Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Veszélyes hibával üzemel a villamos Miskolcon

2018.09.22. 14:36

Nyitott ajtóval is közlekedik a villamos Miskolcon, legalábbis ezt állítja egyik olvasónk, aki egy dokumentumot is eljuttatott hozzánk arról, hogy a meghibásodás ellenére is járnak a járművek a városban.

Miskolcon az utóbbi időben többször is előfordult, hogy a villamos nyitott ajtóval elindult. A villamoson van olyan biztonsági eszköz, ami ezt meggátolná, de valamilyen okból ez nem működik, működött. Az emailhez csatoltam az utasítást, melyben a problémára felhívják a járművezető figyelmét. A hiba okát és a megoldást nem részletezik, a villamos egyik fontos biztonsági berendezése hibásan működhet, és így hagyják közlekedni a járműveket, minden felelősséget a járművezetőre hárítva. Az utasításon nem található meg az igazgató aláírása, így baj esetén a felelősséget nem kell vállalnia. Az ügyet igyekeznek eltussolni, a hatóság elől is. 

– áll a levélben, amelyhez mellékeltek egy dokumentumot is a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-től is. A „Skoda villamosok ajtózáródás ellenőrzése” című dokumentum csütörtökön lépett életbe, és ebben figyelmeztetik a villamosvezetőket, hogy a járművükön komoly meghibásodás tapasztalható, ezért jobban figyeljenek oda indulásnál.

miskolc

A dokumentumból kiderült, hogy a cégnél tudnak a Skoda 26 THU 3 típusú villamosok meghibásodásáról, aminek annyi a lényege, hogy a villamos rendszere akkor is zárt ajtókat jelez, ha a gyakorlatban ez nem történt meg. A cég ezért arra kéri a villamosvezetőket, hogy minden  alkalommal maguk is győződjenek meg arról, hogy biztosan nem nyitott ajtóval indítják el a járművet.

Az MVK Zrt. a dokumentum legvégén az alábbi tájékoztatást adja:

Az utasítás végrehajtását a szakterületi vezetők, illetve a menetirányítók és a gyorsbeavatkozók folyamatosan ellenőrizni fogják! A rendelkezés be nem tartása hátrányos jogkövetkezményeket vonhat maga után.

Magyarul: ha a villamosvezetők hibáznak, akár még jogi lépéseket is tehet ellenük a cég.

Kerestük természetesen az MVK Zrt.-t is, de a cikk megjelenéséig nem válaszoltak a kérdéseinkre, ahogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság sem. Végül szombaton érkezett meg a reakció az MVK Zrt. osztályvezetőjétől:

Van egy elektronikai hiba, amit észleltünk, felvettük a gyártóval a kapcsolatot, és felhívtuk a dolgozók figyelmét, hogy fokozottabban ügyeljenek az ajtókra, ne hagyatkozzanak teljes egészében a vezérlést letiltó elektronikára. A jelzőrendszerek működnek, a villamosvezetők a műszerfalról tájékoztatást kapnak az ajtók állapotáról. A jármű nyitott ajtóval indulását gátló rendszer hibásodott meg. A járművek biztonságosak. Ez nem fordulhatna elő, a vállalat ezért vette fel azonnal a kapcsolatot a gyártóval.

Az autóbuszokon például nincs ilyen vezérlést letiltó rendszer, a járművezetőnek ellenőriznie kell indulás előtt, hogy zárva vannak az ajtók. 

Mivel a villamosvezetők megszokták, hogy a vezérlés eddig letiltott, és nem engedte elindulni a járművet, ezért volt szükség az írásbeli felhívásra, hogy fokozottabban ügyeljenek az ajtók ellenőrzésére. 

Nincs szó felelősség áthárításról.

Ha esetleg ön Miskolcon lakik, és tapasztalt olyat, hogy a villamos nyitott ajtóval közlekedik, kérjük, írjon nekünk a tema@mail.index.hu címre „miskolci villamos” tárggyal!

Bizalmas üzenetküldés

Küldjön nekünk levelet, dokumentumokat bizalmasan!

Ezeken a felületeken személyes adatok megadása nélkül is kapcsolatba léphet velünk!

Írjon titkosított csetüzenetet Signalon!

A számunk: +3615557000

Küldjön titkosított emailt eldobható email címről Protonmailen!

Címünk: index.hu@protonmail.com

További részleteket itt olvashat, adatvédelmi nyilatkozatunkat pedig itt találja.