Előzetesben a tornyospálcai apagyilkos
A Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője hétfőn délután közölte, előzetes letartóztatásba helyezte hétfőn a Nyíregyházi Járásbíróság a szombaton Tornyospálcán történt gyilkosság gyanúsítottját – írja az MTI.
Toma Attila közleményében azt írta, a nyomozás adatai szerint a gyanúsított január 20-án reggel tornyospálcai lakóházukban egy konyhakéssel több alkalommal megszúrta a karján és a mellkasán a vele közös háztartásban élő édesapját. Az idős férfi a mellkasát ért szúrások következtében a helyszínen életét vesztette.
A bíróság szerint azért volt szükség az előzetesbe helyezésre, mert a gyanúsítottal szemben korábban már volt eljárás élet elleni bűncselekmény miatt, így feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől megszökne vagy elrejtőzne, vagy újabb bűncselekményt követne el.
A végzés nem jogerős, az ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.