Sepsiszentgyörgy polgármestere: A határon túliak két mandátumot hoztak a Fidesznek

2018.04.18. 11:21

Két mandátumot is hoztak a határon túli levélszavazatok a Fidesznek – állítja a Maszol.hu-n Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere saját számításaira alapozva:

Azért vettünk részt a magyarországi választásokon, hogy az mandátumokat eredményezzen, és szavazataink két képviselőt küldenek a magyar Országgyűlésbe.

Ami Antal inkább érzelemdús indoklása szerint annál is jobban esik, mivel a határon túliak szavazatai által eredményezett két mandátumból egyik Zsigmond Barna Pálé, aki hat évig volt Magyarország székelyföldi főkonzulja, és aki a Fidesz-lista 74. helyéről került az Országgyűlésbe, és így Ráduly Róbert csíkszerdai polgármester szerint ezentúl, „Székelyföld magyarországi főkonzulja lehet”.

Antal nem részletezte a módszertanát, amit „a bonyolult magyarországi választási rendszer miatt nehéz elmagyarázni", de feltűnő, hogy eredménye ellentmond a tekintélyesebb kutatóintézetek számításainak. Például a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzetpolitikai Kutatóintézetnek, mely szerint a levélszavazatok annak ellenére nem hoztak egyetlen extramandátumot sem, hogy az országgyűlési választáson a határon túli magyarok listára leadott 224 567 érvényes szavazatából 216 120 érkezett a Fideszre (ez több mint 96 százalék, csaknem kétszer annyi, mint az anyaországi listás eredmény). Vagy a Political Capital hasonló eredményre jutó megállapításának, mely szerint „ezúttal teljesen véletlenül úgy alakult, hogy a külhoni szavazatok levonása nem módosítana a 92 listás mandátum sorsán”.