Mintha a Don-kanyarból jöttek volna vissza a gyerekek

12 éves gyerekek valószínűleg első igazi vizsgaszituációját jelentette az év eleji felvételi a hatosztályos gimnáziumba. Az, hogy ez kinek hogyan sikerült, április végén derül ki. Az eredeményekre várva édesanyák meséltek arról, szerintük miért nem működik egészségesen a rendszer, hogyan hatott gyerekükre a felvételi és az azt megelőző időszak, és miért nem szép, amit néhány pedagógus csinál az általános iskolát elhagyni készülő diákokkal. Az anyukák, akikkel beszéltünk mind fontosnak tartották elmondani, hogy a gyerekük saját maga kezdeményezte, hogy gimnáziumban szeretné folytatni a felső tagozatot, nem pedig valamilyen szülői nyomásra felvételiztek.

Túl sokat követelnek

Az egyik legelső probléma, amit minden interjúalanyunk említett, hogy az a tudásszint, amit elvárnak a gyerekektől a felvételin, sokszor nincs összhangban a hatodikos tananyagi szinttel. “Van egy erős kontraszelekció az egész folyamatban, azzal, hogy aki nem jár valamelyik gimnázium fizetős előkészítőjére, az jóformán labdába sem rúghat a felvételin. Erre pedig nem nyílik mindenkinek lehetősége, és nem csak a dolog anyagi része miatt. De még az előkészítőn végigült hónapok sem jelentenek garanciát arra, hogy valóban olyat kérnek majd számon a felvételin, amiről már legalább hallott a gyerek” – kezdi egy gyerekpszichológus, aki saját 12 éves gyerekén és annak társain is látta, milyen hatással volt rájuk a felvételi.

Több szülő említette, hogy mennyire nehéz volt a magyar írásbeli első feladata, “egy trükkös feladat”- ahogy egyikük fogalmazott. Szavakat kellett kitalálni szinonimák alapján, egy betű eltéréssel: zárda, járda, gárda. Ezek nem annyira közkeletű szavak, az anyukák szerint ezzel indítani egy dolgozatot eleve sokakat elbátortalanított. “Aki erre érzékenyebb, szorongósabb típus, annak ez eléggé rossz kezdés volt” – mondta egyikük.

“A magyar írásbelin azért veszítettünk rengeteg pontot, mert három olyan feladat is szerepelt benne, amit még nem is tanultak. Nem értem, hogy mi van azoknak a fejében, akik a feladatsorokat összeállítják, de nehéz ezt másképp értékelni, mint kicseszésként” – panaszolta egy másik anyuka, akinek kislánya felvételizett az év elején.

“Tavaly a matek volt túlzóan nehéz, idén a magyarral játszották el ugyanezt. Mintha nem tudnák jól belőni, hogy mi egy hatodikos gyerek átlagos tudásszintje” – mondja a gyerekpszichológus, aki szerint a magas követelmények is a rendszer hibájára mutatnak rá: ha nem lenne ekkora túljelentkezés az egyes, főleg budapesti gimikbe, akkor nem kéne ilyen erős szűrőt tenniük a felvételire. “Sokszor tényleg fél pontokon múlnak a helyek” – teszi hozzá.

Bár az írásbeli feladatok központilag mindenkinek egységesek, arról, hogy szóbelin mit kérnek számon a gyerektől, az egyes gimnáziumok maguk dönthettek. Így fordulhatott elő, hogy míg az egyik helyen valóban a gyerekre voltak kíváncsiak, és inkább beszélgetéssel, ismerkedéssel telt az idő, addig a másik iskolában kőkemény tételhúzás és feleltetés volt. Ez utóbbira a gyerekpszichológusként dolgozó anyuka szerint külön fel kell készíteni a gyereket, hogy lássa: így néz ki egy felvételi, egy vizsga a valóságban. De olyan történetet is hallottunk, amikor az egyik szóbelin megkérdezték a kislánytól, hogy hányadik helyen jelölte meg az adott gimnáziumot, holott a tanárok pontosan tudják, hogy ezt a jogszabály nem engedi tudni a gimnáziumoknak. A tanár ezzel – az érintett kislány anyukája szerint – nemcsak etikátlanul és jogszerűtlenül viselkedett, hanem a gyereket is hazugságra kényszerítette.

