Megkóstoltuk a város leggyűlöltebb iskolai menzamenüjét

D  KB20110908004
2018.02.22. 13:10 Módosítva: 2018.02.22. 19:35
A szülők négy napon át próbálhatják ki az I. kerületi Batthyány Lajos Általános Iskola menüjét, miután fellázadtak a szállító Hungast ellen, mondván, ehetetlenek az ételek. Mi is beleettünk, de az egyelőre nem látszik, mi lehet az ügy megoldása.

Négy szülő érkezett a Batthyány utcai iskola menzájára kedden, nem sokkal dél előtt, hogy megkóstolják a gyerekeik aznapi ebédét. A menü kertészleves volt tésztával, és párolt rizs gombás sertésszelettel. 

A szokatlan kóstolóra azért adott lehetőséget az étkeztető Hungast, mert a szülők szabályosan háborút indítottak a szerintük borzalmas minőségű menzakoszt ellen. (A sajítóhírek által Bánki Erik fideszes politikus érdekköréhez sorolt cég története nem botránymentes, ittitt és itt írtunk róluk bővebben, itt pedig azt olvashatják, hogy összevesztek az esztergomi kórházzal is a minőségi kifogások miatt.) Most, a kóstoláson a véleményük megosztott volt, akadt, aki szerint íztelen, sótlan, vagy éppen túl sós volt a leves. Az étkezőbe érkező gyerekek közül pedig sokan eleve el sem vették a levest, mert - mondták -, úgysem ennék meg. 

A Hungast a kifüggesztett étlapon elnézést kért a szükség szerinti változtatásokért, aminek most a tészta esett áldozatul, csupán zöldségek voltak a levesben, igaz, azok bőséggel. A cég honlapja szerint az ételeket "magas minőségű, friss és lehetőleg hazai alapanyagokból készítjük", aztán

AZ EGYIK SZÜLŐ KÉRDÉSÉRE A cég KÉPVISELŐJE ELISMERTE, HOGY A LEVES MIRELIT ZÖLDSÉGBŐL KÉSZÜLT, DE AZT IS LESZÖGEZTE, HOGY AZ ELSŐ OSZTÁLYÚ.

Az ételeket mi is megkóstoltuk. A leves teljesen íztelen volt, a mirelit zöldség, és az alaplé is.

A NATÚR SERTÉSHÚS FINOM VOLT, BÁR EGY KIS RÉSZE MÓCSINGOS VOLT, A SZÓSZ VISZONT EHETETLENÜL SÓS VOLT, A RIZS PEDIG RAGACSOS.

Bár a Hungast célja a honlapja szerint "trendivé tenni azt, ami egészséges", a keddi menü alapján igazat kell adnunk annak a szülőnek, aki szerint a  honlapon  látottak köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. 

Fehér rizs, üresen

A főfogás nem is aratott osztatlan sikert a gyerekek között, voltak asztalok, ahol a gyerekek csupán rizst kértek ki ebédre.

AZ EGYIK SZÜLŐ MOST ELFOGADHATÓNAK TARTOTTA AZ ÉTELT, OLYAN IS AKADT, AKINEK ÍZLETT, DE NEM VOLT BIZTOS BENNE, HOGY AZ ÉTEL MINDIG ILYEN SZÍNVONALÚ, szerinte A PRÓBAKÓSTOLÁSRA a szokásosnál JOBB MENÜSORT ÁLLÍTOTTAK ÖSSZE.

A Hungast képviselője ezt cáfolja, azt mondta, tájékoztatta a szülőket a „Nyitott kapuk a menzán” programjukról, ez az általuk működtetett iskolai menzákon érhető el, és a szülőknek lehetőségük van bármelyik nap bemenni és megkóstolni a felszolgált ételeket, illetve egy kérdőíven keresztül megfogalmazhatják a véleményüket is a cég következtetéseiről. A Batthyányban erre azért nincs mindig lehetőség, mert a kiszolgáló személyzet nem hozzájuk, hanem az első kerületi Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezethez (GAMESZ) tartozik, mondták.

