Késik és 1,5 milliárddal drágább is lesz az új országgyűlési irodaház
A tervezettnél később, 2019 januárjára készül el az Országgyűlés új irodaháza – tájékoztatta az Országgyűlés Hivatala a Népszavát. Ráadásul a Kossuth Lajos téren, a volt MTESZ-székház helyén (a metrómegálló fölött) épülő új irodaház
a korábban meghatározottnál bő 1,5 milliárd forinttal drágábban, 10 milliárd 670 millió forintért készül el.
Az épületbe az Országgyűlés Hivatalának jelenleg a Parlamentben dolgozó munkatársai költöznek, a képviselők és a parlamenti frakciók maradnak a mostani, „Fehér Házként” ismert irodaházban.
Az új épület az első szabadon választott Országgyűlés elnökének emléket állítva Szabad György nevét viseli majd. Homlokzatát a Hültl Dezső által 1928-ban készített terv alapján építik meg, belül viszont 21. századi lesz. Az irodaházat föld alatti folyosó köti majd össze az Országházzal, ennek megépítését biztonsági és munkaszervezési okokkal (hogy ne kelljen kétszer ellenőrizni a parlamenti munkatársakat) indokolják.