Nem evett, nem aludt

A szülőkön is nagy a nyomás, ami óhatatlanul átragad a gyerekre. “Ha érzi a gyerek, hogy a szülőnek ez mennyire fontos, az rá sincs jó hatással. És még nem beszéltünk azokról a szülőkről, akik azzal stresszelnek, hogy mekkora tétje van a felvételinek. Ez a lehető legrosszabb, amit egy szülő tehet” – mondja a gyerekpszichológus. “Irtó sokat árt, hogy a szülők érzik úgy, hogy ennek valami iszonyat nagy tétje van, ami természetesen lecsapódik a gyereken is. Semmi nem történik, ha nem vesznek fel – ezt kéne kommunikálni a gyerek felé a szülőnek” – teszi hozzá egy másik anyuka.

Az egyik osztályban még egymást is hergelték a gyerekek: ki melyik előkészítőre jár, ott milyenek a próbafeladatok, ki hány pontot ért el. “Még egy közös csetszobát is nyitottak, és abban beszélték meg, hogy kivel éppen mi történik a felkészülés és később a felvételik közben” – meséli az anya.

“Iszonyú sokat kellett készülni a gyereknek. Az előkészítő tanfolyam heti egyszer három órán keresztül tartott, szeptember óta, ez szerintem sok egy 12 éves gyereknek. Mindez a szokásos iskolai leterheltség mellé, még pluszban” – meséli egy anyuka, akinek lánya készül jövő szeptembertől az egyik budapesti gimnáziumba.

A kislány azóta őrlődik, mióta tudja, hogy felvételizni fog. A vizsga előtt a szellemi és idegi leterheltség, azóta pedig a bizonytalanság és a várakozás terhe van rajta. Minden nap nézi a postaládát, hogy megérkezett-e már az értesítő, még egy helyre várnak, háromból kettőből már megkapták, hogy nem sikerült. Ő a saját kislányán, de a többieken is azt látta a szóbeli után, mintha a Don-kanyarból jöttek volna vissza szegények. “Életemben még nem láttam a kislányt ennyire stresszesnek, rettenetesen sajnáltam” – meséli az anyuka. A felvételi előtti időszakban nem sokat aludt, sírt, remegett, nem tudott reggelizni. “Nekik még nagyon nem ez lenne a dolguk. Az, hogy mindenkiből Nobel-díjast akarunk nevelni, teljesen kiöli a kreativitást a gyerekekből. A felvételinek már a felét elrontják azzal, hogy milyen idegállapotban megy oda a gyerek” – mondja.

Sértődött tanárok

A szorongásnak azonban csak egy részéről tehetnek a szülők, legalább ekkora felelőssége van azoknak a tanároknak, akik nem rejtik véka alá a véleményüket azokról, akik hatodik után el akarnak menni. “Megmondják a gyerek szemébe, hogy nem helyeslik ezt az egészet, és nem is támogatják. A gyerek magyartanára az írásbeli felvételi előtt két nappal a semmiből íratott egy témazárót az egész féléves anyagból. Nem szólt róla előre, az indok pedig az volt, hogy ha úgyis mennek a gyerekek közül felvételizni, akkor biztos tudják ötösre az anyagot” – meséli a gyerekpszichológus.

De név szerint is megy a beszólogatás, mint, hogy “te nem vagy gimnáziumba való”, illetve egy rosszabbul sikerült felelést is a tanár odabökése követi: “na te már úgy viselkedsz, mintha gimibe járnál”. Egy hatodikos gyereken leverni azt, hogy máshol szeretné folytatni a tanulást, teljesességel etikátlan és nem pedagógushoz méltó viselkedés – mondja a szakember, aki szerint az iskola vezetésének ebben óriási felelőssége van, elsősorban nekik kéne a tanárokkal úgy kommunikálni ezt a dolgot, hogy a végén ne a gyereken csattanjon az ostor.

Hasonló tapasztalati vannak egy másik anyukának is: elismeri, hogy az iskoláknak nyilván szívás, hogy a legjobb gyerekek mennek el, de ezen nem megsértődni kéne, hanem már szeptemberől arról beszélni a szülőkkel, hogy miért érdemes itt maradni ebben a közösségben, próbálni meggyőzni őket arról, hogy az a gyerek ne akarjon elmenni.

De a következő történet is egy jó hírű budapesti általános iskolában esett meg: a matektanárhoz odament egy kislány, mert nem értett egy feladatot, segítséget kért. A tanár erre állítólag azt felelte, hogy nem segít, oldja meg, ha már úgyis annyira nagylány, hogy középiskolába készül.

(Borítókép: flickr/Eric E. Castro CC BY 2.0 )