Beismertek néhány súlyos hazugságot

További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
A választások után több politikai témájú helyreigazítás jelent meg a Fideszhez kötődő médiafelületeken. Önmagában ebben nem lenne semmi különös, hiszen helyreigazítások korábban is voltak a fideszes médiabirodalomban, illetve a kormánypárttól független sajtóban is. Április 8. után azonban olyan állításokat is korrigáltak, amelyeket a választások előtt nagy erőkkel, szisztematikusan toltak az emberek arcába, a Fidesz kampánya nagyban épített ezekre. Sok esetben – ahogy a helyreigazítások szövegéből is látszik – a valóság pontosan az ellentéte volt annak, amit igyekeztek az olvasók agyába döngölni.
Vona és Allah
A Fidesz egyik legfontosabb állítása volt a kampányban, hogy migránssimogató, arabbarát pártként címkézték a Jobbikot. A választások után két hónappal aztán megjelent egy helyreigazítás a Magyar Időkben:
2018. január 26-án megjelent „Allah mellett tett hitet a Jobbik elnöke”című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Vona Gábor törökországi körútja során többször összefutott a Szürke Farkasok nevű terrorszervezet képviselőivel, valótlanul híreszteltük, hogy a Szürke Farkasok nevű terrorszervezet Vona Gábort tiszteletbeli tagjának választotta és valótlanul állítottuk, hogy Vona Gábor egy törökországi előadása során hitet tett Allah mellett.
A fenti állításokból kibontakozó kép hasonlóan fontos eleme volt a Fidesz kampányának, mint hogy az ellenzéki pártvezetők Soros Györggyel karöltve lebontanák a kerítést, amit az érintettek többször tagadtak.
A fideszes és közpénzből működő állami média hónapokon keresztül mantrázta, hogy Vona Gábor muszlimbarát, hatalomra kerülve bevándorlóországot csinálna Magyarországból. (Vonának egyébként valóban volt olyan kontextusból kiragadott mondata – „az iszlám az emberiség utolsó reménye" –, amely alkalmas volt ilyen hergelésre, ám ugyanilyen mondatai Orbán Viktornak is voltak.) A lejáratókampányhoz használt muníció jelentős része azonban hazugság volt, mégis orrba-szájba tolták, még performanszot is építettek rá: a Fidelitas elment Vona egyik sajtótájékoztatójára, és müezzin hangját játszotta le a politikusnak.

Érdekesség, hogy a Magyar Idők már 2016-ban megírta, hogy Vonát a Szürke Farkasok tiszteletbeli tagjuknak választották, majd egy évvel később helyre is igazították. Ennek ellenére nem zavarta a kormánypárti lapot és a többi fideszes médiumot, hogy továbbra is elő-elővegyék ezt az állítást.
Simicska Audija
Hasonlóan nagy erőkkel ismételte a Fidesz által vezérelt média, hogy Vona Gábor egy 20 milliós autót kapott Simicska Lajostól.
A valóság ezzel szemben az, hogy Vona Gábor Simicska Lajostól soha semmilyen autót nem kapott, a cikkünkben látható fényképen bemutatott szürke Audi, amely 2013-as évjáratú, és értéke a 20 millió forintot meg sem közelíti, soha nem volt Vona Gábor tulajdonában, azt soha nem is használta
– írta a helyreigazításban a Magyar Idők.
Az autó és kiléte a választások után is téma maradt, az Origo a párt kongresszusa előtt arról írt, hogy Simicska visszakérte a kocsit. Majd május végén helyreigazították az állítást: „A valóság ezzel szemben az, hogy Vona Gábor Simicska Lajostól soha semmilyen autót nem kapott, így Simicska Lajos vissza sem kérhetett ilyet tőle."
Ha már Simicska és a Jobbik, érdemes megemlékezni egy a Ripost oldalán megjelent helyreigazításról is: „Valótlanul állítottuk, hogy Vona Gábor vagy a Jobbik szövetséget kötött Simicska Lajossal” – írták.
Mégsem Soros fő embere
A választások előtt a fideszes média egyik céltáblája volt Gulyás Márton politikai aktivista, aki a Közös Ország Mozgalommal azon – az Orbánék számára veszélyes forgatókönyvön – dolgozott, hogy a 106 egyéni körzetben csak egy esélyes ellenzéki jelölt álljon szemben a kormánypártival. Gulyásról, ahol lehet, elmondták, hogy Soros György embere, majd a választások után arról írtak, hogy a magyar–amerikai milliárdos rajta keresztül cseréli le az ellenzéket. Aztán az Origo közölte, hogy mégsem:
Valótlanul állítottuk, hogy Gulyás Márton kitartottja Soros Györgynek és megkapta tőle az új ellenzék megszervezésének feladatát. Valótlanul állítottuk, hogy Gulyás Márton a választás utáni hétvégére tüntetést szervez. Valótlanul állítottuk, hogy Gulyás Márton Soros György magyarországi fő embere, a majdani ellenzék vezetője és tüntetés szervez. Valótlanul állítottuk továbbá, hogy Soros György Gulyás Mártont nevezte ki az ellenzék új vezetőjének, akitől azt a feladatot kapta, hogy megszervezze az új ellenzéket.

