Konrád, Tivadar
10 °C
23 °C

A Kúria jogsértőnek talált egy darab fideszes Orbán-plakátot

2018.04.01. 12:18

A  Nemzeti Választási Bizottságon (NVB) gond nélkül átment, a Kúrián azonban megakadt egy darab Orbán Viktort ábrázoló plakát, amin a "Nekünk Magyarország az első" felirat látható. 

Még március 23-án tett panaszt a Momentum az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságnál (OEVB) a Fidesz március 19-én indított országos plakáthadjárata miatt egy plakátot megjelölve példaként. 
Az ellenzéki párt azt kifogásolta, hogy a plakát alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy azok jelölő szervezet támogatására buzdítanak-e vagy a kormányzati kommunikáció részét képezik, ami szembe megy egy 2013 óta érvényes elfogadott törvénnyel, aminek a lényege, hogy a jelölő szerveztnek olvashatónak kell lennie onnan, ahonnan a kampány üzenete olvasható. 


Az NVB szerint a plakát nem volt jogsértő, mert nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy mennyire nehezen olvasható az impresszuma annak ellenére, hogy egy autópályán kihelyezett plakátról van szó, amit jellemzően autóból olvasnak, és aminek az impresszuma a Kúria szerint egy méternél közelebbről olvasható.

A Kúria ennek fényében az NVB határozatát megváltoztatva megállapította, hogy "a választáson induló párt által kiadott kifogással érintett kampányeszköz sérti a választás tisztaságára és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveket", mert a plakáton apró betűvel, távolról vagy autóból nem olvasható módon került fel a Fidesz neve. Ezen kívül a plakát hasolít vizuálisan is a kormány eredményeit propagáló, párhuzamosan futó plakátok kommunikációs elemeivel, így az alkalmas a választók megtévesztésére. 

A Kúria szerint mivel Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, másrészt a Fidesz vezető politikusa is, amikor választási kampány időszakában valamely óriásplakáton feltűnik, a választópolgároknak egyértelműen gyorsan és kétségek nélkül tudnia kell, hogy Orbán Viktor a plakáton miniszterelnöki mivoltában, az állami közhatalom megtestesítőjeként közvetít valamilyen kormányzati közhatalmi üzenetet, vagy pedig az általa megformált üzenet egy kampányeszközhöz kapcsolódik és így mint fideszes politikus van jelen a plakáton és ösztönöz a Fidesz támogatására. 

Az ügyben igazából az az érdekes, hogy a Momentum beadványa átkerül egy országos bizottsághoz, mert a kampány maga is országos. A bizottság nem tudta megállapítani a jogsértést, majd a Kúria az illusztrálásnak mutatott példát kiragadta, és elmeszelt egy darab plakátot. 

frissítés: Közben a Momentum a keddi NVB ülésre készül, és felhívást tett közzé vasárnap délben, hogy minél több fotóval tudják bizonyítani, hogy a plakátkampány országos, és minél több plakátról kimondják, hogy jogsértő.

frissítés #2: Megjelent a Fidesz közleménye is a témában.