Felfüggesztett börtönt kapott a Wizz Air gépen magyar rendőrre támadó lett férfi

2018.11.10. 09:40

Ahogy arról beszámoltunk, november elején egy komolyabb verekedés tört ki a Wizz Air London-Budapest-járatán, a gép budapesti landolása után a fedélzetre érkező magyar rendőrök az illetőket levezették, ám egyikük a rendőrökkel is összetűzésbe került. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt állította bíróság elé azt a lett állampolgárságú férfit, akit a héten már elítéltek garázdaság vétsége miatt.

A közlemény szerint a férfi a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre november 05-én érkező repülőgépen landolás közben összeverekedett a vele együtt utazó társával. A rendőrök a repülőgép fedélzetén intézkedtek a két részeg férfival szemben, felszólították őket, hogy igazolják magukat. A lett férfi ennek nem tett eleget és lábával az egyik rendőr felé rúgott, majd a másik rendőr állkapcsának bal oldalát lefejelte. A főtörzsőrmester nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett. 

Miután a verekedésért bíróság elé állított elkövetőket garázdaság vétsége miatt jogerősen elítélték, a rendőrökre támadó férfit a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztályaőrizetbe vette. Az ügyészség a lett férfit gyorsított eljárásban, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2018. november 09. napján a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elé állította.

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság a vádlottat 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.