Csak egyetlen éjszaka 168 disznó fulladt meg Tiszaföldváron

IMG 20180824 122735
2018.09.12. 05:53

Szeptember kilencedikén számoltunk be róla, hogy egy tiszaföldvári sertéstelepen több tucat disznó rothadó teteme bűzlött, a tetemekről a Facebookon terjedtek kemény fotók. Az elején nem volt teljesen egyértelmű, hogy a kép mikor készült, és bár a település polgármestere még mindig lebegteti, hogy azok valódiságában sem bízik, időközben a kép készítőjével is sikerült beszélnünk, további képeket és videókat is kaptunk, és azóta a megyei közgyűlésben is döntés született arról, hogy kivizsgáltatják a telepen található állapotokat.

Ahogy írtuk, kiderült, augusztus 20-án készültek a város szélén működő sertéstelepen a képek, és az időközben elért volt sertéstelepi dolgozó kemény részleteket mondott még el. Azt mondta, a képek akkor készültek, amikor a sertéstelep zárt részéből géppel kellett kihordania 150-200 elhullott sertés tetemét. Miközben hordta ki őket egy hátsó árokba, volt, amelyik fel is robbant.

A férfi elmondta, a telepen hátul mostanra legalább 3000 disznó tetemét ásták el, amelyet vékony földréteg borít. Ha kiásnák ezeket a gödröket, minden kiderülne. A dögök miatt állítása szerint már a trágyát sem viszik el a telepről azok, akik eddig vitték, mert állati tetemekkel kevert. A telepen azt mondta, áldatlan állapotok vannak, a trágyalé megfelelő elvezetése sincs megoldva, volt, hogy beszivattyúzták a csapadékelvezetőbe, amiből a közelben a földeket locsolják, ezért is bűzlött sokszor a környék.

Videót is készített többször, az egyiket itt megnézheti, csak ha bírja az ilyesmit:

Tiszaföldvári sertéstelep

Soós Antal, tiszaföldvári képviselő, aki egyben a megyei közgyűlés tagja is elmondta, hogy a dolgot jelentették a megyei közgyűlés elnökének, majd soron kívüli kivizsgálást kértek a kormányhivataltól, ami meg is kezdődött azóta, valamilyen mintát is vettek a telepen, eredményről egyelőre nincs hír. Az biztos, jelenleg nincs a telepen disznó. Legalábbis élő.

A polgármester, aki elsőre szkeptikus volt a képekkel kapcsolatban, legutolsó bejegyzésében elismeri az elhullott állatokról készült fotók hitelességét, és azt írja, "mind az illetékes járási hivatal, a katasztrófavédelem, a fő állatorvos szerint megteszik a szükséges lépéseket. Jelenleg a telep állategészségügyi zárlat alatt van".

A sertéstelep vezetőjét, tulajdonosát sajnos nem sikerült elérnünk, de beszéltünk azzal a céggel, amely bértartásba adta ide a sertéseit. Ők a szükséges jogi lépéseket megtették, de nyilatkozni nem szerettek volna, hozzátették, nem is nagyon tudnának. Azt mondták, nem tudtak ezekről az állapotokról, nem észlelték korábban. Itt egy nap tragikus esetéről van szó szerintük. Az történt ugyanis augusztus végén egy éjszaka, hogy leégett valamilyen villanymotor, és emiatt leállt a szellőztető berendezés. És erről beszélt a polgármester is:

"Kiderült, hogy augusztus 20-a előtt valóban történt sertéselhullás a telepen, melyet a szellőzőrendszer leállása okozott. Úgy tudjuk, aznap senki nem tartózkodott a helyszínen, emiatt százhatvannyolc sertés valóban elpusztult"

- mondta Hegedűs István a Szoljon.hu-nak. Hozzátette, hogy a képek akkor készültek, amikor az elhullás másnapján kivitték az ólból a tetemeket az árokba, és csak addig voltak ott, míg el nem szállították őket.

És bár a fentebb megszólalók erről az egyedi esetről beszélnek, ehhez képest a telep volt dolgozója állítja, hogy az elmúlt években folyamatosan hullottak el az állatok a telepen tapasztalható körülmények miatt. Erről az elmúlt években különböző napokon készült fotókkal és videókkal is alá tudja támasztani, ezekből egy jó adagot nekünk is elküldött. A konkrét esetről pedig olyasféle pontosítást adott, miszerint:

nyakig érő szarban álltak, és megfőttek a saját szarukban.

Hozzátette, sokszor azért voltak napokig bent a tetemek, mert szerszámuk, gépük sem volt kitakarítani az ólakat, így volt, hogy a tetemekből ettek az élő disznók. És továbbra is azt állítja, hogy az elmúlt években összesen 2-3000 tetemet ásott el több gödörbe is a telepen, vagy az erdőben, amennyiben tényleg eljut odáig a vizsgálat, ő meg tudja mutatni a helyeket, hol érdemes ásni. Volt, hogy naponta tíz, volt, hogy húsz állat döglött meg. A sztorit pedig azért borította, mert egyrészt a rossz körülményeket is megunta, de végül az utolsó havi fizetését már meg sem kapta, miközben legutoljára épp a tetemek rendezése miatt ő bérelt már gépet.

A településen csütörtökön nyilvános meghallgatást is tart a képviselő-testület, ahová a sztorit borító munkást is meghívták.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport