Koltay András lehet Patyi utódja a Közszolgálati Egyetemen

2018.08.14. 14:49

Koltay András lehet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új rektora, miután a szenátus és a fenntartói testület is támogatta rektori pályázatát - közölte az MTI. A vezetői megbízásra irányuló pályázati eljárást június végén írta ki a munkáltató jogokat gyakorló fenntartói testület, miután Patyi András lemondott az NKE vezetéséről. Patyi a közigazgatási felsőbíróság élére kerülhet.

Kapcsolódó
Patyi András lemondott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori posztjáról

Patyi András lemondott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori posztjáról

Ez is annak a jele, hogy ő kerül a közigazgatási felsőbíróság élére.

A szenátusi testületi ülésen több kérdés és észrevétel hangzott el a pályázattal kapcsolatban, amelyekre Koltay András részletes válaszokat adott. A pályázó elmondta, hogy majdani rektorként első számú feladata lesz az egyetem belső szervezetének erősítése, az egyes karok és intézmények közötti együttműködés továbbfejlesztése a meglévő szellemi energiák minél hatékonyabb felhasználása érdekében.

Az NKE vezetői - rektorhelyettesei és dékánjai - felszólalásukban támogatásukról biztosították a pályázót. A szenátus titkos, egyhangú szavazással értékelte a pályázatot, és egyben javasolta a fenntartói testületnek a pályázat elfogadását.

A fenntartói testület múlt pénteki ülésén megtárgyalta, és egyetértve a szenátus javaslatával, támogatta Koltay András rektori pályázatát. A döntés alapján a testület kezdeményezte - az oktatásért felelős miniszter útján - a köztársasági elnök felé Koltay András rektori kinevezését. A köztársasági elnök döntése alapján a rektori megbízatás 2018. szeptember elsejétől öt év időtartamra szólhat.

Koltay András 2002-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, amelynek jelenleg tanszékvezető oktatója. Koltay András fő kutatási területe a szólásszabadság, a médiajog és a személyiségi jog; tagja a médiatanácsnak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.

február 8., 17:48

  • Belföld
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

február 8., 18:00

  • Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

február 9., 06:10

  • Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.

február 8., 19:12

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.

február 9., 07:18

  • Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.

február 9., 12:27

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

február 8., 15:36

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.

február 9., 12:29

  • Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.

február 9., 10:22

  • Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.

február 9., 13:14

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.

február 8., 11:50

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.

február 8., 11:55

  • Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Már a színük is megvan.

február 8., 11:20

  • Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.

február 8., 14:10

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.

február 8., 13:41

  • Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.

február 8., 12:29

  • Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.

február 8., 09:34