Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Fenyegetve érzi magát a csecsemőjük halála miatt vádolt házaspár

DSC 5591
2018.10.24. 16:26

A nyilvánosságról szóló közjátékkal folytatódott szerdán annak a házaspárnak a pere, akiknek hathetes gyermekük 2013. januárjában halt meg a kórházban, egy héttel azután, hogy életveszélyes kiszáradással vitték be.

Az oltásellenesként elhíresült vádlottak ügyvédjei indítványozták, hogy a nyilvánosság kizárásával folyjon tovább a per. A vádlottak "magánélethez fűződő joga közvetlen veszélynek van kitéve és a büntetőeljárásban részt vevő személyek befolyás megteremtése nélkül nem tudják megtenni nyilatkozatukat" - mert megjelennek az elhangzottak a sajtóban.

Gyalázkodó tudósítók

„Nem csak arról van szó, hogy a sajtó irányítottan torzít, szándékosan félrevezet, mint az Index.hu vagy 24.hu. Nem maradunk névtelenek, ártatlanság vélelme durván sérül. A közösségi média befolyásol" - mondta L. Csaba, aki egy harmadik orgánum újságíróját megnevezve azt állította, az illető a Facebookon azt terjeszti róla, hogy ő egy „éneklő koton”.

A Kuruc.infót felhozva azt állította, azon az jelent meg, hogy  „Sötét éjjel el kell vágni a torkukat, agyon kell őket ütni", mármint Csabát és "a migráns nőjét". (Az édesanya dél-amerikai, meglehetősen jól beszél magyarul, de tolmács is jelen volt a peren.) "Előadóművészek vagyunk, különösen érzékenyek vagyunk a jó hírnévre" - mondta L. Csaba, aki nem pontosította, hogy az általa idézett fenyegetés cikkből vagy kommentből származik.

Felesége is a nyilvánosság kizárását kérte: „Szülők vagyunk, két aranyos kisgyermeket nevelünk, fenyegetéseket kapunk Facebookon meg vagyunk ijedve. Fuvola művész vagyok, büszke voltam, hogy 10 év után beilleszkedtem Magyarországon, szeretem amit csinálok, de most nem dolgozhatok. A média hazugsága tönkreteszi az életünket. Szeretnék békében élni, két kisgyermekünk van” - mondta L. Ada.

Az asszony ügyvédje szerint fontos a tájékoztatás, de úgy tűnik, nem feltétlenül „a közösség tájékoztatása a cél, hanem bizony más érdekek, érzelmek jelennek meg itt. Ne felejtsük el, itt egy hathetes kisbaba haláláról van szó. A tényállást megállapítani a bíróság dolga, az ügyészség és a védelem bizonyítása alapján. 

A bíró elutasította a nyilvánosság kizárására vonatkozó indítványt.

Mindenki más hibás

A Budapest Környéki Törvényszéken L. Csaba - az Oltáskritikus Életvédők Szövetség alapítója, aki szerint a vakcinák kártékonyak, sőt életveszélyesek és daganatot okozhatnak - az eddigi perek alatt is mindvégig kitartott amellett, hogy nem őket terheli felelősség gyermekük haláláért. Az laposföld- és chemtrail-hívő édesapa, aki egy korábbi interjúban az orvosokat egyenesen azzal vádolta meg, hogy gyermekét szervkereskedelmi érdekekből gyilkolták meg - ezt az állítását a bíróságon visszavonta -, úgy vélte, hogy a csecsemő halálát a következők okozták:

  • A baba koponyavérzését nem a K-vitamin hiánya okozta, hanem az ügyeletes orvos, aki túl erősen nyomkodta a baba fejét, amikor a fejvénájába akarta beadni az infúziót. L. Csaba szerint az orvos szétdurrantotta a baba két fejvénáját, majd azt mondta, hogy kicsi a véna, ezért nem tudja neki beadni az infúziót. A vádlott azt állítja, inkább a tű volt túl nagy, és felkészületlennek nevezte a kiérkező ügyeletes gyerekorvost.
  • A kátyús út miatt a mentőautó a kórházba menet egy nagyot zökkent, ekkor a kisbaba tarkója beütődött a hordágyba.
  • A kórházban olyan gyógyszereket adtak a babának, amiket egymással nem lehet keverni, és szerinte ezért került kómába a kisfiú. 
  • A család az otthonukban folytatott építési munkálatok miatt egy ismerősnél húzta meg magát, L. Csaba szerint a vendéglátói romlott étellel kínálhatták meg a feleségét, ami az anyatejjel bejuthatott a kisbaba szervezetébe, aki ettől folyamatosan visszaköpte az anyatejet.
  • Az idézett interjúban felvetette azt is, hogy a vérzékenységet a bárium okozta, amely a chemtrail-repülőgépek által végrehajtott mérgezéssel juthatott a levegőbe.

