Ausztria messze van, Portugália meglehet tíz év múlva

Az 1990 óta kétévente megjelenő Társadalmi riport legújabb, 2018-as kötetét kedd délelőtt mutatták be a belvárosban a kötet szerkesztői, illetve szerzői. A kiadvány kétévente próbálja meg összeszedni és felmutatni a legfontosabb társadalmi összefüggéseket, változásokat Magyarországon, illetve nemzetközi összehasonlításban. A 22 fejezetből álló kötetet Kolosi Tamás és Tóth István György szerkesztette.

A kötet bemutatóján Kolosi Tamás emlékeztetett: az első 11 riportot mindig az aktuális kormányzat szociális ügyekkel foglalkozó részlege finanszírozta. „Majd 2012-től úgy tűnt, hogy nem lesz érdeklődés az ilyen társadalmi riportok iránt a kormányzat részéről", így abban az évben egy német alapítvány finanszírozta a megjelenést, 2014-ben pedig közadakozásból sikerült megvalósítani. Végül Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárának köszönhetően visszatért az állami támogatás.

Tóth István György arról beszélt a felvezetőben, hogy a kötetben szakértők elemzik azt, ami az országban történt, történik, de a kiadványnak nem célja, hogy egységes üzenettel álljon elő. Pár kulcskérdés azonban van, ami végigfut a köteten. Ilyen a felzárkózás-leszakadás kérdése, országon belül, illetve európai összehasonlításban, valamint a társadalmi bezárulás, társadalmi mobilitás problematikája, mert Tóth szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy egy ország mennyire gazdálkodik jól a tehetségeivel, mennyire engedi, hogy a fiatalok éljenek a lehetőségeikkel. Mindennek kulcsa pedig az iskolarendszer.

És ha már az iskolarendszer: mielőtt bemutatnánk röviden azt a négy fejezetet, amit a mai rendezvényen négy szerző röviden ismertetett, térjünk ki rögtön az oktatás kérdésére.

A jövősokkos állapot

Lannert Judit „Nem gyermeknek való vidék – A magyar oktatás és a 21. századi kihívások” című tanulmányából kiderül, hogy a fontosabb mérőszámokban a leggyengébbek között van a magyar oktatási rendszer. A tanulmány a következő mondattal zárul:

A magyar társadalom, Alvin Toffler jövőkutató szavaival élve »jövősokkos« állapotban van; ha tehetné, megállítaná az idő kerekét, és a fiatalok jövőjeként legszívesebben saját múltját képzelné el.

A tanulmányból kiderül, hogy a PISA-teljesítményméréseken az ország a kétezres években stagnáló, majd 2015-ben már romló képet mutatott, a matematikai tudás látványosan visszaesett – és ami kifejezetten negatív irányba változott: a diákok egyre kevésbé bíznak abban, hogy képesek hatékonyan megoldani a feladatokat. A digitális szövegértésben konkrétan utolsók vagyunk Európában, ami a 21. században – talán magyarázni sem kell, miért – óriási hátrány. Annak ellenére vagyunk utolsók, hogy az internethez való hozzáférés és az internetezéssel töltött idő tekintetében egyáltalán nem állunk olyan rosszul.

A felnőttképzésben részt vevők száma eközben jelentősen visszaesett: míg 2002-ben a felnőtt lakosság 18 százaléka tanult, addig 2014-ben már csupán a felnőttek 11,4 százaléka. Ráadásul az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatása szerint

Azt írja a szerző, hogy a túlzsúfolt, nem tanulóközpontú tantervek, illetve a nem megfelelő pedagógiai módszerek miatt a fiatalok többségének motivációi csökkennek, az oktatási rendszer a tanulók kezdeti hátrányait már inkább felerősíti, mintsem hogy segítene azok leküzdésében.

