Árpád
-2 °C
4 °C

A magyar politika nem legyőzné az üzleti életet, hanem függővé tenné

clk alap
2018.07.30. 07:25 Módosítva: 2018-08-14 10:22:41
Több ágazat, így az építőipar, a szállodaipar, a kommunikációs és médiapiac legnagyobb részében már teljesen politikafüggő az üzleti világ. Az ellenállók elbuknak, és csak egy vékony pallót kapnak a szabad elvonulásra. De a nyerteseknek, a kiválasztottaknak sem könnyű, anyagilag jól élnek, de sosem alhatnak nyugodtan.

A cikk augusztus 14-én megváltozott>>>

Magyarországon, aki valamilyen ismert vagy ismeretlen okból a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ellenségévé válik, úgyis feladja a kilátástalan harcot.

Simicska Lajos sokáig volt a Fidesz gazdasági háttérembere, majd a párt elszánt ellenségévé vált. 2014 közepe és a 2018-as választás között kritikus médiát üzemeltetett, de aztán egyes elemeket bezárt, másokat eladott, végül megvált minden üzleti érdekeltségétől. 

Ezekben az esetekben, ha nem nyilvános társaságokról volt szó, nem derült ki, hogy a vevők mennyire fizettek piaci árat a portékákért, amikor pedig nyilvános cégekben történt a tulajdonosváltás, úgy tűnt, hogy az eladók diszkontárral is megelégedtek.

A sajtó most éppen a fiktív számlás ügybe keveredett Kuna Tibor kommunikációs szakember (Young & Partners, Trinity) kapcsán találgatja, hogy vajon a politika engedte-e el a kezét, amikor beragadhatott egy számlagyárral kapcsolatos büntetőeljárásba, vagy nem kell ilyen csavart keresni az ügyben.

Ami közös a fenti történetekben, hogy igazán nagyot bukni csak magasról lehet, a felsorolt üzletemberek irigyelt pozícióban dolgozhattak, ahol szorosan együttműködtek a Fidesz-kormánnyal, az állammal.

Simicska az építőiparban, Kuna a kommunikációs iparban kapott állami megrendeléseket.

Ha úgy tetszik, kivételezett helyzetben voltak, majd hirtelen változott a helyzetük. Kívülről úgy tűnt, mintha a rendszer egész ágazatoknak üzent volna:

senki sem védett a bankszektorban, az építőiparban vagy a kommunikációs szakmában sem.

Most a politika az úr

Az Egyesült Államok, Oroszország, Olaszország, de akár Magyarország vagy Dél-Korea példája is bebizonyítja, hogy országonként és időszakonként változó lehet, hogy a politikai elit és az üzleti élet, rosszabb esetben a szervezett bűnözés hármas viszonyrendszerében ki a legerősebb, ki mozgatja a többieket.

Az üzleti erőknek van miniszterelnökük, vagy a politikának vannak vállalkozói?

Aligha kérdéses, Magyarországon, miként Oroszországban is, jelenleg nagyon erős a politikai hatalom, a legtöbb ágazatban megeszi az üzleti elitet. Természetesen vannak különbségek:

  • egy rakás ágazatban (építőipar, média, kommunikációs piac, szállodaipar) döntően az állam határozza meg az ágazat éllovasait, az iparág helyzetét;
  • sok iparágban (mezőgazdaság, energia, bankszektor) meghatározó az állam szerepe, de fontosak a piaci viszonyok is;
  • néhány teljesen nemzetközi iparágban (autóipari beszállítók, fintech) nem az állam fújja a passzátszelet;
  • ahogyan piaciak maradhatnak a nagyon fragmentált ágazatok is (fagylaltozók, pékségek).

Írásunk nem egyes cégek, vagy ágazatok helyzetével foglalkozik, nem konkrét vállalkozók üzelmeit írja le, ugyanakkor érdemesnek tűnt háttérbeszélgetések segítségével megismerni azt, hogy a magyar gazdaság legjobb pozícióban levő vállalkozói is milyen kiszolgáltatottak olykor.

