Brit arisztokrata családból származott a Lánchídról lezuhant férfi

2018.09.27. 23:38

A 48 éves, brit arisztokrata családból származó turista, William Sinclair volt az, aki szeptember elején a Dunába esett a Lánchídról, és később holtan találták. Ezt a brit Daily Mail írta meg

A lap szerint Sinclair nagyapja,  Sir Archibald Sinclair az I. világháborúban együtt szolgált  Winston Churchill-lel, majd politikai pályára lépett, és amikor Churchill hatalomra került, helyet kapott a kabinetében. Emellett Nagy-Britannia egyik legnagyobb földbirtokosaként volt ismert.

lanchíd
Fotó: Olvasói fotó / Index

Unokája, Sinclair a Bristoli Egyetemre járt, de nem fejezte be a tanulmányait. Híres emberek köreiben mozgott, és közben hedonista életmódjáról lett híres, keményen ivott és drogozott. 

A Lánchídon történtekkel kapcsolatban a lapnak nyilatkozott Sinclair egyik ismerőse, aki azt mondta, hogy a férfi hősködni akart, de rosszul sült el a mutatványa, és a folyóba zuhant.

A brit turista holttestét végül 11 nappal később találták meg.