Eljátsszák, mintha volna értelme a rendkívüli parlamentnek
További Belföld cikkek
- Magyar Péter nem megy vitázni a köztévébe Orbán Balázzsal, helyette a homokzsákokon várja
- Gyalogost gázolt el egy salgótarjáni kamionos, vádat emelt ellene az ügyészség
- Csőtörés okozott árvizet Debrecenben, a szivattyút is be kellett vetni
- Csak szombat éjjel száz gyorshajtót fogtak a rendőrök Budapesten
- Siklós Gabriella az Indexnek: Fél méterrel a 2013-as szint alatt lesz a tetőzés
A kevés ellenzéki jogosítványok egyike, hogy a parlamenti képviselők ötöde, vagyis negyven képviselő rendkívüli ülés összehívását kezdeményezheti. Az ellenzéki frakcióknak ennyi tagja még megvan, tehát némi összefogással hangsúlyosabbá tehetnek egy-egy ügyet.
Ezen kívül más értelme nagyon nincs a rendkívüli parlamentnek, ha a Fidesz-KDNP elutasítja a témát. Ugyanis ha a fideszesek nem mennek el az ülésre (ahogy ez az ellenzéki kezdeményezésű rendkívüli üléseken történni szokott), az Országgyűlés határozatképtelen, vagyis a napirendet sem tudják megszavazni.
Így aztán az ellenzéki rendkíüli ülések forgatókönyve a következő szokott lenni: a frakcióvezetők napirend előtt elmondják a beszédeiket, majd a levezető elnök megállapítja a határozatképtelenséget, és lezárja az üléset, mehet mindenki vakációzni tovább.
Minden bizonnyal ez lesz a sorsa a devizahitelesek ügyében indított ellenzéki rendkívüli ülésnek is, amely miatt a fentiek ellenére sajátos verseny látszik kibontakozóban az ellenzéki pártok között.
Múlt héten a jobbikos Varga-Damm Andrea és az LMP-s Csárdi Antal állt ki egy sajtótájékoztatóra, ahol bejelentették: napokon belül összegyűlhet a szükséges számú képviselői aláírás ahhoz, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésen foglalkozzon az ápolási díj és a devizahitel-károsultak ügyével.
Varga-Damm Andrea, aki júliusban még ülősztrájkba is kezdett Orbán Viktor parlamenti irodája előtt a devizahitelesek ügye miatt, azt mondta: "nem lazíthatunk, még akkor sem, ha nincs parlamenti ülésszak". Csárdi Antal pedig azt mondta, az ápolási díj olyan mértékben el van maradva a várt mértéktől, hogy a kérdés megtárgyalása nem tűrhet további halasztás
Eltelt pár nap, most pedig az MSZP-Párbeszéd közölte:
az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség összegyűjtötte és leadta az ellenzék által közösen kezdeményezett rendkívüli ülés megtartásához szükséges aláírásokat.
Az MSZP azt javasolja, hogy augusztusban a rendkívüli parlamenti ülésen "az Adóskamara által képviselt károsultak problémáit tegyük a törvényhozás asztalára".
Vagyis a rendkívüli üléshez szükséges aláírások megvannak, Kövér Lászlónak össze kell hívnia, ő dönti el, mikorra, ám a fideszes képviselők megjelenése nélkül minden bizonnyal elég gyorsan vége is lesz az ülésnek.
Borítókép: Kovács Tamás/MTI