Nagy kockázatot jelent a számlagyár

Megfigyelhető, hogy a legsikeresebb, legnagyobb állami üzleteket elnyerő cégek Kuna Tibor mostani esete előtt is viszonylag gyakran megbuktak fiktív számlás, számlagyáros esetekkel.

A korábbiak közül eszünkbe juthat, hogy a sok állami megbízással rendelkező német Siemens nagy nemzetközi megtisztulása előtt itthon is kínos ügybe keveredett, hajléktalanok nevén levő vállalkozásoknak utalt összegeket. A NAV meg is állapította az adóvétséget, a Siemens akkori hazai vezetői távoztak a cég éléről, de büntetőügyben senkit nem marasztaltak el

Hasonló eset volt a még mindig zajló Eclipse-ügy, Magyarország talán legnagyobb számlás botránya. A titokzatos cég sorozatosan nyerte a tenderkiírás nélküli milliárdos megbízásokat a Belügyminisztériumból, például a gépkocsik eredetiségvizsgálata ügyében, de sokmilliárdos forgalmával szemben költségeket (például informatikai cégtől meglepő módon, anyagköltségeket) állított, nyereséget alig mutatott ki.

Az ügyeket a hatóságok elbírálták, vagy majd elbírálják, mi hangsúlyozottan nem ezekkel a konkrét esetekkel szeretnénk foglalkozni; hiszen jelen fázisban még nem lehet tudni, hogy az érintettek mit követtek el, és ha valóban fals számlákat fogadtak be, mire használták fel az így felszabadított pénzeiket.

Ugyanakkor érdemes azon elgondolkodni, ami sokakban felmerülhet ilyenkor: ha egyes üzleti körök rengeteg pénzt kereshetnek zsíros állami megbízásokkal, akkor miért kockáztatják a börtönt azzal, hogy nem is adóznak?

Jó okuk van rá

A sajtó ezeket az ügyeket rendre úgy kommentálja, hogy a vállalkozónak semmi sem volt elég, nem elég, hogy rengeteg tendert nyert, még le sem adózta a nyereségét. Valójában a számlagyárakra sok egyéb okból is szükség lehet. A számlagyár a gyakorlatban úgy néz ki, hogy

  • a sikeres, árbevétellel rendelkező vállalkozás befogad költségszámlákat;
  • azokat kifizeti, vagyis elutalja a valós tevékenységet nem végző cégek számlájára;
  • majd az átutalt összeg zömét, úgy 90-95 százalékot visszakap.

Természetesen a bírósági eljárásokban majd a számlaügylet mindkét oldala határozottan állítja, hogy volt valós gazdasági teljesítmény, „szóban adtunk tanácsot” és hasonló mondatok szerepelnek majd a védekezésben. De miért kell valójában a számlagyár?

A legtöbb esetben ez nem derül ki, de sok ok előfordulhat:

  • a vállalkozás versenyképes szeretne maradni a piacon, ezért a dolgozóit (részben) feketén fizeti;
  • valóban csak a számára megmaradó nyereséget, vagyis a kivehető cash-flow-t optimalizálja;
  • és sok esetben korrupciós célokat szolgál az összeg, a döntéshozó zacskóban várja a kenőpénzt, fel kell szabadítani erre némi forrást.

Az utolsó ponttal érdemes részletesebben is foglalkozni, mert aki ilyen mechanizmusban vesz részt, nagyon beszorulhat.

Iszonyatos szívás

A készpénzes korrupció rendszerében az a különösen igazságtalan, hogy a korrupt politikus nem kockáztat semmit, csak a vállalkozó. A politikus nem maga veszi majd át a pénzt, hanem az ügyvédei vagy a táskás emberei, akiktől ő messze van, a közvetítőket pedig sokszor az ügyvédi titok vagy az ügyvédi letét intézménye védi.

