Mit látott volna Orbán Viktor a kórházban, ha kivárja a sorát?

Én álltam ott kedden reggel annak a kórháznak a folyosóján, ahová Orbán Viktor érkezett meg testőrei és a kórház igazgatójának kíséretében egy gyors orvosi vizsgálatra. Fél nyolc körül már legalább tízen vártunk a sorunkra. Én is azzal számoltam, hogy legalább másfél-két óra lesz, amíg bejutok az ajtón (hiú remények). A miniszterelnök nyolc óra körül ért oda a váróba. Mindenkinek köszönt, majd megkérdezte, előreengednénk-e. Valaki azt válaszolta, persze, menjen csak, mások beleegyezően hallgattak, de olyan is volt, aki csóválta a fejét. Vajon mi lett volna, ha valaki tényleg nemet mond?

Ismerik a legújabb viccet? 

– Orbán Viktor: Elnézést, előreengedne a rendelőbe?

– Nem. Én vagyok a soros.

Én leginkább amiatt csóváltam a fejem, hogy Orbán Viktor érkezése miatt a rendelőből kiküldték az épp akkor bejutott beteget. „Ugye nem baj?” – vigasztalta együttérzően az asszisztens a folyosón, aki ezen végül is nem volt annyira felháborodva. Nem telt el sok idő, a kormányfő már jött is ki, megköszönte a türelmünket, és távozott. A kiküldött beteg ismét beléphetett az ajtón.

Sok komment született az erről szóló tegnapi cikkünkről. Volt, aki el se hitte, hogy ez megtörtént. Ugyan miért járna a miniszterelnök úr egy teljesen átlagos orvosi rendelőbe, mikor az állami vezetőknek külön orvosi ellátás jár? Ez így van, de bizony a miniszterelnök is ember, indulhat úgy egy reggel, hogy meg kell mutatnia magát egy orvosnak. Ha pedig nincs máshol jó szakember, akkor irány az a kórház, ahol az orvos éppen rendel.

Semmi különöset nem látok abban sem, hogy Orbán Viktort ilyenkor is testőrök kísérik: ez itt nem a fejedelem bevonulása volt, az ország mindenkori miniszterelnökének jár a védelem még egy kórházban is. Talán még a soronkívüliséggel sincs akkora baj, bár egy, már épp bent lévő beteget kiküldeni a miniszterelnök miatt, na, azt nehéz lenne egyenlőségnek nevezni.

Orbán Viktornak kedden a szlovák kormányfővel volt találkozója. Igen, a miniszterelnöknek halaszthatatlan közfeladatai vannak, a váróban álló embereknek meg halaszthatatlan magánfeladataik: nekik az autószerelővel kell találkozniuk, dolgozniuk kéne, ügyeket intézni kéne, építkezni kéne, vagy csak szeretnének minél hamarabb gyógyszert a bajukra, bizonyosságot a betegségükről. Amúgy ebben a kórházban megszokott dolog a soronkívüliség, ezért is kell sokat várni. Ki is írták az ajtókra, hogy az ellátás nem érkezési sorrendben történik, egy bizonyos ágazat képviselői előnyt élveznek, igaz, a miniszterelnöki szakma nincs külön feltüntetve. 

Sokszor éri a politikusokat az a vád, hogy nem járnak az emberek között, így nem tudják, milyenek az állapotok a magyar egészségügyben. Orbán Viktor itt most soronkívüliséget élvező miniszterelnök és egy kicsit hétköznapi polgár is volt. Azt azért túlzás lenne állítani, hogy így a nép egyszerű gyermekeként, egyfajta álruhás Mátyás királyként maga is megtapasztalhatta, milyen a magyar egészségügy állapota Budapesten, mert a folyosón és a rendelőben jó, ha tíz percet töltött el összesen.

