Kivezették az iskolából, és összeverték társukat a hatvani diáklányok
Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be két fiatalkorú, egy 16 és egy 17 éves lány és egyikük felnőtt korú barátja ellen, akik az iskolájuk előtt verték meg egy 15 éves tanulótársukat.
A 7. óra után a folyosón lefogták, kiabáltak a lánnyal, és kivezették az iskola elé, majd ott különféle módszerekkel verték: pofon ütötték, a fejét egy beton oszlophoz verték, a haját tépték, majd a földre került sértettet több alkalommal meg is rúgták. A lány segítségére sietett egy arra járó felnőtt férfi, de ekkor az egyik verekedő lány idősebb barátja a segítőt megállította, mellkasánál ellökte, hogy zavartalon folytatódjon a verés.
A diáklány a bántalmazás következtében a fején és a fülén zúzódást szenvedett, amelyek 8 napon belül gyógyuló sérülések. Figyelemmel azonban a sértett által elszenvedett sérülések összes körülményére, anatómiai elhelyezkedésére és jellegére, így arra, hogy a sértett homlokát bakanccsal rúgták meg, a jelenleginél súlyosabb, 8 napot meghaladó gyógytartamú sérülések is kialakulhattak volna, írja az ügyészség.
Súlyos testi sértés miatt emeltek vádat a két lány, és egyikük idősebb barátja ellen, valamint a verekedő lányokat aljas indokból elkövetett személyi szabadság korlátozása miatt is vádat emeltek. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség mindhárom vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendelje a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét is.