Habony beszállt a nemzetközi álhírkavarásba
További Belföld cikkek
-
Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
- Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar
- Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
- Lakmusz: Magyar Péter a Tisza Párt háttéremberével kötött túlárazott szerződéseket a Diákhitel Központ vezetőjeként
Harmadik napja rugózik a Fidesz azon, hogy Soros György pénzzel feltöltött bankkártyákkal segíti a migránsokat, sőt, az EU és az ENSZ is benne van a buliban.
- Kedden Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke közölte egy sajtótájékoztatón, hogy "a napokban derült ki", hogy az Európai Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) több tízezer névtelen bankkártyát osztott ki a migránsok között. Szerinte a kiosztott bankkártyák száma 25 ezer és 83 ezer között lehet, ezekre havi több ezer eurós apanázs érkezik. A hírek szerint ennek finanszírozásába Soros György is beszállt - közölte.
- Az M1 erre gyorsan szakértői megszólalást is szervezett, Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese azt mondta a reggeli műsorban, hogy a Görögországból elinduláshoz tud segítséget nyújtani a migránsoknak az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által kiadott, nem névre szóló bankkártya, amelyre néhány száz eurós havi juttatás érkezik.
- Csütörtökön Halász János az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése után mondta, hogy tárgyaltak "a migránsoknak adott, az Európai Unió, az ENSZ és Soros György pénzével feltöltött bankkártyák" ügyéről. "Ezt a programot elfogadhatatlannak tartják, hiszen a pénz akár terrorcselekményekre készülők kezébe is kerülhet, ezért óriási nemzetbiztonsági kockázatot jelent".
Külföldön terjeszkedik a Habony-média
Három Habony-közeli médiavállalat 45 százalékos részesedést szerzett egy szlovén újságban.
Ez az egész bankkártyás történet féligazságokon alapul, és nem mellesleg a Nova24 nevű szlovéniai tévétől/hírportáltól indult, amely részben Habony Árpádé. Október 30-án közölték azt, hogy megtalálták a megfejtést arra, honnan van pénzük a migránsoknak. A sztori szerint az EU- és ENSZ menekültügyi részlegének logójával díszített ugyanakkor név nélküli Mastercard-kártyákat láttak náluk a helyiek.
A lap egy montenegrói tévés producer tweetjét említi, aki "fel akarja hívni a figyelmet" az egész jelenségre.
@NebojsaMedojevi BANČNE KARTICE so tudi dokaz, kako EU uničuje Europsko kulturo.!? Vabi jih z denarjem, da povzročajo nasilje.??
— Ninoslav Vucetic (@NinoslavVucetic) 2018. október 30.
KDO migrantom daje takšne bančne kartice za dvigovanje denarnih sredstev, brez imena in priimka? 'MALJEVAC pic.twitter.com/EGNhHyHP4K
A hír nemzetközileg is megfutott, november 5-én maga a portál büszkélkedett el azzal egy cikkben , hogy a német, lengyel, spanyol és magyar média is átvette a leleplezésüket. Azt is hozzáteszik, hogy az "információjukat" átvevő egyes médiumok Sorost is összefüggésbe hozták az egésszel, mégpedig azt sejtetve, hogy Soros is pénzt tesz a kártyákra, erre pedig az utal, hogy Soros is együttműködik a Mastercarddal a menekültek érdekében egy nagy közös programban.
![Képünk illusztráció!](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2130/21302/213026/21302638_1c1d95853e4ec98e8c1bd75fb1f7b721_wm.jpg)
Egyébként a maga nemében lehet is mire büszke Habony médiája: a nemzetközileg ismert, ezekben a körökben idézett, nagy sorosellenes-migránsellenes-jobbos lapokban is lejött a sztori a Nova24-re hivatkozva, például az Infowarsban, vagy a Voice of Europe-ban.
Mire alapozzák?
A Mastercard tényleg együttműködött az ENSZ-szel és az EU-val a menekültek megsegítésére, továbbá Soros is próbált a Mastercarddal együtt segíteni. Ez két teljesen különböző szál, amely nem is ér össze sehol, nézzük külön.
- 2017 januárjában a Reuters jelentette, hogy Soros egy olyan kezdeményezésbe fog, amellyel "migránsoknak, menekülteknek, és egyéb nehéz helyzetben lévő embernek" segítenének, hogy javuljon a gazdasági-társadalmi helyzetük. Ebben nyújtott partnerként segítséget a Mastercard. A Humanity Ventures nevű program lényege, hogy Soros akár 50 millió dollárt áldozna olyan vállalkozásokra, amelyek olyan terméket állítanak elő, amelyek segítik ezeket a sebezhető közösségeket, egyúttal megmutatná, hogy a magántőke építő szerepet is tud játszani a társadalmi problémák megoldásában. Az elsődleges fókusz az egészségügyön és oktatáson van, közölték akkor. Ez a kezdeményezés is része annak a Soros-ígéretnek, hogy 500 millió dollárt áldoz menekültek segítésére.
- Ami a konkrét kék kártyát illeti, az ENSZ menekültügyi főbiztosa, az UNHCR valóban visz egy programot (a fenti tweetben szereplő kép is innen van), amelyben ilyen kártyákat adnak ki menekülteknek. A kártyákat csak Görögországban lehet használni, és nem igaz, hogy névtelenül lehet kapni, speciális követelményeknek kell hozzá megfelelni, bizonyítani kell például, hogy 2015 január 1. után érkeztek Görögországba, és a görög hatóságok regisztrálták az illetőt. Ebben a programban Soros semmilyen módon nem vesz részt, csak az Európai Bizottság finanszírozza, és a tavaly áprilisi indítása óta 80 ezer embernek segített, nyilatkozta a UNHCR a 20minutes francia lapnak. A pénz nagyságrendjét pedig az mutatja, hogy a pénzek elosztását segítő Mercy Corps szervezet szerint rajtuk keresztül Görögországban 2015 decembere óta 16828-an kaptak összesen 2,849,100 eurót, ami 170 eurós átlagos támogatás per fő.
Az UNHCR és a Mastercard ezeken kívül is világszerte csinál menekülteket segítő készpénz- illetve kártyaprogramot. A Mastercard például a szerb munkaügyi minisztériummal együttműködésben, abban a családok 210 Euro, az egyének 70 Euro értékű kártyát kaptak. 2016-ban pedig Törökországban volt hasonló programjuk az UNHCR-rel. Mindez a kártyacég globális MasterCard Aid Network programjának része.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
2 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
2 órája
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
Donald Trump lépése után került ismét napirendre Magyarországon a kérdés.
15 perce
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
4 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
6 órája
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
8 órája
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
3 órája
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
39 perce
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
10 órája
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
11 órája
- Belföld
Szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítéltek két férfit Debrecenben
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47