A korrumpáló azonban sokat kínlódik, és örökre elkapható, például akkor is, ha egy esetleges politikai váltás után ellenőrzik a hatóságok az előző rendszer nyertes cégeit. A fiktív számla nagy macera, hiszen a számlagyárakat cserélni kell, elég hamar kiderül ugyanis, ha egy cégcsoport csak adócsalási céllal jött létre. Ezek a cégek hamar összeomlanak, nem adnak le beszámolókat, sorozatosan fordulnak felszámolásba, kényszertörlésbe.

Hogy működik a gyakorlatban?

A korrupcióról ma már nem könnyű hitelesen írni, hiszen a hatóságok nem vizsgálnak komoly ügyeket, inkább csak a mintázatokból, az ágazatonként visszatérő állandó nyertesekből lehet tudni, hogy a mechanizmusok irányítottak.

Ha korrupcióról hallunk

Sokféle eset adódhat. Lehet, hogy a vállalkozó tisztán nyert, de a versenytársai biztosak lesznek abban, hogy korrupció történt, akad olyan, hogy egy lobbista fals hivatkozással, valódi politikusi felhatalmazás nélkül csal ki pénzt a pályázati nyertestől, máskor maga a politikus nyíltan visszakér, a legprofesszionálisabb csatornákon pedig kialakult mechanizmus működik, táskás emberrel, ügyvéddel, amelyik bonyolítja az ügyet.

Ezerféle helyzet van, nem minden korrupció, ami annak látszik, és sokszor a legszabályosabbnak tűnő eljárások a legterheltebbek. Ha valaki sokmilliárdos beruházásokat nyer el állami aktoroktól, akkor egészen biztosan hamar megismeri ezt a világot.

A korrupciónak is sok típusa lehet.

  • A legprimitívebb, de bizonyos szempontból a korrumpáltnak a legbiztonságosabb a zacskós, a készpénzes megoldás.
  • Egy fokkal fejlettebb a beszámlázás. A korrumpálónak kényelmesebb, neki csak be kell fogadnia egy számlát, tanulmányírásról, tanácsadásról, de alapvetően a korrumpált oldal menedzseli a folyamatot.
  • A Magyarországon aktív külföldi multik szívesen delegálják a korrupciót magyar vendoraikra, amelyek jobb árat kapnak, de cserében vállalják az "alkotmányos költségekkel" kapcsolatos ügyintézést.
  • És jellemző az is, amikor közbeiktatott kereskedelmi lépcsővel vagy árképzéssel lebonyolítható a dolog. Az állam vesz valamit, de nem közvetlenül a gyártótól, hanem belép egy, amúgy indokolatlan szereplő a kereskedelmi láncba, és nála lecsapódik némi nyereség.

A nagy kockázat

Szóval változatosak a technikák, de még mindig létezik a jó öreg „zacskó”, ehhez pedig a korrumpálónak készpénzt kell felszabadítania. És itt szokott eltűnni az óvatosság.

Az, aki egy komoly korrupciós láncban van benne, ahol az állam a megrendelő, és ismert tanácsadók, vagy közvetítők segítenek, azt hiheti, hogy ezzel védelmet is nyer. Pedig nem.

Ha valaki megbukik, nagyon ügyesen kell játszania ahhoz, hogy ne lehessen ráverni a felelősséget, hogy a szerepét ne lehessen szabászollóval úgy körbevágni, hogy csak ő legyen a hibás és a lánc többi résztvevője sértetlen maradhasson.

Valójában a politika ugyanis ilyenkor nem is csak magára hagyja, de az egész mechanizmus során sakkban is tartja a kényszerűen fiktív számlákat használókat, hiszen bármikor bárki elvihető, a szabadságát is kockáztatja, ha okoskodik, ha kotyog.

Beszámlázás

Valójában a beszámlázós módszer is primitív, hiszen amikor lebuknak a kamu tanácsadói szerződéssel milliókat felvevő vállalkozások, rendre kiderül, hogy sok energiát nem fordítottak a tanulmányok hitelessé tételére.

