Kettő–négy titkos határozatot hoz az Orbán-kormány havonta

2018.08.22. 10:29

Az előző kormányzati ciklusban közel száz „titkos, 3000-es határozatot fogadott el az Orbán-kormány", írja közérdekű adatigénylésére kapott válaszból a Zoom.hu. Ezek azok a döntések, amikről nem tudhat meg semmit a nyilvánosság, és még a határozatok címét is titkosan kezelik.

Persze azóta sem hagyták abba, mert május óta további kilenc ilyen döntés született. A lap szerint „Orbán Viktoron és kormányának tagjain kívül legfeljebb néhány tucat ember tudja, mi az a 96 fontos döntés az elmúlt négy évből, amit annyira titokban kell tartani, hogy semmilyen módon nem nyilvános”.

Hogy mi lehet ez? Akár több tíz- vagy százmilliárd sorsának a kérdése, nemzetbiztonsági feladat, és az egyszerű emberek életére befolyással bíró döntés. 

A lap kitér arra, hogy a rendszerváltás óta több ezer titkos kormányhatározat született, és hogy ezek nagy része még ma sem ismerhető meg, és lehet hatályban úgy, hogy fogalmunk sincs róla. Gyurcsányék és Bajnaiék 2006 és 2010 között csak 51 ilyen döntést hoztak.

A 2014-ben 16 ilyen döntést hoztak Orbánék, 2015-ben 19-et, 2016-ban 25-öt, 2017-ben 33-at, és a választások előtt 3-at.