Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Trócsányiék most végre megcsinálják a különbíróságokat

2018.05.14. 19:54

A közigazgatási felsőbírósággal kapcsolatos munka eredményes befejezését nevezte egyik fő célkitűzésének az igazságügyi miniszteri posztra jelölt és a tárcát eddig is vezető Trócsányi László a kinevezés előtti meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottságában, írja az MTI.

A 2010-es kormányváltás utáni elsősorban a bíróságok igazgatási rendszerének az Országos Bírósági Hivatal alatti központosítása és az OBH vezetőjének (utóbb némileg enyhített) túlhatalma, vagy a bírák (Strasbourgban később elmeszelt) kényszernyugdíjazása azt mutatta, hogy a Fidesz-kormány akár a jogállami határokat átlépve is korlátozná a bírók függetlenségét. 

Aztán 2017 legelején az Alkotmánybíróságon (AB) elbukott a kormány 2016-os törvénye az állam számára legfontosabb perek tárgyalására létrehozandó új közigazgatási felsőbíróságról. A törvényt egy belső összefoglalóban még az OBH is keményen bírálta, pedig erős kormánypárti kötődésű vezetője, Handó Tünde az, akinek túlhatalma az igazgatási átalakítás leginkább bírált eleme.

Az OBH-nak tulajdonított kritika két fő pontra fókuszált: arra, hogy a kiemelt, politikai szempontból fontos perek kerültek volna e különbíróságok elé, és hogy az oda kinevezett bírák fele nem más bíróságokról, hanem a közszolgálati tisztviselők köréből érkezett volna.

Ez utóbbi szerintük a bírói függetlenséget és a jogállamiságot veszélyezteti, és működési zavarokat okozhat a bíróságok működésében.

A kétharmadát elveszítő Fidesz átnyomta volna sima felessel is, ez azonban már nem sikerült. Persze ezután sem állt le, ügyeskedtek a kinevezésekkel.

Most, a kétharmados Fidesz régi-új igazságügyi minisztere mi mást nevezett volna legfontosabb feladatának, mint ennek a befejezését, kiteljesítését. "Úgy gondolom, most eljött az idő, hogy ezt a munkát bejezzük" - jelentette ki.

Trócsányi László hangsúlyozta, hogy a bírói függetlenség "a demokrácia állócsillaga". Visszautasította azokat a véleményeket, hogy "olyan jellegű közigazgatási mutyit" akarnak létrehozni, amely nem a jogállamiság kereteire épül. "Azért is visszautasítom, mert négy év munkám van benne és 20 év elméleti tudásom van mögötte" - közölte a miniszter, aki szerint a tárca a jövőben is nyitott lesz az ezzel kapcsolatos egyeztetésekre.

Kiemelte: a rendszerváltás óta a közigazgatási bíráskodás mostohagyermeke volt az igazságszolgáltatásnak, "ide-oda csapdosták", nem alakult ki professzionális szervezet, a perrenddel viszont Magyarország belépett Európa kapujába. Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában számos országban jól működik a közigazgatási bíróságok rendszere. Bízik abban, hogy hogy a pártok közötti egyeztetések alapján előrébb jutnak ebben a kérdésben, írja az MTI.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?