Már publikus anyagok hivatkozás nélküli tükörfordításai, vagy forrásmegjelölés nélkül, szó szerint összeollózott wikipédiás anyagok, cikkek, teljes havi KSH-jelentések fordultak elő az elmúlt években napvilágra került tízmilliós tanácsadói anyagokban. Alapvetően ugyanis sem a megrendelő, sem a szállító nem szeretne minőségi kifogásokkal élni, akkor van baj, ha valaki kipereli ezeket a gyatra minőségű anyagokat.

Arra, hogy miért bukik meg valaki, forrásaink szerint nincsen általános recept. És a legtöbb esetben a közvélemény nem is látja, ha valaki kiesik a pikszisből. Az esetek csendesek, a bizalom elolvad, valaki átveszi a céget, vagy csak szép halkan elapadnak a megbízások.

Az ok azért alapvetően mindig pénzügyi, az érintettek megpróbálnak számolni, és máshogy jön ki a matek. A rendszerben vannak olyan visszatérően nyertes cégek, a zsargon szerint végpontok, ahol tartalékolni kellene a pénzt. Aki rendesen teszi a dolgát, védve van, aki nem, az bukhat.

Súrlódási együttható

Nyugat-Európában a piaci, vagyis a magántulajdonban álló bankok, privátbanki szolgáltatók informatikai rendszerrel is szűrik a strómanokat, a nem bejelentett bizalmi vagyonkezelőket. Ha egy számlára áramlik be a sok pénz, de a tulajdonos nem sajátjaként kezeli azt, nem fekteti be portfólió-szemlélettel, vagyis rendhagyó pénzügyi szokásai vannak, akkor a profi privátbanki szolgáltató büntetnek. Ez pedig díjemelést, esetleg szerződésbontást jelent.

A tévedés joga fenntartva, és persze mindenkinek joga van szokatlannak lenni, de a bankok ilyenkor egy idő után speciális egyedi díjtételekkel megpróbálják elhessegetni az ügyfeleket, mert sokat lehet veszíteni a reputáción, ha egy intézményről kiderül, hogy egy korrupt miniszternek, vagy strómannak volt a menedéke.

Magyarországon azonban ebben a világban nem jellemző a külföldi bankok használata, az érintettek már a pénzintézetet is bizalmi alapon választják.

A matek elég nagyvonalú, vagy, ahogy egyik beszélgetőpartnerünk fogalmazott: magas a súrlódási együttható. Ez azt jelenti, hogy aki részt vesz egy bejáratott korrupciós mechanizmusban, ha valaki elit stróman, akkor elég nagy százalék maradhat nála, amely bőven fedezi a költségeket, adókat, és még saját megtakarításra is lehetőséget ad.

DSOKI20141017207
Fotó: Sóki Tamás / MTI

Ha sokat akar a szarka

A bajok akkor szoktak kezdődni, amikor valaki többet akar, vagy kockáztat, esetleg kezdi elhinni, hogy ő valaki, hogy ő alanyi jogon sikeres vállalkozó. Ha ilyenkor a nagy tételben hozzá terelt forrásokból elkezd valaki „okoskodni”, többet tesz el, a családtagjait hozza helyzetbe, ügyvédeken keresztül más vállalkozásokba fektet milliárdokat, bajba kerülhet.

Ha a NER ilyenen kap egy bizalmi embert, hirtelen elkezdenek hatékonyan működni a korrupciót hivatalból üldöző, de sokszor passzivitásban maradó hatóságok. Olykor nagyon hatékonyan megnézik, hogy azok a források, amelyek még a „barátság” idejéből a vállalkozóhoz jutottak, hova terjedtek szét. Természetesen maga a vizsgálat már csak a bizalom vesztett években indul, de a pénz visszaszerzésén profi emberek kezdenek dolgozni.