A menzaháború hetek óta tart a november végi szolgáltatóváltásnál érkező Hungasttal. A HVG azt írta, a kft-re számos panasz érkezik, ennek ellenére mégis egyre több közbeszerzésen nyernek. A cég országszerte 19 megyében, 800 tálalási ponton van jelen. 

A szülők a Batthyányban saját maguk készítettek egy felmérést az iskola menzájáról, a kérdőívet körülbelül a szülők fele, 203-an töltötték ki.

A FELMÉRÉSBŐL KIDERÜL, HOGY A VÁLASZADÓK NEGYEDE NEM FIZET ELŐ A HAVI KÖRÜLBELÜL 13 EZER FORINTBA KERÜLŐ MENZÁRA, főként a minőség ÉS A NEM MEGFELELŐ KISZOLGÁLÁS miatt. A VÁLASZOLÓK 81 SZÁZALÉKA volt ELÉGEDETLEN AZ ÉTELLEL.

Az ebéd minőségéért egyébként a Hungast Kft. felel, a kiszolgálásért pedig az első kerületi Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet (GAMESZ). A kérdőívre adott válaszokból pedig az alábbi szófelhő jött ki a leggyakoribb szavakból:

batth.PNG

Á, minden csak szubjektív

Megkérdeztük a Hungast jelenlévő munkatársait, hogy szerintük mi lehet az oka a kérdőívből kirajzolódó lesújtó eredménynek. A Hungast emberei arról tájékoztattak minket, hogy még nem látták a szülők elégedettségi felmérésének az eredményeit. 

A CÉG MUNKATÁRSAI SZERINT AZ ÉTELEK MEGÍTÉLÉSEKOR NAGY SZEREPET JÁTSZIK A SZUBJEKTIVITÁS, MIVEL UGYANAZT AZ ÉTELT NEM MINDENKI UGYANÚGY ÉRTÉKELI. 

A Hungast munkatársai arról is tájékoztattak minket, hogy nehéz helyzetben vannak, mivel az Emmi-rendelet közétkeztetésre vonatkozó szigorú jogszabályainak is eleget kell tenniük. Szerintük a panaszok egyik oka, hogy a gyerekek otthon nincsenek hozzászokva a reformételekhez, a kuszkuszhoz és társaihoz, ezt a cég azzal próbálja megoldani, hogy igyekeznek a magyaros ízvilág felé közelíteni. Az egyik jelenlévő szülő viszont azt mondta, az ő gyerekeinek nem idegenek az ilyen ételek, mégsem eszik meg azokat az iskolai menzán.

A Hungast munkatársa szerint a csoportszellem is nagy szerepet játszhat, ha páran azt hangoztatják, hogy nem finom az étel, a többi gyerek is átveszi az elutasító mentalitást. Az egyik szülő is erről panaszkodott, hogy érvényes a "csordaszellem",  már fel is hívta pár szülő figyelmét arra, hogy senkinek a gyereke ne vegye el a többiek étvágyát.

A Hungast munkatársa szerint a szülőkön is rengeteg múlik, hogy az egészséges életmódra neveljék a gyerekeket, és ne adjanak pénzt az iskolai büfére, ahol sok gyerek ebédre inkább szendvicset, melegszendvicset, chipset és édességet vásárol.  A büfés elmondása szerint is szép számmal vannak gyerekek, akik inkább nála esznek. A büfé kínálatában szerepelnek egészségesebb ételek is, de azok nem igazán fogynak. A portás tájékoztatása szerint a gyerekek nem hagyhatják el az iskola területét tanítási időben, elvileg csak az óráik után van lehetőségük kint ebédelni.  A szülők pedig arról számoltak be, hogy nem tudnak a gyerekeiknek ebédet csomagolni, mert arra nincs hűtési és melegítési lehetőség az iskolában.

