Aliz
6 °C
14 °C

Napokig nem fog járni a 61-es villamos, kimosta a víz a pálya alapját

2018.09.02. 17:46

Ahogy arról beszámoltunk, a BKK kiposztolta, hogy vasárnap az 56A és a 61-es villamosok Hűvösvölgy és a Budagyöngye közötti szakszán pótlóbusz közlekedik pályahiba miatt. A közösségi oldalon keringő - nem a BKK-tól származó - fénykép tanúsága szerint az történt, hogy

A SZOMBATI VIHAR A KELEMEN LÁSZLÓ UTCÁNÁL KIMOSTA A VÁGÁNY ALÓL AZ ALAPOT.

Ilyesmi előfordul, a szóban forgó pályát azonban tavaly újították fel, a Kelemen László utcánál teljesen új támfalat is felhúztak – a kép alapján éppen itt történt a baj. Ha a munkálatok több időt vesznek igénybe egy napnál - ami a jelen állapot alapján bőven elképzelhető -, akkor a hétfőn várható iskolakezdési közlekedési káosz tovább súlyosbodhat. A 2x1 sávos Hűvösvölgyi úton eleve gyakori a torlódás csúcsidőben, és ezen kell majd közlekednie a pótlóbuszoknak is a kimosódott pálya helyreállítása alatt.

Megkérdeztük a BKV-tól, becsléseik szerint mennyi időt vesz majd igénybe a pálya kijavítása. A cég azt írta, először a károk és helyreállításhoz szükséges műszaki teendők felmérését kell elvégezniük, aztán tudnak válaszolni. Ez most megtörtént. Azt írják:

"A 61-es villamos vonalán a Kelemen László utcánál a hatalmas mennyiségű víz kimosta a sínek alól a zúzottkő ágyazatot annak ellenére, hogy a 2017-ben végrehajtott támfal megerősítési és pálya felújítási munkák a tervek szerint, megfelelő minőségben lettek végrehajtva. A pályában létesített víznyelők funkciójuk szerint a vasúti pályában keletkező csapadékvíz elszállítására alkalmasak.

Az éjszakai esőzés következményeként keletkezett hiba oka, hogy az érintett területen gyűlik össze a hegyoldalból két irányból is ide folyó csapadékvíz, amely csak a villamos pályán keresztül tud a vízgyűjtőként funkcionáló Ördög-árokba jutni. A havária jellegű esőzés során olyan mennyiségű víz gyűlt össze, amelyet a pálya víznyelői már nem tudtak elvezetni, a nagy mennyiségű csapadék így utat talált magának a vasúti pálya felépítményén keresztül, elhordva a töltésoldalt.

A helyreállítás során a BKV a kivitelezővel együttműködve olyan megoldást keres, amely hosszú távon megoldást biztosít a közutakról a villamos pályára kerülő csapadékvíz elvezetésére az Ördög-árokba. A hibahelyen nagy keresztmetszetű áteresz épül, amely extém mennyiségű csapadék elvezetésére is alkalmas.

"ENNEK MEGÉPÍTÉSE NÉHÁNY NAPOT IGÉNYBE VESZ, A HÉT MÁSODIK FELÉRE VÁRHATÓAN ELKÉSZÜLHET A MEGFELELŐ MEGOLDÁS, ÉS A VONALON A FORGALOM ÚJRA ELINDÍTHATÓ LESZ."

A vihar által okozott károsodás - az alépítmény rongálódása - jelenleg még nem ítélhető meg teljes körűen,

"EZÉRT A FORGALOM BEINDULÁSÁT KÖVETŐEN SZÜKSÉG LESZ SEBESSÉGKORLÁTOZÁS BEVEZETÉSÉRE, HOGY A PÁLYA ALÉPÍTMÉNYÉNEK STABILITÁSA MEGBÍZHATÓAN MEGÍTÉLHETŐ LEGYEN."

A BKV a kivitelezővel együtt mindent elkövet azért, hogy a vonalon a forgalom mielőbb helyreállítható legyen, szolgáltatásunk biztonsággal újraindíthatóvá váljon"

- zárul a közlemény.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?