A 444.hu készített interjút a kötet szerkesztőivel többek között erről a fejezetről, illetve annak megállapításairól. Kolosi Tamás ebben arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben a politikai réteg elkezdte lebecsülni a tanulás fontosságát, azt sugallva, „hogy mi szükség van itt ókori történelemmel vagy egyéb humán tudományokkal foglalkozó emberekre, neveljünk inkább minél több szakmunkást, mert azokat majd könnyen fölszívja a munkaerőpiac! Az alapvető probléma ezzel a politikával, hogy a munkaerőpiac napi igényeinek veti alá az oktatási rendszert. Ez még csak nem is huszadik, hanem tizenkilencedik századi felfogás. Már a huszadik században sem mondta igazán komoly ember, hogy így kell képezni. Hanem egyre inkább tudomásul vették, hogy az élethosszig tanulás az egyetlen lehetőség hogy valaki ne potyogjon ki a társadalmi szelekció során.”

Azt már Tóth István György jegyezte meg:

Az nagyon súlyos dolog, ha az embereket lebeszélni próbálod arról, hogy rugalmasak, innovatívak, kíváncsiak legyenek, és megpróbálod visszavinni őket valami tizenkilencedik századi világba, azzal, hogy azt mondod, hogy az asztalos az legyen asztalos, és kész.

Hozzátette: az ország érdeke, hogy az emberi tőke folyamatosan magas szinten legyen, ami nemcsak a magas iskolai végzettség magas arányát jelenti – azt is –, hanem hogy minél rugalmasabb képességkészlettel rendelkezzenek az emberek. Ennek ellentmond a gyerekek minél korábbi specializációra állítása, hiszen a technikai fejlődéssel nagyon gyorsan avulnak el tudások, szakmák.

Nagyon könnyen belekerülhetünk egy olyan negatív spirálba, hogy itt marad az alulképzett maradék. Illetve úgy válik ketté a társadalom, hogy lesz egy globalizációban versenyképes része, és lesz egy maradék, amelyik teljesen versenyképtelenné válik, ettől frusztrált lesz, és mindenféle politikai bullshiteket megvesz”

– mondta Tóth István György.

Ausztria messze van, Portugália meglehet tíz éven belül

A sajtórendezvényen Szívós Péter volt az első szerző, aki a Kolosi Tamással közös, Európa messze van? című fejezetet bemutatta. A tanulmány két eléggé eltérő mutatókat produkáló nyugat- és dél-európai országgal (Ausztria és Portugália), illetve két keleti régiós országgal (Lengyelország és Románia) vetette össze Magyarországot a legfontosabb gazdasági és társadalmi mérőszámok tükrében. A tanulmány felütése, hogy a magyar társadalom régi és mélyen megalapozott vágya az európai életkörülmények utolérése.

Kiderült, az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem tekintetében a rendszerváltást követően a nyugat-európai országok dinamikájához képest a keleti országok gyorsabban fejlődtek, ám azok között Magyarország dinamikája a legmérsékeltebb. Szívós egyébként már az elején elmondta, hogy Ausztria mint összehasonlítása alap részben a szomszédságból fakad, és a politikai kommunikációban is, illetve a pártoktól függetlenül is rendre előkerül mint példa, mint cél – miközben jócskán megnehezítettük vele a saját dolgunkat, hiszen Ausztria egy erősen dinamikusan fejlődő ország az EU-n belül. Ám az adatokból kiderült, fejlődési dinamikában Lengyelország és Románia is jobban teljesít.

És hogy egy mondattal visszatérjünk az oktatásra: a felsőoktatási beiratkozási ráta a rendszerváltás 15 százalékáról mára 48 százalékra nőtt – igaz, szépséghibája a 2016-os adatoknak, hogy ez a 48 százalék erős visszaesés a 2007-es 68 százalékhoz képest. A 48 százalékkal Romániával megegyező szinten vagyunk, Ausztriában ez a mutató 83 százalék.

A születéskor várható élettartam tekintetében minden vizsgált ország javított, ám a különbségeket nem sikerült eltüntetni. Ausztriában 2016-ban 81 év volt, Magyarországon 76.

