Ödön
1 °C
11 °C

Nyolc évet kapott a bedrogozva két ember halálát okozó sofőr

2018.07.06. 12:08

Jogerősen 8 év börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék azt a férfit, aki múlt év júniusában autóját kábítószerek hatása alatt vezetve balesetet okozott és két utasa életét vesztette - közölte a törvényszék az MTI-vel.

A Székesfehérvári Járásbíróság a vádlottat első fokon - tavaly decemberben - halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt találta bűnösnek. Ezt az ítéletet hagyta helyben csütörtökön a másodfokon eljáró bíróság. A férfit mellékbüntetésként 8 évre eltiltották a járművezetéstől és szintén 8 évre a közügyektől.

Az ítélet indoklása szerint a vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott, kábítószerek hatása alatt, a 62-es számú főúton haladt gépkocsijával, amikor Seregélyes-Jánosmajornál előzésbe kezdett, bár ezt a szembe jövő forgalom nem tette volna lehetővé. A vádlott az előzés közben, miután észlelte a szemből érkező járművet, hirtelen balra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni.

A balesetben az autójában ülő két utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A könnyű sérüléseket szenvedett vádlott a gépjárműből kiszállt és segítségnyújtás nélkül elhagyta a baleset helyszínét. Attól mintegy 200 méter távolságra fogta el a rendőrség.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?