Vilhelmina
11 °C
28 °C

Ennek a fele sem tréfa

111
2018.05.25. 14:01

Két évvel ezelőtt vitte színre először Orbán Viktor a Kormányinfót. A rendező akkor Lázár Jánosra osztotta a főszerepet, és jól tette. Vannak darabok, amelyek hozzánőnek egy-egy színészhez, levakarhatatlanul, ez a darab is szinte eggyé olvadt a főszereplővel. A táncot látom vagy a táncost? A színjátékot látom vagy a színészt? A kettőt együtt? Vagy a kettő már olyannyira szimbiózist alkot, hogy elválaszthatatlanok egymástól? Sokszor tettem fel magamnak ezeket a kérdések a korábbi előadásokon, amiket a Youtube-on rongyossá néztem. Azzal, hogy a rendező most egy szintén fiatal, tehetséges színészre, Gulyás Gergelyre cserélte le Lázárt, nemcsak váratlant húzott, de egy éles mozdulattal szétvágta mindazt, amiről okkal hihették a nézők azt, hogy szétvághatatlan.

A rendező ledönthetetlennek hitt tabut döntött le hatalmas robajjal. Nem veszélytelen próbálkozás ez, hiszen miközben a rendezői beavatkozás első ránézésre egy egyszerű technikai kérdésnek tűnik, valójában az egész darab minőségére rányomhatja a bélyegét. A rendező bátorsága csodálatraméltó, mert saját művének kvintesszenciáját áldozta fel, vágta szét egy benzinmotoros láncfűrésszel. Volt értelme? - kérdeztem, mielőtt bátortalanul elkezdtem nézni a premiert. Igen, bátortalan voltam, mert arra gondoltam, talán nem azt kapom, mint amit korábban megszoktam.

Nem azt kaptam. 

Orbán színművében nincs múltba révedés, inkább távlatokat ad. Ahogy a rendező korábban megfogalmazta: bármi megtörténhet, akár a nézőkkel, akár a főszereplővel. Lázár társát, Kovács Zoltánt a rendező a színpadon hagyta, de ennek is megvan a maga üzenete a közönség felé: a változás nem létezik állandóság nélkül, és átváltozni sem lehet úgy, hogy a réginek még a nyoma se maradjon meg. Ezt a jelenséget a legjobban talán Harrach Péter esztéta fogalmazta meg a minap, amikor akarva-akaratlanul, de kikotyogta  a hozzá közel álló rendező alkotói ars poeticáját. 

Persze azt eddig is tudtuk, hogy az egyensúly, amit a rendező meg akar tartani, valóban törékeny. De Orbán ezúttal ügyesen nyúlt ehhez is, nem viselkedett úgy, mint egy elefánt a porcelánboltban: Kovács másodhegedűs szerepe megmaradt és azzal, hogy ő egykor Lázárral állt egy színpadon, meghagyott valamit Lázárból az utókornak is. Ha a néző Kovács Zoltánra néz, akkor nemcsak Kovács Zoltánt látja benne, de néha megpillantja Lázárt is. Mert Lázár nemcsak a színdarabbal, de színésztársával is összenőtt az idők során és Kovácsra ráragadt valamennyi Lázár szelleméből.   

A darab ugyanakkor nem csak új színészt, új helyszínt is kapott, talán ez az egyik negatívum, ami felróható neki. A Kormányinfó jellegénél fogva sokkal jobban passzolt a parlamenthez. Vajon miért döntött így a rendező? Talán azért, mert kívül tágasabb? - kérdezheti magában a néző, miközben próbál elrejtett szimbolikát, valamifajta megfejtést keresni Orbán szándéka mögött. És ebben a pillanatban nem lehet nem észrevenni az utalást a kafkai átváltozásra. Állandóság és változás, mozgás és maradás, fény és árnyék, jó hírek, rossz hírek - ez a kettősség végig jelen van az újonnan színre vitt műben. A kettősség egysége - csettintettem a darab nézése közben, amikor rájöttem, hogy ez milyen jól hangzik. 

A Kormányinfó főszereplőjének a karaktere egy jól látható átalakuláson ment keresztül. Eltűnt a színről, de valaki másnak a testében újjászületett. A laza, közvetlen, a közönséggel bratyizó stílust felváltotta a nagybetűs Hivatalnok. A Száraz Tény. A Valóság, ami mindannyiunkkal szembejön, amikor elolvasunk egy tetszőlegesen kiválasztott NAV-os levelet.  

