Botond, Mózes
EUR 389,59 Ft
USD 373,90 Ft
12 °C
29 °C

Rendőrkutya találta meg a részeg autótolvajt, aki halálra gázolt egy embert

2018.10.04. 15:47

Befejezte a rendőrség annak a lábodi bűncselekménynek a vizsgálatát, amely még májusban történt Lábodon, és egy ember halálával végződött. Május 17-én egy lábodi vendéglátóegység elől elloptak egy Peugeot típusú gépkocsit, amit rövidesen törött első szélvédővel találtak meg a település belterületén.

A rendőrség szerint egy rendőrnő érkezett a helyszínre kutyával, Inkával, aki egészen a feltételezett elkövető házáig vezette a rendőröket. L.László elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt jelzett.

Kiderült, hogy a férfi nem sokkal előtte Lábod belterületén elütött egy kerékpárt toló férfit, majd a helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az elütött férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, de május 28-án belehalt a sérülésekbe.

A 35 éves L. ellen jármű önkényes elvétele bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint halált okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A rendőrség átadta az ügyet az ügyészségnek.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek