasni. Kovács Zoltán ezt Stop Soros törvénycsomagnak nevezte, ami azért figyelemreméltó, mert egyik törvénytervezetben sincs szó Soros Györgyről.
Azokra a szervezetekre, amelyek bevallják, hogy részt vesznek a bevándorlás szervezésében, a Stop Soros törvénycsomag határozatai fognak vonatkozni. Akik nem vallják be, azokkal szemben szankciók alkalmazását tervezi a kormány. A kormány a bevándorlás támogatásának kérdésében önbevallást vár el a civilektől.
A 444 kérdésére Pintér azt mondta, hogy Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet. Ez a megállapítás azért elég különös az elmúlt év kormányzati kommunikációjának tükrében.
Az Index kérdésére, hogy pontosan mi volt az a kényszer, ami indokolttá tette a törvényjavaslat-csomagot, Pintér úgy felelt: az állampolgári elvárás. Kovács szerint a Soros-szervezetek fokozódó aktivitása is szükségessé lett a törvényjavaslatokat.
1300 és Stop Orbán
Mivel a törvénytervezet szövegét a kormány még nem publikálta, Szabó Máté Dániel, a TASZ szakmai igazgatója csak politikai szempontból tudta értékelni a sajtótájékoztatón elhangzottakat. Szerinte a kormány ismét szűkíteni próbálja azok terét, akik kritizálják. Mint mondta, ezek a kísérletek eddig mind elbuktak, elbukott a Norvég Alap elleni támadás, és a "külföldről támogatott civilek" is minden korábbinál nagyobb figyelmet kaptak, több fórumon tudták a nézeteiket kifejteni. A TASZ például soha ennyi 1 százalékos felajánlást nem kapott, mint most. Ezért valószínűnek tartja, hogy ez a törvénycsomag is el fog bukni, vagy jogilag, vagy mert a gyakorlatban alkalmatlan lesz a kormány valós céljának elérésére. Amíg Magyarország nem lesz pont olyan, mint Észak-Korea, a civil társadalom mindig meg fogja találni a módját, hogy a társadalom számára fontos ügyeket képviselje, mondta Szabó: "a civil társadalom, a nép nem lecserélhető."
A pártok közül elsőként az MSZP reagált Pintér Sándor bejelentésére. Közleményük mindössze egyetlen számból áll. 1300 - írták. Ezzel valószínűleg arra az 1300 menekültre utalnak, akiket a sokmilliárdból folyó állami propaganda ellenére befogadott tavaly Magyarország.
A Liberálisok kicsit bővebben, de nagyjából ugyanazt írták, mint a szocialisták: "A Liberálisok elfogadhatatlannak tartják, hogy az Orbán-kormány az elmúlt években több tízmilliárd forintot költött el a menekültekkel szembeni gyűlöletkampányra, titokban mégis 1300 migránst fogadott be". Ezen kívül bejelentették, hogy Stop Orbán kampányt is indítanak.
A Jobbik szerint Kovács és Pintér sajtótájékoztatója azt bizonyítja, hogy "a kormány belebukott és belezavarodott a hazugságaiba". "A Fidesz képtelen választ adni arra, miért hazudtak 3 éven keresztül az embereknek, miért költöttek el több tíz milliárd adófizetői forintot hazug propagandára, illetve miért telepítettek be titokban eddig 2300 migránst" - írta a párt.
Egyszerű kampányfogás
Mráz Ágoston Sámuel, a kormányközeli Nézőpont Intézet vezetője a bejelentés előtt arról beszélt a Magyar Időknek, hogy a kormány akcióterve „szimbolikus védekezőeszközt" biztosít Soros ellen a következő három hónapban. Magyarul: nincs túl sok kézzelfogható értelme.
Mráz Ágoston arról is beszélt, hogy intézkedés (akcióterv) „a választással is összefügg, hiszen a legutóbbi nemzeti konzultáció is megmutatta, hogy majdnem 2,5 millió magyar polgár fontosnak tartotta a Soros György beavatkozása elleni kormányzati fellépést". Ez azt is jelenheti, hogy a Soros-elleni akcióterv pusztán kampányfogás.
A fideszes kutató egyébként tavaly ősszel elismerte, hogy a közpénzmilliárdokból lebonyolított Soros-ellenes nemzeti konzultáció hasznos a Fidesznek, mert egyben tartja a szavazótáborát.