Minden ilyen ügynél fel szokott merülni, hogy nem fél-e a rendszer, ha kilök az építményből egy sokat tudó tégladarabot. Nem félnek-e a korrupt politikusok, hogy a megbukott vállalkozók feltárják a rendszert, elkezdenek a részletekről csiripelni? Ennek valóban van némi esélye, de inkább csak politikai váltásnál, amikor az erőszakszervezetek kontrollja már éppen annál az erőnél van, amelyik az ügyek feltárásában érdekelt.

Hőssé nem szeret válni senki

A legtöbben nem beszélnek, nem teregetnek. Ahogy egyik beszélgetőpartnerünk fogalmazott:

Kevesen szeretnének hősökké válni, az anyák sem hullákat vagy cellalakókat szeretnének nevelni.

Ha valaki mégis hőssé válik, akkor mindenki büszke rá, de senki nem így képzeli el magát vagy a gyermekét a jövőben. Márpedig a centralizált, de mégis viszonylag puha rendszer nem törekszik soha megsemmisítésre. Mindig csak annyira szorítja sarokba az ellene lázadókat, hogy azoknak még legyen veszítenivalójuk (maradék anyagi ereje, személyi szabadsága). Vagyis általában egy vékony ösvény mindig megmarad a renitenseknek. Hiszen a fennálló rendre mindig az a legveszélyesebb, akinek tényleg semmi vesztenivalója.

Ellenállásmérés

A politika összetett mechanizmusokkal, elsősorban anyagi kiszolgáltatottsággal gyűri maga alá a gazdaság mind nagyobb részét.

Ebben a világban a legjobb katonák a szerény, megbízható, hűséges kiszolgálók. A rendszer nem bírja el a túlzottan erős személyiségeket, itt nincs sokáig helye a pökhendiségnek, az arroganciának, a kiszolgáló nem gondolhatja magát független entitásnak.

Sőt, a rendszer valójában az élet minden területén ilyen együttműködőket remél, és folyamatosan méregeti, hogy hol, mekkora az ellenállás. Valamely szektor mindig célkeresztben van, hol az üzleti élet, hol a civil szféra, hol az akadémiai világ, hol a kritikus újságírók. Sokszor semmilyen kézzelfogható kormányzati előny nem látszik egyes független szférák megrohamozásából, de már az is előny, ha mindenki érzi: könnyebb lenne a NER-en belül.

Költséges rendszer

Az üzleti élet NER-kompabilissá tétele ugyanakkor nagyon költséges: ha nem feltétlenül a jobbak, a rátermettek kerülnek helyzetbe, azt az államnak támogatnia kell, adókedvezménnyel, túlárazott megrendeléssel, hitellel.

Van rá forrás

Pontos számot nehéz lenne mondani, de a Magyar Állam 2018-ban, vagyis Orbán Viktor legújabbkori kormányzásának kilencedik évében – részben saját eredményeinek köszönhetően is – sokkal, akár ezermilliárd forintokkal nagyobb játéktérben gazdálkodhat, mint elődei. Például azért, mert az alacsony kamatoknak köszönhetően sokkal kisebb az adósságszolgálat, az energiaimport lényegesen kisebb költség 60 dolláros olajnál, mint volt 100 dollárosnál, de a földgáz is sokkal olcsóbb, jön a temérdek uniós forrás, van érdemi gazdasági növekedés is, a devizatartalékokon is nyereség keletkezik a gyengülő forint miatt, a nyugdíjpénztárak államosításából eredő egyszeri 3000 milliárd forintja mellett minden évben 300 milliárd forint a rendszerben marad.

A magyar gazdaság az elmúlt egy évtizedben politikafüggőbb lett, az már más kérdés, hogy ez a sok forrás rengeteg pozitív dologra is használható lett volna. Ennyi pénz nemcsak a hűségesek helyzetbe hozására lett volna elég, de még a legnagyobb rendszerekben (oktatás és egészségügy) is érezhető változást hozhatott volna.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?