Ebben az esetben sem érdekelte a kormánypárti portált, hogy olyan állítást sugalmaz, amelyet egyszer korábban már helyreigazították egy másik kormánypárti oldalon. „2017 november 28. napján megjelent, »Kiderült, hogy Gulyás Márton Soros György kitartottja« című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Gulyás Márton 20 millió forintot kapott Soros Györgytől” – írta cikke végén a Pesti Srácok.
Egy betű sem volt igaz
Az egyik legdurvább, legtöbb korábbi állítást cáfoló helyreigazítás az Origóban jelent meg. Az eredeti írás arról szólt, hogy formálódik a Demokratikus Koalíció és a Jobbik szövetsége. Ehhez képest később bevallották, hogy semmi sem volt igaz, még az sem, ami az általuk közölt fotókon volt látható szerintük. Az alábbi helyreigazítás valószínűleg az egy bekezdésben beismert legtöbb téves állítás címre is esélyes lehet, ezért érdemes az egészet elolvasni:
Az internetes portálunkon 2018. március 10-én „Formálódik a Vona-Gyurcsány - koalíció - fotók" címmel megjelent cikkben valótlanul híreszteltük, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Demokratikus Koalícióval egyeztetett a szentesi választókerületben. Valótlanul híreszteltük, hogy a két párt között több választókerületben is folynak még a tárgyalások. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke Kiss Csabával, a Demokratikus Koalíció szentesi elnökével tárgyalt egy szentesi étteremben. A valóság ezzel szemben az, hogy a cikkünkben szereplő időpontban Vona Gábor egy szentesi kampányrendezvény után ebédelni állt meg a szentesi Páterház étteremben, asztaltársaságában csak munkatársai és helyi jobbikos vezetők foglaltak helyet. Vona Gábor nem tárgyalt egyetlen egy DK-s politikussal sem, a cikkünkben említett Kiss Csaba pedig ott sem volt az étteremben. A cikkben megjelent fotón pedig nem a DK-s Kiss Csaba, hanem a Vona Gábort és munkatársait szállító mikrobusz sofőrje látható. A Jobbik és a DK között pedig sem Szentesen, sem más választókerületben nem folyik semmilyen tárgyalás.
Ez a helyreigazítás nagyjából ugyanolyan hosszú, mint az eredeti cikk, amelynek tulajdonképpen minden egyes állítása hamis volt. Úgy is mondhatnánk, hogy egy betű sem volt igaz az eredeti szövegből.
A választások után három nappal olyan, szintén nem túl lényegtelen állításról is helyreigazítást közölt a Lokál, mint hogy Vona kiállt-e a kvóta mellett, vagy sem:

