Magasabb pozíciót kap a távozó főrendőr
Pénteken derült ki, hogy távozik Papp Károly országos rendőrfőkapitány. Az Index úgy tudja, Papp magasabb pozícióba kerül, a Belügyminisztériumban kaphat pozíciót, ez áll a távozása hátterében. Őt egyébként Balogh János váltja a kapitányi poszton.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetői szintjén is komoly változás van. Több, egymástól független forrásból is úgy tudjuk, hogy leváltották a TEK főigazgatójának, Hajdu Jánosnak a helyettesét, Bodnár Zsoltot. Rendvédelmi forrásokból úgy tudjuk, Bodnárnak nem a TEK-en belül, hanem a Belügyminisztériumban volt "ellenlábasa", ez áll a távozása hátterében.
![Pintér Sándor belügyminiszter (j) és Papp Károly országos rendőr főkapitány érkezik a Készenléti Rendőrség nyugat-magyarországi határrendészeti igazgatósága győri határvadász bevetési osztályának és a Nemzeti Nyomozó Iroda győri bűnüldözési osztályának elhelyezésére szolgáló győri épületegyüttes átadására 2018. április 5-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2013/20134/201346/20134698_c87fc7873e22067c72dcc652db161b7f_wm.jpg)
A TEK középvezetői szintjén is történtek változások, több középvezető távozott. Napokkal ezelőtt megkerestük ez ügyben a TEK-et, de a kérdéseinkre nem kaptunk válaszokat.
Úgy tudni, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetésében is váltás lesz, miután a szervezet jelenlegi vezetője, Kovács József a honvédelmi minisztérium államtitkáraként folytatja a jövőben.
Cikkünk megjelenése után válaszolt a TEK is a megkeresésünkre. Ezt írták: "A Terrorelhárítási Központ (TEK) 2010-es megalakulása óta döntően változatlan szervezeti felépítéssel, ugyanakkor folyamatosan változó felderítési és elhárítási környezetben végzi munkáját. Ez indokolt bizonyos átalakításokat, ami érintett szolgálati területeket, és eredményezett vezetői változásokat. Bodnár Zsolt r. dandártábornok úr más szolgálati területen, nem a TEK állományában folytatja munkáját."