Gulyás Gergely vitathatatlanul tehetséges, Lázárnál sokkal fegyelmezettebb színész, aki alázattal állt a szerephez, bár még érezhető rajta némi feszengés. Előadásában nem lehet nem észrevenni a kafkai kisembert, aki nem akar többet annál, mint amit egy hivatalnok nyújtani tud. A közönség nem kap többletet, ez mégsem válik a darab hendikepjévé, mert ez is szimbolikát hordoz: a felülről irányított, az önálló gondolatok gondos lefojtására törekvő ember képét, s így válik a darab eggyé a rendszerrel. "Tudomásul vettem a helyzetemet, másképp nem tehettem" - vetette oda játéka közben a közönségnek Gulyás az általa alakított figura sorstragédiáját, és ekkor bámulatos dolog történt a színpadon: a szerep és a színész a szemünk előtt nőtt össze, vált eggyé. Isten útjai kifürkészhetetlenek, de ott, abban a pillanatban ki tudtuk fürkészni, megjelent a gyarló ember, láthatóvá vált a törékeny gerinc, és lágyan, de mégis határozottan semmisült meg a szabad akarat. Megvalósult a rendező álma. 

Most már nincs a Lázár Jánostól megszokott kikacsintás, cinikus mosoly, együttérző pillantás, hatásszünet, kétértelműség, mert az a valóság, amit teremtettünk, már szigorúan egydimenziós. Jóllehet még van interakció, és a közönséggel ez a fajta interakció nem is szűnik meg egyhamar, de az izgalom, a veszély tovaszállt. A kisember - bár még egy kicsit szorong - már biztonságos terepen közlekedik, mert az elődje kitaposta neki az utat - ezt üzeni Gulyás zseniális alakítása.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ennek a fele sem tréfa

Ha az unalommal ölni lehetne, a demokrácia már halott lenne. Kormányinfó színikritika.

315 · May 25, 2018 02:01pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

A színész precízen és koncentráltan játszik, szürreális és abszurd világban szürreális és abszurd figurát kelt életre. Ám a korábbi előadásokban még itt-ott színesnek és vibrálónak tűnő kép a színpadon ezúttal megmerevedik és az előadás végéig kimerevített marad. Semmi magasztosság, semmi fentebb stíl. Ha van a szürkének ötven árnyalata, akkor itt mind az ötven megjelenik a maga szürke pompájában. Sőt, rendező kínosan figyelt rá, hogy a szürke végig szürke maradjon, üzenve a közönségnek: mindennek a fele sem tréfa! 

A darab új főszereplője éppen attól önazonos, hogy bár szerepet játszik, nem akar olyan szerepet játszani, ami teljesen idegen tőle. A műfaj nagyszerűsége, hogy a főszereplő nemcsak a világra, de saját magára is képes reflektálni a játék közben. Amikor a nézők közül valaki feltette neki a kérdést, hogy miben lesz más, mint Lázár, akkor Gulyás úgy válaszolt, hogy egy pillanatra sem lépett ki a szerepéből. "Önmagamat adom" - mondja, de ha nem mondta volna, ez akkor is egyértelműen érezhető ez a nézőtérről. Kevesen tudják ennyire tökéletesen alakítani a középszerűséget. 

A humorban nem ismerek tréfát - mondta Karinthy Frigyes, és erre reflektálhatott a rendező is, amikor Gulyásra osztotta ezt a szerepet: a Kormányinfó nem ismer tréfát. Az előadás eddig különös és energikus kalandozás volt a szeriőz, a bulvár és szórakoztató műfajok között a tájékoztatáson, a csúsztatáson át a mellébeszélésig, az igazmondásoktól egészen a hazugságokig. Most azonban a bulvár és a szórakoztató elemeket mintha szándékosan mellőzte volna a rendező, mintegy irányt mutatva a jövőre nézve.

Ha az unalommal ölni lehetne, a demokrácia már halott lenne - ezt érezzük, amikor Gulyás arcát pásztázzuk, várva egy véletlenül felbukkanó mosolyra, derűre. De az a mosoly csak ritkán bukkan fel, mi pedig az előadás végén már nem várunk rá többet, de nem is haragszunk azért, hogy hiába vártuk. Mert valahol titokban nem is vágytunk rá, mert már elegünk van ezekből a mosolyokból. És éppen ez, a beteljesítetlen, de igazából nem is vágyott vágy az, ami visszaránt minket abba a langyos semmibe, ami másfél órán át az otthonunk volt. Ekkor értjük meg azt is, mennyire tökéletes ez a színdarab úgy ahogy van.  

Kormányinfó. Írta és rendezte: Orbán Viktor. A miniszter szerepében Gulyás Gergely. A kormányszóvivő szerepében Kovács Zoltán. A teljes előadás itt tekinthető meg

(Borítókép:  Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az új kabinet megalakulása után tartott első kormányinfón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. május 24-én.  MTI Fotó: Kovács Attila.  Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2018. március 28-án.  MTI Fotó: Bruzák Noémi. Illusztráció: Index )