Sms-ben reklámozza a vásárhelyi Fidesz Lázár honlapját
A Magyar Narancsban jelent meg egy interjú a hódmezővásárhelyi időközi önkormányzati választáson a Fidesz jelöltjével szemben polgármesterségért induló Márki-Zay Péterrel. Ebben volt egy apró érdekesség: azzal kapcsolatban, hogy Lázár János elég keményen nyomul Hódmezővásárhelyen, és nem csak a helyi polgármester-jelölt mellett, hanem friss, saját honlappal is, frissülő videókkal jelentkezik, Márki-Zay azt mondja:
Olyannyira megérkezett a 21. század Lázár János kampányába, hogy telefonon hívogatják a vásárhelyieket, hogy nézzék meg a weboldalát.
Orbán és Gyurcsány telefonos kampánya után olyannyira divatba jött a dolog, hogy már az Együtt is telefonos kampányt jelentett be a napokban, ezért nem volt túlságosan hihetetlen a dolog. Azért rákérdeztünk Lázáréknál, hogy így van-e, tényleg telefonos kampány indult-e helyben, Hódmezővásárhelyen, ami a weboldalát népszerűsíti.
Megtudtuk, hogy olyan klasszikus telefonos kampány, amin Lázár János hívná a választókat személyesen, hogy klikkeljenek, lájkoljanak, osszanak, olyan nincsen, viszont azokra a számokra, amiket fideszesek, vagy fideszes fórumra látogatók maguk adtak meg
sms-t küldtek, amiben felhívják a figyelmet Lázár János új honlapjára.
Hogy a helyi választás kampányának hajrájában lesz-e telefonos kampány, és hogy a helyi jelölt maga fogja hívni az embereket, vagy esetleg Lázár János hangját fogják inkább választani, hogy a helyi jelölt kampányát erősítsék, azt egyelőre nem lehet tudni.