A Ryanair megismételte: csomagjaik nélkül viszi az utasokat a Kanári-szigetekre
Éppen egy hete írtuk meg, a Ryanair vasárnapi Budapest-Las Palmas járatával a csomagok jelentős hányada nem érkezett meg, emiatt 70-80 utas csomagok nélkül maradt a Kanári-szigeteken. Már a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is gond volt a járattal, a csomagfeladás órákig tartott,végül a Ryanair gépe egyórás késéssel felszállt Budapestről, majd amikor megérkeztek a Kanári-szigetekre, közölték az utasokkal, hogy a csomagok Budapesten, leghamarabb három nap múlva, szerdán kaphatják meg.
Most, egy héttel később ugyanerről a Budapest-Las Palmas járatról hívott minket egy utas, hogy a Ryanair éppen megismétli a múlt heti produkciót. Annyi különbséggel, hogy most már Budapesten közölték az utasokkal, hogy a csomagokat nem viszi el a gép.
Olvasónk azt mondta, bejelentették nekik, hogy a gép túlsúlyos, ezért leszedik a csomagokat a csomagtérből. Majd elmondása szerint választás elé állították őket: vagy maradnak a gépen, és szerdán kapják meg a csomagjaikat kint, vagy ha ez így nem jó nekik, akkor szálljanak le. Az utasok nem vették jó néven a dolgot, olyannyira, nem, hogy
"Kb 50 ember leszállt a gépről, üvöltözve és elállják a gép útját"
- írta egy másik olvasónk. Végül éppen telefonon beszéltünk az egyik utassal, amikor a pilóta bejelentette, hogy azoknak, akiknek a csomagja Budapesten marad, nem kell szerdáig várniuk kint rá, vagy ma, vagy legkésőbb holnap az is meg fog majd érkezni. A helyszínre rendőrök is érkeztek.
Közben az emberek a kiszedett bőröndökből próbálják gyorsan kivenni azokat a fontosabb dolgaikat, amikre szükségük lesz addig is, míg meg nem érkezik az egész bőrönd a Kanári-szigetekre.
Valószínűleg nem a távolságnak, üzemanyag-szükségletnek, utasszámnak, csomagszámnak megfelelő géppel intézi a légitársaság ezt a járatát, de a legutóbbi esetről sem nyilatkozott a légitársaság.