Gerendaiék Lupa-parkolójának tervét még a terület kezelője sem engedélyezte

MG 8387
2018.06.14. 20:55

Pár napja írtuk, hogy a hét végére talán rendeződnek a Lupa-tó parkolójának kérdései a tulajdonos Gerendai Károlyék szerint. Múlt hét pénteken a katasztrófavédelem záratta be a parkolókat megfelelő engedély híján. Az előzmény, hogy helyi civilek fordultak a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz (FKI), mert a Budapest tengerpartjaként hirdetett projekt a Duna érzékeny vízbázisvédelmi területén van, ahol egy szennyeződés súlyos környezeti károkat okozhatna.

„Elég egy csöpögő olajszűrő és máris kész a baj évtizedekre helyrehozhatatlanul" – írta a Zöld vagy zaj, budakalászi lokálpatrióták nevű szervezet, ezért szigorú szabályok vannak a hely használatára. A több focipályányi parkoló alá például vízzáró, a csapadékvizet és a szennyeződéseket összegyűjtő rendszert, olajfogó berendezést kell építeni. 

Bár a Lupa Strand Kft. ezt vitatta, a korábbi engedélyezési eljárások, a szükséges hiánypótlás az FKI szerint nem történt meg rendben, és megállapította, hogy a tó mellett engedély nélkül épült ki 350 autó befogadására alkalmas parkoló, valamint a murvával borítás sem felel meg a műszaki előírásoknak. Azt az Indexnek is megerősítették, hogy

kötelezték Gerendaiékat a parkolók lezárására addig, amíg azt a jogszabályoknak megfelelően át nem építik.

A tulajdonos Gerendaiék közleményben válaszoltak, amiben azt írták, a parkolók engedélyeztetésénél szabályszerűségre törekedtek, és jóhiszeműen jártak el, hétfőn pedig egyeztettek az FKI képviselőivel. Ezen, mint írják, arról volt szó, hogy milyen dokumentációra lenne még szükség annak alátámasztására, hogy a védett területet nem éri környezetszennyezés a parkoló miatt.

Ezek után a Zöld vagy zaj szervezet most megkereste a parkolási terület kezelési jogát gyakorló és a vízellátásért felelős Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-t, amely azt válaszolta nekik,

a parkoló építtetési eljárásban őket megkereste az FKI, de ők maguk nem járultak hozzá az általuk bemutatott műszaki megoldáshoz. 2018-ban pedig még nem kérték ki a véleményüket.

(Borítókép: Németh Sz. Péter / Velvet)