Új templom épül Lázár János városában
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Új római katolikus templom épül Hódmezővásárhelyen, a Kertvárosban - jelentette be Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök kedden az alföldi városban.
A püspök a terveket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, az egyházmegye néhány éve vette át fenntartóként a városrész iskoláját. Az intézmény diákjainak és tanárainak kívánsága volt, hogy legyen olyan tér, ahol az egész közösség elfér.
Az új épület befelé az iskola kápolnájaként, kifelé a városrész templomaként működik, ahol egy vasárnapi misén a környék katolikus hívei is elférnek. A liturgikus célok mellett az épület kulturális, közösségi rendezvények megtartására is lehetőséget kínál majd - tudatta Kiss-Rigó László.
A sajtótájékoztatón jelen volt a fideszes alpolgármester is. Hegedűs Zoltán elmondta, 2016-ban aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy katolikus templom épüljön a Kertvárosban.
Hegedűs Zoltán a Fidesz jelöltje a február 25-én tartandó hódmezővásárhelyi polgármester-választáson. Aki nem hajlandó vitázni a legtöbb ellenzéki párt által támogatott jelölttel, Márky-Zaj Péterrel.
Hódmezővásárhelyen nagyon teper a Fidesz. Hétfőn derült ki, hogy az "idősek megbecsülése jegyében" minden nyugdíjas korú lakosnak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adjanak.
Lázár János szerint Hódmezővásárhely akkor lesz nyertes város, ha az ő jelöltjükre, Hegedűsre szavaznak. A miniszter azt is mondta a most, a választás előtt közvetlenül kiosztott ajándék Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban, hogy
azt kérem, mindenki tartsa vissza magát, és ne sértse meg a hódmezővásárhelyi nyugdíjasokat azzal, hogy azt állítja, a 10 ezer forintos utalvánnyal szavazatot lehet tőlük venni
Így Lázár János kérésének eleget téve nem állítjuk, hogy az időközi választás előtt kiosztott ajándék Erzsébet-utalvány a választási kampány része lenne.
A 444 összeszedte, Lázár János és a fideszes jelölt heti turnéját:
- hétfő 18 órától a Csúcsi Olvasókörben,
- kedden szintén 18 órától a HSZC Eötvös József Szakgimnáziumban,
- szerdán 17 órától a Tóalj utcai Hódtói Olvasókörben,
- csütörtökön 18 órától a Tabáni Olvasókörben,
- míg pénteken 17 órától a Mátyás utcai Olvasókörben tart választási fórumot.