A kérdésünkre megerősítették, hogy a törvény értelmében kötelesek a különböző ételallergia esetén biztosítani a diétás étrendet, viszont a jelenlegi kormányrendeletben rögzített hivatalos álláspont szerint alapvető szükséglet a hús, így a vegetáriánus étrendet ők sem kötelesek biztosítani. Az I. kerületben hat iskolában vannak jelen, arról pedig nem tudott beszámolni, hogy más oktatási intézményben ilyen mértékű elégedettlenség fordult volna elő. 

Hajszál, köröm, szidalmak

A kérdőívben a nem megfelelő higiéniai körülmények mellett (hajszál, és köröm az ételben) sokan panaszkodtak arra, hogy a konyhai személyzet nem megfelelő hangnemet használ a gyerekekkel szemben, például volt, akit leszidtak, mert később tudott ebédelni menni, vagy mert ételt hagyott a tányéron.

A GAMESZ MUNKATÁRSA ARRÓL TÁJÉKOZTATOTT MINKET, HOGY A KISZOLGÁLÓ SZEMÉLYZET PROBLÉMÁS TAGJÁT MÁR ÁTHELYEZTÉK A KONYHA MÁSIK TERÜLETÉRE, AHOL NINCS MINDENNAPI KAPCSOLATBAN A GYEREKEKKEL.

A szülők közül vannak, akik szolgáltatóváltást javasolnak,  és a döntés előtt szeretnék, hogy a szülői munkaközösség tagjai tesztelhessék a különböző cégeket, hogy a kiválasztásnál az ételek íze legyen a döntő.

Telefonon kerestük az intézmény igazgatónőjét, aki nem szeretett volna nyilatkozni az Indexnek. Az emailes megkeresésünkre viszont, lehet, hogy válaszolni fog - tájékoztatott minket az iskola titkársága.

Frissítés: A Budavári Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete a következő közleményt adta ki az ügyben:

A Klebelsberg Központ által átvett oktatási intézmények számára jogszabályi rendelkezések értelmében az önkormányzatoknál maradt a közétkeztetés ellátása. A Budavári Önkormányzat a hat I. kerületi általános- és középiskolát érintő közétkeztetés teljes-körű lebonyolításával és a szolgáltatás biztosításával a Budavári Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezetét (GAMESZ) bízta meg.

Annak ellenére, hogy a közétkeztetési szolgáltatás becsült értéke lehetővé tette volna a 2015. évi CXLIII. törvény 111. § c) pontja alapján a szolgáltatás közbeszerzési eljárás jogszerű mellőzésével történő megrendelését, a GAMESZ a transzparencia legteljesebb biztosítása és a valós versenyhelyzet megteremtése érdekében közbeszerzési eljárás lefolytatása mellett döntött. A sikeres közbeszerzési eljárás eredményeként, mint a legkedvezőbb ajánlatot tevő pályázó a Hungast Vital Kft. került kihirdetésre nyertes ajánlattevőként. Az új szolgáltató 2017. november 27-én kezdte meg közétkeztetési tevékenységét, mely időpontig az előző vállalkozó gondoskodott a szolgáltatás ellátásáról, és a szolgáltatás zökkenőmentes átadásáról.

A szolgáltatás kapcsán megfogalmazott panaszok 2018. január 19-én jutottak el a GAMESZ vezetéséhez, azonnali egyeztetésre hívtuk a szolgáltató képviselőit, valamint berendeltük a konyhai dolgozókat is. Az azonnali intézkedés eredményeként 2018.01.25-től az étlap megváltozott, a hétköznapi magyar családok konyháján előforduló, megszokottabb ízvilágú, az elvárt minőségű ételek kerültek a gyerekek elé. A szolgáltatást igénybe vevő gyermekek érdekét szem előtt tartva a GAMESZ illetékes munkatársai napi szinten folyamatosan ellenőrzik a szolgáltatás folyamatát és annak tartalmát.

Borítókép: Gyerekek veszik el ebédjüket a budapesti Újlaki Általános Iskola menzáján. Fotó: Kallos Bea / MTI.