Orbán
16 °C
26 °C

Országos Bírói Tanács: Handó Tünde sorozatosan megsértette a törvényt

D  AS20150402005
2018.05.02. 18:03 Módosítva: 2018-05-02 18:06:11

Szerdán ülést tartott az Országos Bírói Tanács, az Országos Bírói Hivatal felügyeleti szerve. Az OBT legfontosabb feladata az OBH széles jogkörökkel felruházott elnökének, Handó Tündének az ellenőrzése.

Az OBT idén januárban újult meg, és két olyan bírót is a tagjává választottak, akik korábban nyílt konfliktusba kerültek az OBH elnökével. Egyikük, Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetőbírója be is perelte Handó Tündét, amiért az állás pályázatok eredményeitől függetlenül csak azt nevezi ki vezetőnek, akit akar. Az ügyben pár hete született első fokú ítélet, mely szerint Handó az Országos Bírói Hivatal elnökeként visszaélt a jogkörével.

Persze egész más a helyzet, ha Handó vezetői gyakorlatáról nem egy elsőfokú bíróság, hanem az őt ellenőrző testület mond véleményt.

Az OBT mai ülésének legfontosabb témája annak a jelentésnek a tárgyalása volt, ami épp Handó Tündének a bírói és bírósági vezetői pályázatok eredménytelenné nyilvánítására vonatkozó gyakorlatáról szólt. Az OBT-hez a Győri Ítélőtábla és a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletei intéztek kérdéseket Handó egyes lépéseivel kapcsolatban.

Az ülés előtörténetéhez tartozik, hogy április 19-én összesen öt OBT-tag lemondott, ami veszélybe sodorta a testület működőképességét. A lemondott tagok száma azóta 7-re nőtt (köztük ketten tagok, öten póttagok), valamint egy bírót időközben áthelyeztek, így az ő tagsága is megszűnt. A tagok lemondása mögött a New York Times tegnap egyenesen Handót sejttette, mondván, így gyengítené az őt ellenőrző testületet. A cikk egyébként arról szól, hogy kétharmados parlamenti többségével Orbán Viktor miként hajtaná a bíróságokat is az uralma alá.

A mai ülés az OBT honlapján megjelent beszámoló szerint Handó Tünde bejelentésével kezdődött, aki szerint a testület működésképtelenné vált. Az OBT ülésein Handó tanácskozási joggal vesz részt. Darák Péter, a Kúria elnöke viszont a tagja a testületnek, és ő Handónak ellentmondva azt közölte, hogy szerinte a testület így is működőképes, de majd új póttagokat kell választani.

Ezután az OBT egyhangúlag úgy határozott, hogy működés- és határozatképes, és felhívta Handó Tündét, hogy gondoskodjon az új póttagok megválasztásáról.

Majd rá is tértek Handó kifogásolt gyakorlatára.

Az OBT a Győri Ítélőtábla által feltett

mindhárom kérdésben arra jutott, hogy az OBH elnökének gyakorlata törvénysértő volt:

  • indoklás nélkül nyilvánított eredménytelenné egy bírósági vezetői pályázatot,
  • nem az ügyteher csökkentésére, hanem vezetői feladatok ellátására rendelt ki egy törvényszéki vezetőt,
  • 2016-17 között az eredménytelennek nyilvánított vezetői pályázatokat követően nem intézkedett késedelem nélkül a vezetői kinevezésről.

Az OBT a Fővárosi Törvényszék által feltett kérdések esetében is törvénysértést állapított meg.

Handó

  • nem indokolta meg a személyzeti döntéseit
  • nem volt jele, hogy tájékoztatta volna pályázókat és a véleményező testületeket az álláspályázatokkal kapcsolatos döntéseiről
  • a vezetői pályázatok elbírálása nem átlátható
  • a bírói álláspályázatoknál nem állapítható meg, hogy valósak voltak-e az eredménytelenné nyilvánítás indokai.

Az OBT egyéb ügyekről is döntött, ezekről a mai ülés összefoglalójában olvashat bővebben. Ebből az is kiderül, hogy hamarosan a Handó Tünde vezetői gyakorlatáról szóló teljes jelentést is nyilvánosságra hozzák.

Borítókép: Darák Péter, a Kúria elnöke és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke Budapesten az Országos Bírósági Hivatal épületében 2015. április 2-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI.