Judit
3 °C
7 °C

Újabb omlás volt a Nyugati pályaudvaron

2018.03.07. 09:20 Módosítva: 2018-03-07 15:02:45

Tegnap este 7 óra körül omlás volt a Nyugati pályaudvaron, a pénztárakat a csarnokkal összekötő folyosó csarnok felőli bejáratánál – írta egy olvasónk, aki képet is küldött az esetről.

Legutóbb októberben volt életveszélyes omlás a pályaudvarban, akkor az épület egy részét le is kellett zárni.

A MÁV elmondta az Indexnek, hogy egy kisebb foltban, átnedvesedés miatt esett le a vakolat:

A vakolatdarab leesését követően a szakembereink átvizsgálták a közvetlenül érintett falfelületet, és a biztonság érdekében a meglazult vakolatot eltávolították. A cikkben látható fényképek már az ezt követő állapotot mutatják. Személyi sérülés nem történt, és a közvetlen anyagi kár sem jelentős. A szakemberek folyamatosan ellenőrzik a csarnok és az épület vakolt felületeit, hogy a hasonló eseteket megelőzzék. Magyarország rövid- és középtávú kötöttpályás fejlesztéseihez kapcsolódó beruházások mintegy 40 elemből álló projektlistáján a Nyugati és a Keleti pályaudvar épületének felújítása is szerepel. A teljes felújítás műszaki előkészítése már mindkét fejpályaudvar esetében elkezdődött, egy kormányhatározat 2-2 milliárd forintot irányzott elő erre a célra.