Az ügyészség szerint ezzel szemben:

  • A gyermek haláláért a K-vitamin hiánya a felelős, miután a legálisan, otthonszüléssel világra hozott kisbabának azt a szülők nem adták be születésekor - ezt a kórházban a babák rendszerszerűen megkapják.
  • Az apa akadályozta a mentők kihívását is, majd a kiérkező gyermekorvost, végül megpróbált szembeszegülni akkor is, amikor a babát a mentő behozta a kórházba. A mentőautót is rugdosta. (A férfi ezt tagadja, állítása szerint csupán gyermekével együtt be akart szállni a mentőbe, amire nem kapott lehetőséget.)

Az édesanya a perben feltártak alapján úgy tűnt, alárendelte magát férje döntéseinek: a kisfiú összesen háromszor hányt, a harmadik alkalommal az anya szerint kevés vér is látszódott a hányadékban, és ekkor már nemcsak vendéglátóik, hanem ő is úgy gondolta, hogy orvost kellene hívni. De mégsem orvost hívott, hanem a férjét. A harmadik hányás és a férj érkezése között emlékei szerint két és fél óra telt el. Egy kis szervezetnél a kiszáradás és a keringés összeomlása szempontjából ennyi idő kritikusan sok lehet.

A bíró által felolvasott tanúvallomásokból kiderült: a vendéglátóknál mindenki amellett volt, hogy az ügyeletet ki kell hívni, erről először az édesapát is értesítették telefonon, hogy hová vigyék a gyereket. „Mindegy hova, csak orvoshoz ne” - válaszolta erre állítólag Csaba.

Az ügyeletet végül csak azután hívták ki - bár előzetesen a házigazdák már jelezték telefonon az ügyeleten, hogy a baba hányt -, hogy Csaba végül átjött és sikerült meggyőzni. Adát férjével szemben az egyik vallomás kiszolgáltatottnak írta le, akinek saját mobiltelefonja sem volt, és önállóan nem dönthetett.

Az egyik idézett vallomás szerint az orvos kiérkezésekor "Csaba viselkedése megváltozott", őrjöngött - más beszámoló szerint nem őrjöngött, de feszültséget keltett a viselkedésével -, először az infúziót nem engedte, hogy a doktornő beadja a gyerek fején lévő vénába - "mit csinál, az agyába akarja szúrni a tűt?!" - majd amikor ehhez végül hozzájárult, akkor azt nem engedte, hogy a téli hidegben kihűlt infúziót a mikróban melegítsék fel: "van fogalma arról, mint művel az ember szervezetével a mikró?!" A vénát a doktornő nem találta el a kiszáradás közelébe került, korábban már véreset is hányt kisbabánál, így ott helyben már nem adta be, de ragaszkodott hozzá, hogy a baba azonnal kórházba kerüljön.

A házigazda ekkor már rendreutasította L. Csabát, hiszen az orvosok a gyereke megmentésén dolgoznak. Az apa szerint viszont "most ölik meg" a gyerekét. A házigazdák és vendégeik tanúvallomásán alapuló beszámolók szerint a gyermek nem egy folyamatosan rossz állapotban lévő, elhanyagolt baba volt, állapota gyorsan romlott. "Pillanatok alatt összement a bőre, mint egy öregemberé" - állt az egyik vallomásban, ám ez is jelzi, hogy a gyors beavatkozáson sok múlhat.

Nem az oltáskritika a lényeg most

A bíróság ezúttal csak egy, már korábban is meghallgatott tanút kérdezhetett ki a tárgyaláson, többen korábban jelezték, hogy nem tudnak megjelenni, a gyermekorvos pedig előzetes értesítés nélkül maradt távol a per szerdai napjától.

A szakértői beszámolók később jönnek. A pernek választ kell adnia a kérdésre, hogy

  • a baba agyvérzésében szerepet játszott-e, hogy nem születésekor, hanem utána csak két héttel kapta meg gyermekorvostól a K-vitamint - ami viszont árnyalhatja a szülők felelősségét, hiszen nem zárták el teljesen a gyermeket szakember szeme elől;
  • valamint azt, hogy halálában közrejátszhatott-e az, hogy az orvosi segítség L. Csaba fenntartásai miatt később érkezett a kelleténél. 

A szülők oltásellenessége nem foglal el központi szerepet a perben, csak azt vizsgálják, hogy az orvosokkal kapcsolatos fenntartásokat hangoztató nézetek akadályát képezhették-e annak, hogy a babát láthassa orvos: L. Csaba nem oltásellenesnek csak oltáskritikusnak mondja magát, a be nem adott BCG-nél pedig a baba még nem érte el azt az életkort, ameddig már feltétlenül meg kell lennie a kötelező oltásnak, amit például a család harmadik gyereke meg is kapott.

Az bizonyosnak tűnik, hogy első fokú ítélet az ügyben idén nem várható, a per pénteken folytatódik.

(Borítókép: Váradi Krisztina tanú. Fotó: Bődey János / Index)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?