Ha már a valósággal éppen ellentétes tartalmú közlések helyreigazításáról beszélünk, akkor érdemes megemlíteni a Pesti Srácokban született közleményt is Soros György fiáról: „Portálunkon 2018. július 11. napján »Soros fia és annak fekete barátja is felvonult a Budapest Pride-on, Videóval« címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a 2018-as Budapest Pride felvonuláson Soros György fia és fekete barátja is részt vettek. Cikkünkben és a linkelt videóban olyan személyeket mutattunk be, akik nem tartoznak Soros György családjához. E két személytől ezúton elnézést kérünk"
Nem érdekli őket a törvény
A kormánysajtóban megjelenő helyreigazítások sora nem teljes, és még várhatóan bővülni fog a lista. Vona Gábornak, Hadházy Ákosnak, Juhász Péternek és Gulyás Mártonnak bőven vannak még folyamatban lévő sajtóperei. Sok esetben nyertek már első fokon, a bíróságok nyári szünetei miatt ősszel több ügyben is várhatóak jogerős ítéletek.
Akik nem fogadnak szót Orbánnak
A miniszterelnök mindenkit a törvények betartására buzdít. De mintha a Fidesz környékén nem mindenki hallgatna rá. És néha ő is rugalmasan kezeli azt, hogy mikor lehet bűncselekményeket is elkövetni.
Más kérdés, hogy egyes fideszes médiumok akkor sem közölnek helyreigazításokat, ha erre bírósági ítélet kötelezi őket. Hiába mondogatja előszeretettel a miniszterelnök, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania, a környezetében többen nem így tesznek. Beszéltünk olyan ügyvéddel, aki szerint a kifejezetten a Habony-körhöz köthető médiumokra (Lokál, Ripost) jellemző bizonyos esetekben, hogy inkább kifizetik a végrehajtási büntetést, mintsem hogy helyreigazítsanak.
Amikor a bíróság helyreigazításra kötelez egy sajtóterméket, de az nem hajtja végre az ítéletet, a felperesnek egyetlen lehetősége marad: végrehajtást kér a médiumra. Így tett például Juhász Péter a TV2-vel szemben. A végrehajtó cég ilyenkor felszólítást küld, és ha az alperes ezután sem teljesíti az ítéletben meghatározott cselekményt (helyreigazítás), bírságol, mivel a végrehajtó nem tud sajtóterméket nyomtatni. A büntetés összege 50-100 ezer forint között alakul általában. Ezt a kört bármennyiszer eljátszhatják, ha egy lapnak végtelen (köz)pénze van, akkor végtelen alkalommal, legfeljebb havi rendszerességgel. A tapasztalat szerint a végrehajtó cégek nem forszírozzák túlzottan az ilyen eseteket, mivel alacsony ügyérték mellett nagyon csekély összeget kapnak végrehajtói díjként, nem éri meg nekik.
Piaci alapon működő és az újságírás szabályait betartó lapoknál nyilván fel sem merül, hogy ne hajtsanak végre jogerős bírósági ítéleteket. Az Indexen is előfordul, hogy hibázunk, tévedünk, esetleg nem tudunk bíróság előtt bizonyítani egy állítást, és helyreigazításokat közlünk. Viszont amikor a fideszes médiában megjelennek olyan, nyilvánvalóan politikai célú és tartalmú közlések, amelyeket betűről betűre helyre kell igazítani, és egy szó sem igaz belőlük, akkor nem anomáliákkal találkozik az olvasó, hanem a rendszer működésének esszenciájával.

Egyre fontosabb joghézag
A helyreigazítást nem közlő fideszes médiumok úgy tudnak fittyet hányni a törvényekre, hogy közben nem szegik meg azokat. Joghézag van a területen, talán erre gondolt Kövér László, amikor arról beszélt, hogy törvényi beavatkozás szükséges a tömegtájékoztatásban.
A joghézag nem újdonság, azonban az elmúlt években, a Fidesz egészpályás médialetámadásának eredményeképp megnövekedett. Míg 2016-ban csupán néhány alkalommal vesztettek sajtópereket az Orbánék által vezérelt lapok, addig 2017-ben már 53 esetben – írta az Átlátszó a Fővárosi Törvényszéktől kapott adatok alapján.
Az egyértelmű tendencia több dologra is rámutat. Egyrészt a választások közeledtével sokkal magasabb fokozatra kapcsolt a fideszes álhírgyártás, amelynek során hazugságokat állítottak be tényekként. Másrészt látszik, hogy összehangolt stratégiáról van szó, a cél – a választások megnyerése – pedig szentesítette az eszközt. Nem számít pár helyreigazítás és pár millió forint perköltség kifizetése, ha a hazugságok szisztematikus ismételgetése végül meghozza a párt sikerét. Végső soron az sem lényeges, hogy Vona Gábornak több millió forintot kifizettek kártérítésként, hol van ez ahhoz képest, ha mondjuk a Jobbik közelebb került volna a Fideszhez, és mondjuk Orbán nem tudott volna egyedül kormányt alakítani.
A növekvő joghézag ellenére nem valószínű, hogy a fideszes kétharmad arra készül, hogy törvényi szabályozással kordában tartsa a politikai fegyverként funkcionáló fideszes médiateret, hiszen éppen ennek a működésnek is köszönheti legutóbbi választási sikerét. Nem véletlenül fordít kiemelt figyelmet Orbán Viktor a sajtóra.
Orbán még nagyobb befolyást akar a médiában
Bár korábban hangoztatott célját már elérte, a kormányfő elégedetlen a médiapiac állapotával. Azt mondja, további külföldi tulajdonosokat akar kiszorítani, de nyilván az se mindegy, ki lenne a hazai utód.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)
Alább kommentelheti a cikket az Index Facebook-posztja alatt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
tegnap, 10:27
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Mindeközben
Ritkán látott, 17 éves lányával érkezett Jennifer Lopez egy Boadway-premierre
tegnap, 09:10
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
tegnap, 08:25