Ausztria tehát őrzi történelmi előnyét, a többi ország lassan zárkózik, Portugáliához gyorsabban zárkózunk, ha minden így halad, tíz éven belül utolérjük a legkevésbé fejlett nyugat-európai országokat, írják a szerzők a kötetben. Hozzáteszik a rendszerváltó országokon belül pozíciónk azonban romlott.

Felső 10 százalék, depriváció, politikai intézménybe vetett bizalom

A kötet bemutatóján Szelényi Iván ismertette röviden Tóth István Györggyel közös tanulmányukat, amelynek címe „Bezáródás és fluiditás a magyar társadalom szerkezetében", ami azt próbálja megmutatni, mennyire zárt a felső középosztály, azaz a társadalom felső 10-20 százaléka. Szelényi elmondta, a magyar társadalomban – ellentétben például az USA-val – nem olyan nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, viszont a társadalmi mobilitás nagyon alacsony. Ebből következik többek között, hogy a társadalom felső 10 százaléka zárt, elkülönül a társadalomtól, oda nehéz bejutni, de nehezebben is kerülnek ki onnan, nagy az önreprodukciója.

Szelényi elmondta egyébként, hogy Magyarországon a felső 5 százalékba kerüléshez 70 milliós vagyonra van szükség, ami, mint hozzátette, egy drágább budapesti kerületben még csak nem is egy palotát jelent.

Branyiczki Réka Gábos Andrással közös fejezetéről beszélt röviden, ami a szegénység dinamikájával foglalkozik a válság idején, illetve a kilábalás időszakában. Elmondta, európai viszonylatban a hazai jövedelmi egyenlőtlenségek alacsonyak, viszont a súlyos anyagi deprivációban érintettek tekintetében kiugróan magasak az értékek. Utóbbinál az iskolai végzettség és a munka nyújtja a legerősebb védelmet, főleg a válság utáni kilábalás időszakában volt a végzettség meghatározó segítség. 

Medgyesi Márton és Boda Zsolt az intézményekbe vetett bizalomról írt tanulmányt, amelynek fő állításait Medgyesi vázolta. Elmondta: már csak azért is fontos kérdésről van szó, mert azokban az országokban, ahol magasabb az intézményekbe vetett bizalom, ott jellemzően nagyobb a normakövetés és kisebb a normaszegés, így például adóelkerülés.

A felsorolt változásokat itt kifejezetten a politikai intézményekre kell érteni, Medgyesi szerint ott látványosabbak a változások, különbségek.

A gazdasági válságban sok európai országban az intézményekbe vetett bizalom csökkent, a kevés kivétel Németország és Bulgária mellett éppen Magyarország volt, ahol sokkal kisebb volt a bizalomvesztés. A 2011 és '16 közötti, kilábalási időszakban pedig megfordult a trend, és minden ország átkerült a pozitív oldalra. 

Magyarországon a társadalmi státusz volt fontos: 2007 és '11 között, a válság alatt a magasabb jövedelműek körében volt kedvezőbb az intézményi bizalom, az alsó jövedelmi negyedben kis mértékben csökkent. 2011 és 2016 között pedig pont az ellenkezője volt: az alsó jövedelmi helyzetben növekedett az intézményi bizalom, míg a magas jövedelműek körében csak nagyon kis mértékben nőtt.

A politikai polarizáltság tekintetében az igazi változás 2010-ben következett be. 2006 után pártállástól függetlenül megindult a politikai intézményekbe vetett bizalom csökkenése, de 2010-ben a jobboldali beállítottságúak körében nőtt a bizalom, a baloldaliak körében további lassú csökkenés van. Magyarországon erősen különbözik a bizalom annak fényében, milyen beállítottságú az ember, és milyen kormányzat van hatalmon, mondta Medgyesi.

Borítókép: Bécs. Fotó: Alexander Klein / AFP.