Frölich lemondása után nem lesz új országos főrabbi

2018.05.07. 14:51

Frölich Róbert április közepén történt lemondását követően a Mazsihisz Rabbitestülete úgy döntött, hogy nem lesz új országos főrabbi, írja a Kibic.hu. Az országos főrabbi főként protokolláris feladatait Radnóti Zoltán, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke fogja ezután ellátni.

Radnóti Zoltán
Radnóti Zoltán
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az ülésen három rabbit, Verő Tamást, Kardos Pétert és Radnóti Zoltánt jelölték a pozícióra. Az első két rabbi nem vállalta a jelölést, végül pedig sor sem került a szavazásra, mivel a Rabbitestület úgy szavazott, nincs szükség a poszt betöltésére.

Frölich Róbert a Mazsihisz közgyűlésének szóló levelében azzal indokolta lemondását, hogy az elmúlt években a szervezet olyan irányba mozdult el a világi vezetés tudtával és támogatásával, amely egyre távolabb kerül mindattól, amit ő képvisel, vagyis a neológ irányvonaltól.

A Kibic.hu információi szerint a döntés közvetlen kiváltó oka az lehetett, hogy az Országos Rabbiképző Intézet – Zsidó Egyetem élére először választottak olyan embert, aki nem rabbi és nem alkalmazottja a zsidó hitközségnek, Vajda Károly irodalomtörténészt, vallásfilozófus egyetemi oktatót.