EBESZ: Aggasztó precedenst teremt az Index újságírójának elítélése

2018.03.10. 08:13 Módosítva: 2018.03.10. 10:40

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, azaz az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője, Harlem Désir pénteken újságíróknak azt nyilatkozta, veszélyes precedenst teremt az Index újságírójának elítélése, a döntés nyomán pedig tovább szűkülhet a sajtószabadság – olvasható az EBESZ honlapján.

Harlem Désir
Harlem Désir
Fotó: Vladimir Simicek / AFP

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Győri Törvényszék keddi jogerős ítéletében megrovásban részesítette, és a perköltség megfizetésére kötelezte Nyilas Gergelyt, az Index újságíróját. Kollégánk ellen azért emelt vádat az ügyészség, mert 2015 augusztusában, a menekültválság csúcsán riportkészítés keretében kirgiz állampolgárnak adta ki magát a határrendészet munkatársainak.

Miután felfedte magát a hatóságoknak, a hatóság félrevezetésével és okirathamisítással vádolták meg, annak ellenére, hogy nem öncélúan, hanem a tájékoztatás érdekében adta ki magát kirgiznek, mikor pedig büntetőeljárás indult ellene, azzal érvelt, hogy a sajtótörvény értelmében nem vonható felelősségre olyan – nem súlyos vagy aránytalan – jogsértésért, melynek elkövetése nélkül egy bizonyos közérdekű információ nem lett volna megszerezhető.

Az újságírók kulcsszerepet játszanak a közvéleményt leginkább érdeklő ügyek, azaz többek közt a menekültválság bemutatásában is, a hatóságok pedig felelősek azért, hogy minden ehhez szükséges információhoz hozzá is jussanak, és szabadon tudjanak dolgozni.

– emelte ki Désir az üggyel kapcsolatban.