Az ügyészt vádolta meg Czeglédy Csaba

2018.10.30. 08:51

Hivatali visszaélés címén pótmagánvádat terjesztett elő az ügyésszel szemben Czeglédy Csaba. A baloldali politikus szerint Szanka Ferenc fontos bizonyítékok elhallgatásával érte el, hogy fenntartsák Czeglédy előzetes letartóztatását – írta a Hvg.hu.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével, a Human Operátor Zrt.-hez kapcsolódva létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, valamint a személyi jövedelemadót nem vallották be,illetve nem fizették meg. A volt MSZP-s és DK-s Czeglédy ügyében szeptember 6-án fejeződött be a nyomozás, így az ügyészség szerint hamarosan vádat emelhetnek ellene.

Az ügyészség egy tanúra hivatkozott, amikor Czeglédy szabadlábon való védekezésére vonatkozó kérését elutasította. Ez a tanú azt állította, hogy a szombathelyi házkutatás előtt Czeglédy utasítására több bizonyítékot elrejtettek. Bár Czeglédy ügyvédje, Hankó Faragó Miklós szerint a tanú szavait a házkutatást végző nyomozók cáfolták, az ügyészség mégis erre építve tartotta fenn Czeglédy előzetes letartóztatását.

Czeglédy az előterjesztett indítványban azt szeretné elérni, hogy Sztankát és a általa vezetett ügyész csoport tagjait zárják ki az eljárásból, mert nem várható tőlük elfogulatlan ügyintézés. 

Czeglédy már szeptemberben is tett feljelentést Sztanka ellen, ám azt a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította, ezért élt a pótmagánvád lehetőségével.