![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Túlvállalta magát Gyurcsány ezzel az állandó tüntetéssel
"A népnek nem csak joga, hanem kötelessége, hogy a sorsát a kezébe vegye, és megfutamítsa ezt a rendszert (...) nem lehet addig megnyugodni, amíg lemondásra nem kényszeríti az utca tömege Orbánt" - mondta a majdnem összellenzéki tüntetésen vasárnap Gyurcsány Ferenc, majd bejelentette, hogy kedden öt órától tüntetéssorozat veszi kezdetét: ". Ki az utcára kedden öt órakor és maradunk!" - mondta.
![Gyurcsány Ferenc](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2098/20980/209803/20980354_8ae8535d271f620fbdf31c01f77f68d3_wm.jpg)
Kedden meg is tartották a tüntetést, a végére egy tucatnyi embert elvitt a rendőrség, majd szerdán is kimentek ötre, de végül csütörtökön közleményben jelentették be:
A mai napon Budapesten már nem lesz tüntetés, hogy holnap már Szegeden tüntethessünk az európai Magyarországért. Pénteken 17:30-tól Szegeden, a Klauzál téren demonstrálunk. A rendezvényen mások mellett természetesen Gyurcsány Ferenc is beszédet mond.
A 444.hu azt írja, az Ellenállás tüntetéssorozat nevű eseményt a Facebookról is törölték.
megér nektek pár éjszakát, pár hetet, hogy megszabadítsuk az országot mindezektől, akik nem egyszerűen benneteket, az országot, hanem a gyerekeitek országát, a gyerekeitek jövőjét veszik el
- mondta Gyurcsány vasárnap.