Botrány lett a gyereknapi Slime Show-ból
További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
Gyereknapon a Millenárison rendeztek meg egy 2018 legnagyobb őrületének, a slime-nak szentelt programot. A Slime Show szervezői azonban az őrület ellenére valószínűleg nem számítottak rá, hogy ennyien fognak elmenni az eseményre. Az eredmény: órás sorok a tűző napon, elfogyott alapanyagok, elmaradt programok, csalódott gyerekek és felháborodott szülők.
A 444.hu cikke szerint az ötezer forintos belépőjegyért cserébe még tisztálkodó lehetőséget sem biztosítottak a gyerekeknek, akik
nyakig mosószeresen ragasztósan álltak (százakról beszélek), mert nem volt csak 1 helyen csordogáló víz, amihez nem fért hozzá senki.
Ráadásul a meghirdetett program szerint a résztvevők közösen elkészítették volna Magyarország legnagyobb slime-ját, ez azonban elmaradt, a kétórás sorban állás után mindenki megcsinálhatta a maga kis vödörnyi műtaknyát (amihez egy idő után elfogyott néhány összetevő), majd hazamehetett.
Az esemény Facebook-oldalát elborították az ilyen felháborodott kommentek:
értem én, hogy a biznisz az biznisz, de ennyire aljas gyermekeknek meghirdetett rendezvényt még nem láttam. Csalódott gyerekek százai...
A szervezők egy ideig azzal nyugtatták az embereket, hogy azért van ekkora sor, mert nem tudták, hogy ennyi nem elővételes jeggyel érkező jön, de a kommentek szerint ez nem igaz, a cég még aznap is arra biztatta az embereket, hogy menjenek ki nyugodtan, a helyszínen tudnak jegyet venni.

A 444.hu-nak egyelőre nem reagáltak a szervezők, de az egyik olvasójuk panaszára azt válaszolták, hogy
sajnos a legcélravezetőbb megoldás a tömeg kezelésére az volt, hogy idő előtt beszüntettük a jegyvásárlást, és így délután egy sokkal inkább látogatóbarát tömeg volt a helyszínen. Megértjük a csalódottságod, nekünk sem esik jól azt olvasni, hogy hányan etetnének velünk sünt, vagy állnának le velünk verekedni, mert érthető okok miatt nem érezték magukat jól. Ugyanakkor a munkatársaink a lehetőségeikhez mérten igyekeztek mindent megtenni azért, hogy orvosolni tudják a problémákat.
Frissítés 14:30-kor: A szervező cég tulajdonosa, Csanda Gergely közleményt adott ki, amiben elismerik, hogy valóban voltak fennakadások a rendezvényen,
ugyanakkor ekkora érdeklődésre az elővételes jegyek száma alapján nem számítottunk. ... Mivel számunkra a látogatók szórakozása mellett, azok biztonsága is kiemelten fontos szempont és feladat, ezért csak annyi látogatót tudunk beengedni a rendezvény területére, ahányat biztonságos körülmények mellett vendégül is tudunk látni.
Csanda kifogásolta azokat a kritikákat, hogy ne lett volna elég program, mint írta, a cégük rendezte meg a Slime Show mellett a Millenárisban a PlayKID ingyenes rendezvényt is, több mint 50 programhelyszínnel. És azt is cáfolta, hogy ne lett volna lehetőség a kézmosásra, szerinte a Millenáris összes mosdója rendelkezésre állt és mobil konténerek és kézmosók is voltak kihelyezve.
Ugyanakkor a cég tett egy felajánlást azoknak, akik nem voltak elégedettek a programjaikkal:
Kárpótlásul azoknak, akik igazolni tudják, hogy vásároltak belépőjegyet a Slime Show rendezvényre fel szeretnénk ajánlani egy-egy tiszteletjegyet a most szombaton, a Hungexpón megrendezésre kerülő PlayIT rendezvényünkre.
Véleménye van, kommentelné a hírt? Alább megteheti az Index Facebook-oldalán:
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01