Leírom ezért most neki, mit látott és tapasztalt volna, ha leül, és kivárja a sorát ebben a kívülről régi, belülről látszatra tetszetős, fehérre festett falú, modern bútorokkal berendezett, de mégiscsak felébe-harmadába felújított egészségügyi intézményben, amelyen a közpénzekkel más területeken igencsak bőkezűen bánó állam mintha csak azt akarta volna demonstrálni, hogy emberek, tudunk mi takarékosak is lenni, ha akarunk.

• Ha Orbán Viktor reggel nyolckor ült volna le a váróba, körülbelül négy-öt óra múlva jutott volna be az orvoshoz. Ezt onnan tudom, hogy kb. két óra várakozás után én is feladtam. Elmentem, majd fél 12-re visszatértem, de akkor még mindig olyanok álltak az ajtó előtt, akik aznap fél nyolcra érkeztek.
• Egyáltalán nem biztos, hogy le tudott volna ülni. Ebben a korszerűen és takarékosan felújított állami egészségügyi intézményben ugyanis három közvetlenül egymás mellett lévő rendelőre 5, azaz összesen öt darab szék jut a rendkívül szűk, levegőtlen váróban. A távolabbi rendelőkhöz is vannak székek, de messzebb ugye nem érdemes leülni, mert ahol nincsenek sorszámok, ott az ember csak úgy jut be, ha mutatja magát.
• Egyáltalán nem biztos, hogy levegőt tudott volna venni. Ezen a körülbelül 5 négyzetméternyi szűk helyen ugyanis 10-15 ember ül és áll, ablak viszont nincs sehol – azt valahogy kifelejtették. Van egy szellőzőnek látszó szerelvény a falon, de abból nem jön levegő. Légkondi? Ugyan! De konnektor sincs, úgyhogy az egyik asszisztens (hála neki) egy szomszédos helyiségből hosszabbítóval hozott oda áramot, hogy üzembe helyezzen egy nyomorult álló ventilátort, ami különösen jót tehetett mondjuk a fül-orr-gégészeti problémákkal várakozó betegeknek.
• Valószínűleg teljesen átizzadta volna az ingét a szlovák miniszterelnökkel való találkozó előtt. A váróban ugyanis ventilátorral együtt is kb. 28-30 fok volt. Igen, a korszerű magyar állami egészségügyben májustól szeptemberig szaunával kedveskednek a betegeknek a vizsgálatok előtt.
• Hallhatta volna, hogy az egyik asszisztens arra panaszkodik a betegeknek, hogy csak egy számítógépük van. Gyorsabban menne a vizsgálat, ha neki is lenne, de a doktor úrnak is kell, így nincs más megoldás: a doktor úr vizsgál, és ő használja a gépet is. 
• Lejegyzetelhette volna a vele együtt várakozók pontos családi és keresztnevét. Akit ugyanis vizsgálatra hívtak, annak jó hangosan mondták a nevét, hogy az egész folyosó hallja (GDPR?)
• Edzhette volna az arcmemóriáját. Miután sorszámokat nem osztanak a várakozóknak, a betegeknek egymás között kell beosztaniuk a sorrendet: „Maga már itt volt, ugye, amikor én jöttem? Akkor maga után én következem?"
• Szomorúan láthatta volna, hogy a gondosan kezelt közpénzből bármilyen szép fehérre is festették a falakat, a felújításkor arra nem gondoltak, hogy a falnak támaszkodva úgynevezett betegek fognak majd állni a kórház rendkívül szűk folyosóján, és a szép fehér falon már most sárgás, barnás, zsíros foltok éktelenkednek (lemosható burkolat esetleg?).
• Amikor a 28-30 fokos folyosói szaunából és a fokozottan oxigénhiányos környezetből végre bejutott volna a vizsgálóba, akkor inkább visszafordult volna. Mert abban a szobában, ahol a doktor úr reggel fél nyolc óta megállás nélkül látta el a betegeket, még kevesebb levegő és mellé 31-32 fok volt.